A Média 2.0 kedden negyedik alkalommal rendezte meg a Média 2.0 Média- és kommunikációs Meetupot az Ötkertben. Gundel Takács Gábor sportriporter, műsorvezető a tévézés jövőjéről osztotta meg gondolatait, illetve kezdeményezett együttgondolkodást az egybegyűlt jelenlegi vagy leendő kommunikációs szakemberekkel.

A Média 2.0 meetup célja, hogy a kommunikációs szakma képviselői kötetlen formában ismerkedjenek, beszélgethessenek egymással, kicserélhessék gondolataikat. Gundel Takács Gábor ennek jegyében együttgondolkodásra hívta a hallgatóságot: ahelyett, hogy megfellebbezhetetlen állításokat fogalmazott volna meg a televíziózás jövőjéről, inkább gondolkodásra ajánlotta a saját meglátásait és várakozásait.

Az előadás azzal a felütéssel indult, hogy sokak véleménye szerint a tévézés jelenleg abban a helyzetben van, mint a zeneipar volt, amikor az ellenőrizhetetlen zenemegosztó oldalak, az internetről bárki által ingyenesen letölthető zenék miatt összedőlt. Gundel Takács szerint igaz, hogy a televíziózás jelenleg ott tart, hogy hamarosan senki sem akar majd fizetni a sugárzott tartalmakért, de a helyzet azért bonyolultabb is, mint a zeneipar esetében. A televíziózásról gondolkodva eleve legalább három dologról beszélünk egyszerre, és bár ezek nagyon is egymásra épülnek, nem árt tisztázni, hogy a tévé műsorokat, azaz a tartalmakat, a tévénézési szokásokat, vagy a tévé csatornákat értjük-e alatta.

Az RTL irányítja a nézőket

Amikor a nem lineáris tévézés fenyegető képe még fel sem sejlett a távolban, minden csatorna a programingban, azaz a műsorszerkezet ideális összeállításában hitt. Ez azt a stratégiát jelenti, hogy megfelelő programstruktúrával el kell érni, hogy miután egy programmal „megfogtuk” a nézőt, az egymás után következő műsorok szépen adják át egymásnak a nézőközönséget és közben újabb és újabb nézők csatlakozzanak a csatorna egyre duzzadó nézőtáborához, hogy végül az esti – kereskedelmi szempontból legdrágább – időszakban már hatalmas nézőszámokat tudjanak felmutatni.

Az RTL Klub volt a legsikeresebb a programing terén, amit az előadó szerint jól példáz, hogy amikor a csatornát egy órás elsötétítésre ítélték, akkor az AGB nézettségmérése szerint 50 ezer ember 60 percen keresztül nézte a teljesen sötét képernyőt. Másik példaként említette, hogy bár mindegyik csatorna ugyanazt a budapesti tűzijátékot közvetíti augusztus 20-án, a share, azaz a nézők csatornák közötti megoszlása ekkor is megegyezik a napszaknak megfelelő, az egyes csatornákra jellemző részaránnyal. Lehet, hogy az RTL-en még a görögtűz is nagyobbat robban? Más kérdés, hogy mennyire hiszünk az AGB mérésének, amit a népszerű tévés azzal érzékeltetett, hogy elmondása szerint még soha nem találkozott olyan emberrel, aki részese lenne ennek a mérésnek, de még olyannal sem, aki ismerne a mérésbe bevont embert. A helyszínen lebonyolított gyorsteszt is ezt az eredményt hozta.

Nem vagyunk a szokásaink rabjai

A tévézési szokások kapcsán elhangzott, hogy bár sokan elfordultak a hagyományos tévézéstől, sőt néhányan azzal büszkélkednek, hogy tv készülékük sincsen, a nagy kereskedelmi csatornák folyamatos nézettségcsökkenését nem csak ez okozza. Az 1997-es (h)ősidők óta, amikor a két kereskedelmi csatorna elindult, a magyar nyelvű csatornakínálat robbanásszerű növekedést produkált.

Ma már 100-120 magyar nyelvű csatorna közül lehet válogatni, és bár általában ebből maximum 6-7 csatornát nézünk, a korábban a két nagy kereskedelmi, és a közszolgálati csatornákra jutó nézőseregen ma már osztozni kell a kis tematikus csatornákkal. Amiknek egy részét persze a nagy kereskedelmi csatornák hozták létre, hogy ha már egyszer ebbe az irányba megy a tévézési szokások változása, akkor ők is ki tudják venni a részüket belőle. No meg hogy legyen hol ismételni a nagy csatornákon egyszer már levetített műsorokat anélkül, hogy ezzel elvennék a helyet az értékesebb tartalmak elől. Ilyen körülmények között felvetődik, hogy továbbra is a jó programingon múlik-e egy csatorna sikere.

Márkázni kell a csatornákat

Ezzel valamennyire már érintettük is a tévé csatornák kérdéskörét, amivel kapcsolatban Gundel Takács Gábor kiemelte a csatornamárkázás kérdését. Ezért vagy azért, de a tévézők között mindenkinek van kedvenc csatornája. Van valami, ami miatt két, valójában túl nagy különbséget nem mutató csatorna közül az egyiket szívesebben nézi. Minden csatorna pozícionálja magát valahová, kialakít magáról egy képet, próbál megformázni egy személyiséget, azaz szeretné magát megkülönböztethetővé tenni. A tévés műsorvezető szerint ebben óriási szerepe van az ikonikus műsoroknak.

Minden gyakorlott tévéző tudja, hogy A Dal az m1-en, a ValóVilág145 az RTL Klubon, a Jóban rosszban pedig a Tv2-n fut. Tudja ezt akkor is, ha az adott műsort egyébként nem is nézi. Kikerülhetetlen volt, hogy az előadás ezen pontján ne kerüljön elő Gundel Takács Gábor műsora, a Maradj talpon!, amelynek a megszűnéséről nemrég jelentek meg híresztelések. A felröppent híreket megerősítve és a politikai szálakat nem kommentálva, az ismert műsorvezető és sportriporter elmondta, hogy pusztán gazdaságossági alapon akkor sem értene egyet a műsor megszüntetésével, ha az történetesen nem az ő műsora lenne, hiszen az m1-nek ez a műsor egy olyan közkedvelt vetélkedője, amely alkalmas a csatorna megkülönböztetésére és beazonosítására. Erre már csak azért is szüksége lenne minden adónak, mert egyre inkább előretörőben van az az üzleti modell, amiben a felhasználó maga válogathatja ki a számára kedves csatornákat, így csak azokért fizet, amiket valóban néz is.

Interaktív tévézés

Az előadó szerint az a tény, hogy egyre többen egyszerre, egy időben több médiumot is fogyasztanak, azaz mondjuk, miközben tévéznek, közben interneteznek a laptopjukon, tabletjükön vagy mobiljukon, további kihívások elé állítja a tévés médiavállalatokat. A kihívásra válaszolva ma már egyre több csatornánál van újmédiával foglalkozó részleg, akik az adó Facebook rajongói oldalát, Twitter-fiókját, Instagram profilját, esetleg Youtube csatornáját kezelik, látják el tartalommal és folytatnak párbeszédet a tévénézőkkel. A tévézés ugyan kifejezetten broadcasting műfajként indult, mostanra már minden csatorna óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy valamilyen interakcióra bírja a nézőket.

A párhuzamos médiafogyasztás és az interakció példájaként említette, hogy a Maradj talpon vetélkedő Facebook-oldalának 61 ezer rajongójából nagyjából 30 ezer a műsor alatt is folyamatosan aktív az oldalon: mint kiderült versenyeznek, hogy ki tudja hamarabb helyesen megválaszolni a műsorban elhangzó kérdést. 

Minden ember a tarsolyában hordja a selfiebotot

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy nemcsak hogy erősen hisz az iReporting néven emlegetett jelenségben, amikor a profi tévécsatornák egyszerű felhasználók, botcsinálta riporterek videofelvételeit, fotóit illetve hanganyagait használják fel hírműsoraikban, hanem ennek előfutáraként maga is készített okostelefonjával a Brazil foci VB-n olyan videofelvételeket és minitudósításokat, amiket a közszolgálati televízió felhasznált a hír- vagy sportműsoraiban.

Véleménye szerint a már ma is megfigyelhető műsorkínálat polarizáció egyre erősebb lesz, azaz lesznek az olcsón előállítható vagy beszerezhető, alacsony színvonalú tömegműsorok, és lesznek a nagyon drága, csúcsminőségű műsorok. Ez utóbbi kategóriába tartoznak az élő események, műsorok és közvetítések, amelyeknek a varázsa még ma is megvan és vélhetően sokáig meg is marad.

Az adók műsorainak online elérhetőségével kapcsolatosan elmondta, hogy a csatornáknak egy szűk mezsgyén kell egyensúlyozniuk, hogy megtalálják azt a pontot, ahol az online tartalom nem kannibalizálja a sugárzott tartalmat, hanem inkább hozzáad az adás nézettségéhez. Ugyanakkor elismerte azt is, hogy a csatornáknál dolgozó 40-50 éves tévés szakembereknek nagyon nehéz belelátni a középiskolások és egyetemisták tévézési szokásaiba, és bár nyilván rengeteg kutatást és elemzést végeznek, nem látják tisztán, hogy mit és milyen formában fogyasztanak a tizenévesek a tévés tartalmakból.

Jáksó nem is debil

A könnyedebb témák felé fordulva Gundel a tévés műsorvezetők sikeressé, ismertté válásának titkait firtató kérdésre azt válaszolta, hogy mindegy, hogy valaki milyen típusú műsorokat vezet, vagy milyen sporteseményeket közvetít, fontos, hogy mindig a saját személyiségéből építkezzen, ne pedig kitalált karaktert játsszon el. Példaként említette Friderikusz Sándort, akit bár kiváló tévésnek tart, szerinte hibát követett el azzal, hogy műsorról műsorra váltogatta karakterét, míg végül a néző már nem tudta eldönteni, hogy melyik is az igazi Friderikusz. De említette Jáksó Lászlót is, akit, bár a médiában már jó ideje megbízhatóan hozza a csökkent értelmi képességű medvebocs figuráját, Gundel Takács egy nagyon értelmes tévés szakembernek tart.

Mivel a jó műsorvezető nem játszhatja meg magát, nem is igazán lehet arra készülnie, hogy egy-egy adásban majd mikor fog valami vicceset, szállóigévé lett aranyköpést mondani, mert azt mindig az élet hozza, a jó tévésnek az alkalmat kell meglátnia. Attól pedig nem kell félni, hogy alkalmak nem jönnek. Mindig lesznek, akiknek az élő adás izgalmában arra a feladványra, hogy híres költőnk  _ _ Y ENDRE, az ÍGY ENDRE vagy az ÚGY ENDRE tűnik majd logikus válasznak, és véletlenül sem az ADY ENDRE. Az a fontos, hogy a műsorvezető úgy csapja le ilyenkor a magas labdát, hogy a szórakoztató és frappáns riposztjával ne sértse, és ne alázza meg a játékost vagy a riportalanyt.

A közönség kérdéseit már nem vesszük videóra.

Fotók: Deák Vera