Az angol NIACE (Nemzeti Élethosszig Tartó Tanulás Intézete) éves konferenciáján a távtanulás volt a fő téma, mellette a digitális világban való eligazodás és tanulás, illetve annak előkészítéséről vitatkoztak a kutatók. A vitán részt vett Josie Fraser ICT (Info-kommunikációs technológia) kutató is, aki a digitális bennszülött kifejezés használata ellen érvelt.
 |
| Forrás: http://www.ecdl.org/ |
A digitális bennszülött szót még Marc Prensky vezette be 2001-ben, és azóta is az egyik legnépszerűbb megnevezése azoknak az 1980-as évek közepén született embereknek, akik a mobilok, a különféle játékok és interneten alapuló új technológiák szorításában nőttek fel. Prensky ezt a szegmentumot alapjaiban különbözőnek látta a más időszakokban születettekhez képest – nem csak kulturális, de neurológiai vonatkozásban is. Ahogy az akkori tanulmányában kifejti, a digitális bennszülöttek hozzászoktak az információ gyors befogadásához, jól teljesítenek a párhuzamos feladatvégzésben és ügyesebben dolgoznak csoportban, hálózatban. Különböznek abban is, hogy a grafikus megoldásokat előnyben részesítik és hogy vágynak az állandó, azonnali jutalmazásra. Az előbb felsoroltaknak köszönhetően viszont többre értékelik a játékos feladatokat a komoly munkánál.
De kik azok a digitális bevándorlók?
A digitális bevándorlók ezzel szemben nehezen kapcsolódnak be a technológiai kultúrába és az ezzel összefüggő gyakorlatokba, a tanulás náluk valóban olyan, mint a klasszikus értelemben vett bevándorlóknál: „némelyiküknek jobban megy, másnak kevésbé – de alapvetően a környezethez való alkalmazkodásról szól” és mindig érzékelhető a lemaradásuk, az, hogy egy lábbal a múltban állnak.
A kutatók egyébként legalább 2006 óta vitatják, hogy létezik-e ehhez fogható világos választóvonal a generációk között, a témának így tengernyi szakirodalma van. Fraser szerint a bevándorló/bennszülött ellentét sikeressége azonban főleg a népszerűségében áll, mégpedig annak köszönhetően, hogy két nagyon jól alkalmazható, ámde kellően homályos metaforáról van szó. Ez egyáltalán nem elhanyagolható tényező, hiszen az a fajta öntelt elégedettség, amit a fiatal generáció a technikai dolgokban való jártasságának köszönhet, csak tovább növeli az egyenlőséget. Ráadásul nem egyszerűen generációk közti szakadékról van szó – hiszen a fiatalok között is megoszlik az eszközök és a kapcsolatok hozzáférhetőségének mértéke, melyben a gazdasági helyzet kulcsszerepet játszik. A fiatal generációnak egy kicsi, de jelentős részéről még ma is elmondható, hogy nincs lehetősége élni a technológiai újításokkal.
 |
| Forrás: http://seniorplanet.org/ |
Hozzáférést a diákoknak!
Fraser szerint az sem tűnik valószínűnek, hogy a digitális bennszülött névvel illetett csoportnak veleszületett kritikai és kreatív képességei lennének, annak ellenére, hogy rutinosabban lépnek be a digitális világba és aktívabb résztvevői a digitális környezetnek. Az Ofcom 2014-es kutatására hivatkozik, mely a Szülők és Gyermekek: Médiahasználat és Attitűd nevet viseli és a keresőmotorok által kidobott találatok szavahihetőségéről kérdezte a fiatalokat. A kutatási eredmények szerint a 12-15 évesek 52 százaléka tudja, hogy az interneten talált tartalmak egy része igaz, más része viszont fals információkat közöl. Ez a szám 2013-ban még csak 45 százalék volt. Bár az elmondható, hogy a digitális műveltség fokozatosan fejlődik, Fraser állítása szerint még mindig messze vagyunk attól, hogy ténylegesen digitális bennszülöttekről beszélhessünk.
Fontos, hogy megkérdőjelezzük az olyan szerencsétlen feltételezéseket, sztereotípiákat, amik az embereket velük született helyzetük, tulajdonságaik alapján jellemzik. Ahelyett tehát, hogy ezekkel mélyítenénk a különbségeket, inkább bátorítanunk kéne a tanulókat – bármely korosztályról legyen szó – azzal, hogy minden hozzáférést megkaphassanak, minden képességet elsajátíthassanak, ami a tudás eléréséhez szükséges az oktatási, gazdasági és szociális kihívások és lehetőségek korában.
