Magyarországon jelenleg nagyon kevés felülete van a válságkommunikációs szakmának: a Bőhm Kornél nevéhez köthető Spindoc Kommunikációs Hálózat mellett egyedülálló kezdeményezés a tegnapi KrikoMMeetup-sorozat, melynek legújabb állomásán a pletyka volt a téma.
A pletykálás negyvenezer éves múltra tekint vissza: az agykéreg megvastagodása után az ember képessé vált egyre több mindenre emlékezni, egyre több információt kötni a közösség egyes tagjaihoz. Ma már a pletyka ugyanúgy része a beszélgetésnek az ausztráliai bennszülötteknél, mint az amerikai üzletembereknél. Sőt, a becslések szerint a kommunikációnk 60%-át ez teszi ki.
Még akkor is információkat osztunk meg magunkról, ha csak az időjárásról beszélgetünk. Bármilyen tényt közlünk mások felé, mindig alapot szolgáltatunk a szóbeszédre, de gyakran nem is kell tennünk semmit ahhoz, hogy rólunk beszéljenek - akár valótlan dolgokat is. A Vas Dóra szervezésében megvalósuló kríziskommunikációs meetup kilencedik állomásán Szvetelszky Zsuzsa szociológustól megtudtuk, hogy körülbelül egy tucatnyi csoportba tudjuk besorolni az egyes pletykafajtákat, melyek közül a három legérdekesebb a gyógy-, a portré- és a navigációs pletyka.
A normaszegés normái
A gyógypletyka nemcsak, hogy jóindulatú, de mondhatni hasznos is. Képzeljük el, hogy elrontunk valamit, kudarcba fullad egy projektünk, egy kedves barátunk pedig megnyugtat, mondván ennél vagy annál a nagy cégnél ezt még rosszabbul csinálták, aggodalomra semmi ok, lásd, még a legjobbak is hibáznak. Ettől aztán máris jobban érezzük magunkat. A portrépletykára már Arisztotelész is felhívta a figyelmet az ókorban. Ezek alanya legtöbbször olyan vezető személyiség, akit különösen szeretünk szidni vagy dicsérni. Ilyenkor mindig jó tisztában lennünk azzal, hogy a beszélőtársunk hogyan viszonyul hozzá, elég csak arra gondolnunk, hogy mi történik, ha egy politikus magánéletét kezdjük el kivesézni a másiknak.
A navigációs pletyka előfordulására a legjobb példa, amikor új munkatárs érkezik egy vállalathoz. Ő a gyakorlatban leginkább hasznosítható információkat nem a bevezető tréningjén kapja meg, hanem a munkatársaktól szerzi be. Az ebédlőasztalnál, a dohányzóban, a lift előtt várakozva kapja el azokat a párbeszédeket, amikből aztán kialakít egy képet a beosztottak egymás közötti viszonyáról, a főnök személyiségéről, vagy éppen arról kitől ajánlott kölcsönkérni az ollóját. A „normaszegés normáit” is így ismerheti meg. Azaz a szóbeszédnek hála korán rájön, hogy megengedett a kicsit hosszabb ebédszünet, és nem volt még baj a szándékosan félrerakott telefonkagylóból sem.
Hogyan állítsuk meg a pletykát?
Ha az emberek el akarnak terjeszteni egy nézetet, ne legyenek kétségeink, el fogják. Ahogyan annak idején Krisztus és tanítványai, vagy Mohamed próféta, Luther is megtalálták a módját annak, hogy modern eszközök nélkül is elérjenek a világ számos pontjára, úgy a ma emberének még könnyebb dolga van. Ha a pletyka már felütötte fejét talán a legjobb gyógyszer, ha hagyjuk elsikkadni, lecsengeni.
Vigyáznunk kell milyen válaszokat adunk, mert sokszor ahelyett, hogy elsüllyedne, csak még inkább fodrozódni hagyjuk. Próbálkozhatunk viszont egy másik, még nagyobb szenzációt, meghökkentést kiváltó ügy bedobásával, amivel ha ügyesen trükközünk, akár el is terelhetjük a ránk koncentrálódó figyelmet. Valójában sohasem jósolható meg biztosan mi lesz az emberek reakciója, csak azt lehet tudni, hogy évszázadok óta a stílus, az egyének kompetenciája, a szex, a pénz és a deviáns viselkedések szolgáltatják a legtöbb alapot arra, hogy foglalkozzanak az emberrel valamilyen módon.
