Nem hoz eredményt a túl agresszív remarketing

2016. március 08. 09:28 - Herbály Dorottya

A Evolution & Mobile Hungary konferencia második napján az előadások két szélsőség között mozogtak: az erősen szakmaitól a top shop szerű "csak most, csak neked, életed lehetősége..." szintűig. A résztvevők arról hallhattak, hogy a mobilappok hogyan használhatók az egészségügyben és a városfejlesztésben, illetve, hogy merre halad mostanában a SEO-marketing és a remarketing. Az előadók sok esetben nem töltötték ki a rendelkezésre álló időt, és az érdeklődők is jóval kevesebben voltak, mint az első napon.

Technológia mindenhol

Okosotthon, repülőtéri közösségi autómegosztás, taxis app. Az Evolution & Mobile Hungary konferencia második napján számos előadás témája volt, hogy a sharing economy mennyi mindent megváltoztatott és erre reagálni kell.  Horváth Csaba a Budapest Taxitól megfogalmazta, hogy csak úgy tudják a lépést tartani,ha "átveszik a fejlesztési lehetőségeket".

Az okosmobil teremben emellett még olyan előadások kaptak helyet, ahol az okostechnológia felhasználását mutatták be hazai cégek. Akár az egészségügy területén (Az orvoslás technológiai jövője, Tudatos gyógyszerfogyasztás mobilapplikáció segítségével), akár közlekedés kapcsán (BKK futár-okos utazás tervezés, Mindenkit überelünk!), akár városfejlesztés szintjén (Intelligens város tapasztalatok, Okosváros esettanulmányok).

Hirdetések mobilon

Az M teremben az előadások a mobilról, reklámról és tartalomról szóltak. Hogy milyen különbségek vannak a mobil és a desktopon történő tartalomfogyasztásban, vagy hogyan tudjuk az egyes elemeket konzisztensé tenni nézetenként a felhasználói felület következetessége végett? Fodor László, a Használtautó.hu Display Sales értékesítési vezetője egy esettanulmányt mutatott be arról, hogy a Call-to-action, vagyis CTA gombok (amelyekre a látogatónak rá kell kattintania, hogy valami történjen: feliratkozzon, megrendeljen, stb.) hirdetésekben való használata, melyik felületen hogyan lesz a legeredményesebb. Kiderült, hogy desktopon mások az eredmények, a nagyobb betűméret 38 százalékkal több elérést hoz, és az animáció ugyanolyan fontos, mint a megfelelő szóhasználat. 

Több előadáson is elhangzott, hogy nem fognak ugyanazok a stratégiák működni mobilon, mint desktopon, és hogy a printből hozott rossz berögződéseket pedig főleg nem szabad áthozni. A felhasználói élmény fokozása a fő szempont és jó minőségű, könnyen fogyasztható hirdetésekre van szükség. Valamint idén számos oldal megnyitja a hatodik zónát, ami azt jelenti, hogy off-screen felületen (molino, plakát, szórólap) már nemcsak négy hirdetést helyeznek el, hanem hatot.


12422452_10206089807461189_831858233_o.jpg

Ó, SEO, merre visz az utad?

A Keresőmarketing Nap a SEO-ban valóban járatos érdeklődőknek szólt. Itt nem azt tudhatták meg mi is az a keresőoptimalizálás, hanem például olyan információkat hallhattunk, hogy hogyan lehet a szerverfigyelést összekapcsolni a tartalomelemzéssel ( SEO automatizálás), hogy a Double Click rendszerrel hogyan lehet mindenhol keresni és hirdetni, vagy hogy az AdWords merre halad.

Geiger Tamás tartott mesterkurzust arról, hogy a remarketing tovább tart, mint az AdWords, de hogy ezt képesek legyünk befogadni tisztában kell lenni olyan fogalmakkal, mint az RTB ( Real Time Bidding), HOPPex, AdRoll, DSP vagy Perfect Audience. Ha valakinek nem ez a szakterülete olyan hasznos tippeket is kapott, minthogy a Google Analytics nem köti össze a mobilt és a desktopot, ellenben a Facebookkal, így kampány kiértékelésénél erre érdemes figyelni. Vagy hogy, ha több listát készítünk azokat érdemes egymásból kizárni, és így optimalizálni egymásból a konverziókat. A remarketing kerekasztal beszélgetésnél kritizálták a túl agresszív remarketinget, és kiemelték a stratégiák összehangolásának fontosságát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr568451812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása