A műholdak úgy gyűrűztek be az életünkbe, hogy szinte észre sem vettük. Az olyan vívmányokat, mint az autók GPS-e és a Google Earth, legfeljebb a szüleink nézegetik szájtátva, legtöbbünknek már hétköznapi eszközök. Az űrtechnológia azonban már nemcsak a szomszéd kertjének kémleléséhez hasznos, az utóbbi években az újságírás számára is egyre fontosabb eszközzé válik.
Hidegháború és a szomszéd kertje
Mind tudjuk, információs technológia ma nem létezhet műholdak nélkül. Az olyan fejlesztések viszont, amelyek (túl) sok adatot képesek összegyűjteni a Földről, általában a legnagyobb titokban készülnek az USA, Oroszország és egyéb nagyhatalmak területének olyan rejtett zugaiban, melyek pontos lokalizálása akár a konkurens országok információs szervezeteinek is komoly kihívást jelenthet. A hidegháború idején ilyen volt például az USA kémműhold flottája, amelynek segítségével elengedhetetlen stratégiai információkhoz férhetett hozzá az ISR (hírszerző és felméréseket végző államközi szervezet), még a Vasfüggönyt is figyelmen kívül hagyva.
Az úgynevezett „bomber gap” hoax miatt kifejezetten pozitívnak bizonyult a műholdrendszer fogadtatása annak ellenére is, hogy a hivatalos adatok szerint 35-40 milliárd dollárba került. Johnson elnök 1967-ben már arról beszélt, hogy a vállalkozás tízszer többet ér annál, mint a rá fordított keretösszeg, hiszen semmilyen más eszköz nem versenyezhet az előnyeivel: „Ma este már pontosan tudjuk, hány bombája van az ellenségnek, és kiderült, hogy a korábbi találgatásoktól ezek a számadatok messze elmaradnak. Eddig olyan megoldásokba fektettünk, amelyek szükségtelennek bizonyultak, olyan dolgokat építettünk fel, melyek feleslegessé váltak. Olyan dolgokat rejtegettünk féltve, melyektől valójában nincs okunk félni” - mondta.
Kép: Pakistan Defence
Úgy tűnik, hogy a Naprendszer kutatása után saját bolygónk felfedezése az egyik legizgalmasabb feladat. Mint minden olyan vívmány, amely a turbulens nemzetközi viszonyok mostohagyerekeként született a világháborúk után, az űrbe kijuttatott építmények is egyre közelebb kerülnek az érett felnőttkorhoz és nagy részük békés célokra is használható eszközzé válik. Ez egyrészt megnyilvánul abban, hogy a Google segítségével már nem csak ismerőseink Facebook-profilját, de akár hátsókertjét is végigkémlelhetjük egy bögre forró tea mellett. Másrészt egy kis kreativitással a kommunikációs szakemberek hétköznapi munkáját is megkönnyíthetik.
Átfogó kép és játékosság
Annak ellenére, hogy még mindig óriási szükség van karakteres emberekre, akik meggyőzően tudnak mesélni a jó sztorik előállításához, nem szabad megfeledkezni arról a közhelyről, hogy néhány kép többet érhet ezer szónál is. A ProPublica újságírói például olyan interaktív ismeretterjesztő oldalhoz használták fel a műholdas technológiát, amelyen Louisiana állam területveszteségeit lehet nyomon követni. Ez a globális felmelegedésnek köszönhetően egyre szélesebb rétegeket érint.
Felvetődhet a kérdés, hogy mi értelme a közelünkben történő eseményeket több százezer kilométerre eljuttatott, drága eszközökön keresztül vizsgálni ahelyett, hogy tudósítót küldenénk egy kis terepmunkára, vagy civil újságírók beszámolóiból dolgoznánk? Utóbbira az egyre korszerűbb telefonos kamerák miatt már amúgy sem nehéz támaszkodni, főleg, hogy a valósidejű videó megosztások korát éljük és szinte már el sem tudunk bújni például egy-egy orosz kamionsofőr kamerái elől.
Vannak viszont olyan esetek, amikor egy katasztrófa vagy hosszú távú folyamat jobb megértéséhez elengedhetetlen az átfogó kép tanulmányozása. Az unalmas térképeket ráadásul rengeteg eszközzel dobhatjuk fel úgy, hogy az olvasó szinte játéknak élje meg a tájékozódást, átugorva ezzel a műfaji korlátokat a száraz tájékoztatás és a rengeteg lehetőséget ígérő infotaintment között. A Google például saját térképébe hasonló játékossággal építette bele a PacMant, amit aztán a különböző oldalak felhasználtak, saját gyűjteményeket alkotva.
Komolyra fordítva a szót
Egy szerkesztőség vagy egy globális problémákkal foglalkozó szervezet ennél komolyabb célokra is használhatja a térképeket, például elemzések forrásaként vagy nyers háttéranyagok készítéséhez. Utóbbit tette például az ENSZ is, amikor műholdas felvételekkel igazolta, hogy az ISIS augusztusban valóban földig rombolta Palmüra legfontosabb műemlékét, Bél templomát.
Valószínűleg nem tudnánk, hogy a világ melyik részén fekszik Tiencsin, ahol szintén augusztusban 12 vegyianyag-raktár robbant fel, halálos füsttel töltve be az égboltot, ha a New York Times nem készített volna szemléletes tematikus oldalt rövid szövegekkel, videókkal és persze műholdas térképekkel. A kiegészítő fényképek, amik már a helyszínről érkeztek, illetve a drónnal készült felvételek még kézzelfoghatóbbá és közelibbé hozzák az eseményeket, hiszen az olvasók fantáziáját legkönnyebben a látvánnyal lehet megmozgatni.
Kép: ProPublica
Az emberek túlnyomó része vizuális típus, azaz könnyebben érti meg és memorizálja azokat az információkat, amelyeket maga előtt lát. John Berger Ways of Seeing című 1972-es könyvében a következőket írja: "A látás előbbre való bármilyen szónál. Amikor a gyermek körbenéz, anélkül szerez tudomást a világról, hogy beszélni tudna." Számos modern tudomány épít erre a régi igazságra, beleértve a marketing szakmát és a grafikusok munkáját is, amiből aztán szórakoztató, mégis informatív alkotások születhetnek, mint például ez az infografika hatásáról szóló infografika, bizonyítva, hogy a vizuális kommunikáció határtalanságát manapság csak a kreativitás hiánya korlátozhatja.
