Január középen a Szkeptikus Társaság szervezésében előadást tartott Hauptricht Tamás "Áltudományok a médiában: Homeopátia és kreacionizmus" címmel. Az előadás szubjektivitása és szakmaiatlansága sokkoló volt, így tudósítás sem lett belőle. Ezzel szemben viszont olyan kérdéseket vetetett fel a tudományos újságírással kapcsolatban, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Mik az általános szakmai nehézségek és milyen módszertani hibák merülnek fel a gyakorlatban?
Írni elvben mindenki tud. A különböző blogok, kommunikációs képzések és maga az internet eredménye, hogy mára az újságíráshoz is mindenki ért, pont mint a politikához vagy a focihoz. Akkor miért lehetséges az, hogy a tudományos híreknél gyakoriak a csúsztatások és félreértések, hogy a tudósok a médiát gonosz varázslónak látják, az újságíróknak pedig gyakran beletörik a bicskájuk, ha valamilyen tudományos kutatásról, előadásról szeretnének írni a nagyközönségnek?
Pár szóban a tudományos újságírásról
A tudománykommunikáció bonyolult szakma. Ennek több oka is van, de induljunk ki a három legfontosabb szereplőjének jellemzéséből. Először is ott vannak a tudósok, a tudomány világa és az azzal kapcsolatos problémák. Minden egyes tudományterületnek meghatározott regisztere van. A szakszavak olyan nagy túlsúlyban vannak egy-egy kutatásban, hogy olykor legtöbbször egy génkutató sem érti meg a csillagászati felfedezésről szóló publikációt, hát még egy hr-es vagy egy zöldséges. A nyelvi problémák mellett azonban figyelembe kell venni a folyamatosan gyorsuló publikálási versenyt. Így egyre gyakoribbak az olyan tudományos eredmények, amelyek hamarabb jelentek meg valamelyik szaklapban, minthogy teljességgel megbizonyosodtak volna róla. Ez a múltban sem volt másképp a „ tévedés része a tudomány művelésének.” Azonban az előbb említett publikálási verseny miatt a kutatások bírálata és cáfolata is a nagyközönség előtt zajlik. Így fordulhat elő, hogy egy-egy kutatás, valótlan információkat állít, gondoljunk csak a fénysebességnél gyorsabb részecskék esetére. Ám, ha teljesen helytálló, új felfedezéseket publikálnak a tudósok szaklapokban, még akkor is előfordulhat, hogy szélesebb közönség elé már fals információ jut el.
A tudományos újságírás folyamata azonban nemcsak tudományból áll, hanem médiából is, aminek megvannak a saját szabályai. Pont, mint a tudományoknak. A koncentrált lappiacon előnyt élveznek a kattintásbarát címek és hatásvadász áltudományos hírek. Népszerűbbek a bulvárhírek, mint a tudományos cikkek, ezt remekül példázza, hogy Amerikában az elmúlt huszonöt évben húsz százalékra csökkent azon lapok száma, amelyeknek heti szinten megjelenő tudományos rovata van. Vagyis láthatjuk, hogy a jelenlegi modell azt mutatja, hogy a rövid, színes, friss híreké a jövő.
A két világ céljai és elvárásai tehát semmilyen ponton nem találkoznak. Így a tudományos újságírás feladata lenne, hogy olyan nagy volumenű szakszövegekből készítsenek mindenki számára emészthető híreket, amiben a lényeg nem vész el, a pontosság megmarad, de a tartalom egyszerűsödik. Annyira, hogy azok az emberek is megértsék a kutatások és tudományos eredmények lényegét, akik nem töltöttek éveket az adott tudományterület alapos tanulmányozásával.
A médiát a fogyasztó igényei alakítják. Ha az általános trend az, hogy a Twitter a legpopulárisabb információ megosztási felület, akkor hatékonytalan volna azt elvárni, hogy egy átlagos médiafogyasztó tudományos szaklapokból informálódjon a legújabb innovációkról. Ám mivel a tudósok, legalábbis a Szkepticista Klub előadása alapján, nem fognak alkalmazkodni a trendekhez, és a média sem fog alkalmazkodni a tudósokhoz, ezért a tudományos újságírók feladata, hogy hidat képezzenek. Ami közel sem olyan egyszerű feladat, mint látszik. Hiszen míg a tudomány részéről kritikaként megfogalmazódik, hogy ezek a cikkek lebutítottak, nem tartalmazzák a lényeget, sőt nem is pontosak, addig a fogyasztó egyszerűn nem fog egy olyan cikket elolvasni, amiben több a számára ismeretlen kifejezés. Ha a tudományos életben egyre fontosabb a minél gyakoribb publikáció, akkor ezt az újságíróknál is el kell mondanunk: nekik sincsen idejük egy-egy tudományos hír miatt napokig vagy hetekig tanulmányozni az adott szakterületet. Itt jön képbe az eleve erre szakosodott tudományos újságíró.
A tudományos újságíró
Ebben a képzésben részesült az előadó, Hauptricht Tamás is az ELTE TTK-n, aki azóta már a Szertár Műhely tagja. Szakdolgozatából ("Az áltudományos törekvésekkel szembeni fellépés lehetőségei és azok buktatói az elektronikus médiában" ) készített egy előadást, amely elképesztően távol állt a profi tudományos újságírótól elvárt objektivitástól. Azt nehéz eldönteni, hogy az előadó személye vagy az általa boncolgatott téma volt ennyire megosztó, mindenesetre a közönség soraiból többen felálltak és távoztak az előadás alatt. Pedig az előadás végére maradt az igazi grandiózus finálé: a bennmaradt szkeptikusok először véresszájúan szétszedték az általuk meghívott előadót, majd egymást is.
A legnagyobb probléma nem is az volt, hogy olyan érvelési hibákat csináltak a közönség tagjai, köztük tudósok és professzorok, ami miatt jól megbuktatták volna őket egy kommunikációs alapképzésen, hanem az, hogy az előadás nem az áltudományok médiában betöltött szerepéről szólt. Az esemény jóval inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy a homeopátia és a kreacionizmus ( ami egy itthon jószerével nem is ismert fogalom) mekkora ostobaság, és az emberek, akik hisznek bennük szintén mennyire ostobák. Ezen a véleményen volt Hauptricht is, akinek előadói stílusa annyiból állt, hogy minden alkalmat megragadott, hogy szubjektív véleményét a homeopátiáról iróniának álcázva tudományosnak tüntesse fel.
A kutatás, amit Hauptricht a médiában végzett elnagyolt volt és hiányos. Nyolc homeopátiával foglalkozó honlapot és hat tévéműsort vizsgált meg, amiben erről volt szó. Az "áltudományok a médiában" egy olyan cím, ami ennél kicsit többet, átfogóbbat takar, de lehet, hogy csak nekem voltak túl magasak az elvárásaim egy olyan személlyel kapcsolatban, aki tudományos kommunikációs képzést kapott vagy a Szkeptikus klubbal szemben, hogy ehhez a nevét adja. Ezek után már nem ért meglepetésként, hogy Hauptricht kutatása, egy nem reprezentatív felmérés volt, 120 emberrel az ismerősei köréből, akiknek 9 kérdésre kellett csupán válaszolniuk.
Hiba és megoldás
Sajnálatos módon hiába voltak jó gondolatok az előadásban, mégsem érte el a célját. Habár a homeopátiáról és a kreacionizmusról rengeteg mindent megtudtam, az áltudományok és a média kapcsolatát csak súrolta az előadás és megoldási javaslatot a problémákra még csak nem is keresett. A tartalom szubjektív volt, vélhetően elég pontatlanul reprezentálta, hogy milyen is itthon a tudományos újságírás.
Ennek ellenére az előadás végén felszólaló Zsíros László Róbert gondolataiért mégis érdemes volt eljönni. Ő beszélt megoldási javaslatokról, hogy pont a média segítségével hogyan lehet az áltudományokat eltüntetni a médiából. Úgy gondolja, hogy a mostani 8-9 éves " digitális bennszülötteket" kell elsősorban elérni, és az ő általuk használt eszközökön és nyelven, vicces módon lehet rámutatni a hibákra, hogy aztán saját, tényekkel alátámasztott véleményt tudjanak kialakítani. Vagyis a lényeg a kritikus gondolkodásra való nevelés. Az X és Y generáció számára pedig marad a Műegyetem kitűnő "Tudomány, tudományellenesség, áltudomány" című kurzusa.
