Magyarországon is népszerű az 1910-es, 1920-as években játszódó brit Downton Abbey, amelyet hazájában történelemhamisítással vádolnak. A Guardian december végén összefoglalta, hogy miben tér el a sorozat által közvetített korkép a történészek által hitelesített változattól, és hogy ez miért veszélyes ránk, nézőkre.
A puding még stimmel
A sorozat az ötödik évadán van túl, és 2014 végén lement a szokásos karácsonyi dupla epizód is. Ennek kapcsán jelent meg egy cikk a Guardian online felületén, amely felhívja a figyelmet a kosztümös dráma hibáira. A Downton Abbey eszerint élvezetes és emiatt kétségtelenül népszerű sorozat, de korántsem ártalmatlan szórakozás. A szerző, Polly Toynbee szerint téves képet alakíthat ki a nézők fejében az angol történelem egy fontos időszakáról, amely kifejezetten káros lehet. Ez azért is különösen érdekes, mert a készítők a legapróbb részleteket tekintve is igyekeznek korhűek lenni, ennek érdekében pedig kutatásokat folytatnak és szakértő tanácsadókat is bevonnak az alkotás folyamatába.
A cikk azonban nem olyasmikkel foglalkozik, hogy a korabeli női divat másmilyen lett volna, vagy milyen pudingot szolgáltak fel a főúri házaknál. Toynbee nem tagadja, hogy a részletekre nagy hangsúlyt fektettek a készítők: a ruhák, a berendezési tárgyak tökéletesek, de az igazán fontos dolgokkal kapcsolatban vannak tévedések. Azzal vádolja a sorozatot, hogy a mai néző értékrendje szempontjából kozmetikázta a korabeli Nagy-Britanniát, meghamisítva ezzel a múltat.
Nem kedveltük volna a Crawley-kat
Azok számára, akik nem követik figyelemmel a brit sorozatok világát, a kritikai észrevételek bemutatása előtt érdemes pár szót ejteni a Downton Abbey alapkoncepciójáról. A sztori 1912-ben, a Titanic katasztrófája idején indul, és bemutatja az azt követő eseménydús időszakot, természetesen a főszereplők szemszögéből. A középpontban egy család, a Downton Abbey nevű kastélyt birtokló Crawley-k állnak, illetve az ő egész háztartásuk. A sorozat érdekessége ugyanis az, hogy párhuzamosan mutatja be az urak és a szolgálók világát. A főbb szereplők között sok az elismert színész. A sorozat fő megalkotója pedig a neves Julian Fellowes, aki író, színész és filmes szakember együtt, nem mellesleg pedig maga is arisztokrata, a Lordok Házának tagja.
A Guardian szerint Lord Fellowes sorozata sokkal problémamentesebbnek ábrázolja a különböző társadalmi osztályok együttélését, mint ami a valóságot jellemezte. A Crawley család kedves a szolgálókkal, akik viszonylag elégedettek is helyzetükkel. Pedig akkoriban a személyzet tagjai ki volt szolgáltatva alkalmazóiknak, akik nem egyszer embertelenül bántak velük. A szerző szerint, ha a Crawley-k olyanok lennének, mint egy tipikus korabeli főúri família, akkor a nézők képtelenek lennének szimpatikusnak találni őket.
A szolgálók munkakörülményei, maguk az ábrázolt tevékenységek is sokkal elviselhetőbbnek tűnnek fel a sorozatban. Pedig a valóságban a munka nagyon kemény volt, és a szolgálók emiatt gyakran voltak piszkosak, ápolatlanok. Ráadásul a főurak kifejezetten rosszindulatúak és agresszívek voltak velük szemben, legalábbis semmi esetre sem olyan segítőkészek és gondoskodók, mint a sorozatban ábrázolt arisztokraták.
Az előítéletek és a konzervatív gondolkodásmód szintén jóval enyhébb formában jelentkeznek a sorozatban. Valóban, még egy laikus számára is furcsának tűnhet, hogy milyen elnézően bánnak a család tagjai a sofőrrel összeházasodó vagy a házasságon kívül viszonyt folytató lányaikkal.
Az osztályok közötti átjárás mítosza
Az osztályok közti átjárást, a felemelkedés lehetőségeinek mítoszait is gyakran beleszövi a történetbe a Downton Abbey. Ez megint olyan vonás, amit a 21. század embereként szeretnénk felfedezni a múltban: aki tehetséges, szorgalmas, szeretne tanulni, sokra viheti, még akkor is, ha a legrosszabb körülmények közé született. Ez azonban korántsem volt így akkoriban (mint ahogy sajnos most is csak szeretnénk, ha így lenne.)
Sokan gondolhatnánk, hogy az egész mit sem számít, hiszen nem dokumentumfilmről, hanem egy kereskedelmi televíziók által közvetített szórakoztató sorozatról van szó, amit az emberek kikapcsolódásképpen néznek. A szerző szerint azonban egy ilyen alkotás képes arra, hogy érdemben befolyásolja a történelemképünket. Az pedig nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk a múltunkhoz, hiszen ez befolyásolja azt is, hogy mit gondolunk a jelenről. A sorozat által közvetített kép a hierarchiáról, a társadalmi határokról és távolságokról elfogadhatónak és legitimálhatónak tűnik. Ez az egész osztályrendszer félreértéséhez vezet, amely kihatással van arra is, hogy mennyire ismerjük fel saját korunk szociális igazságtalanságait.
