A Tények fullba nyomja a kretént

2016. március 19. 13:56 - Pintér Dániel Gergő

Lehet szimpatizálni Juhász Péter nézeteivel, meg lehet nem. Riportokat is lehet vágni, ha az ésszerűség és az adott formátum úgy kívánja. A politikai televíziózásban kemény kérdéseket is fel lehet tenni. Adott esetben közéleti szereplők zsebében is lehet turkálni. Akár még a magánéletben kutakodó rejtett kamerának is lehet helye. Hazudni, ostoba módon lejáratással próbálkozni, szómágiával meg szerkesztéssel manipulálni, személyeskedni azonban nem lehet. Legalábbis következmények nélkül. Reméljük.

Az Együtt politikusa, Juhász Péter feszegetni kezdte Orbán Viktor anyagi gyarapodásának okait, mire a TV2 cserébe intenzív szaglászásba fogott Juhász bérelt lakása előtt. A vele készült beszélgetést tendenciózusan megvágott riportban mutatták be a csatornán, a Tényekben, ahol megpróbálták hazugnak beállítani Juhászt. A politikus erre közzétette az általa felvett, teljes és vágatlan beszélgetést Facebook-oldalán – nyilván jó előre sejtette, hogy a riporter nem a korrupcióellenes harcára lesz kíváncsi. A két videó közötti különbség már önmagában tanulságos, hiszen a TV2 felvételéből az jön le, hogy a „drogügyeiről is ismert politikus” gyanúsan nagy lábon él, nemcsak hazudozik, de közben folyamatosan koldul is a nézőktől, ráadásul Budán, panorámás lakásban, 130 négyzetméteren dőzsöl. Kőkemény oknyomozás zajlott: még ingatlanszakértőt is megkérdeztek a csatorna munkatársai, aki jól belehümmögte az arcunkba, hogy itt bizony a lakásokért havonta akár 600 ezret is elkérnek. Igen ám, de ez a jó ember csak 350-et keres. Hoppá! KORRUPCIÓ!

6q1hsja4tjg3qedus_1.jpeg

/Forrás: 444.hu/

Ügyes tematizálási kísérlet

Juhász felvételén persze teljesen más látszik. Egy olyan riporternő, Kunfalvi Nóra, aki két lábbal tiporja a sajtóetikát és szemrebbenés nélkül, hazugságokat állítva teszi fel kérdéseit, valamint egy ellenzéki politikus, aki egyre türelmetlenebbül próbálja minderre felhívni a beszélgetőpartnere figyelmét. (Megj.:jelen sorok írója egyébként valószínűleg a beszélgetés második percében kiment volna a szobából Kunfalvi arcátlan stílusát tapasztalva.) Amikor az ingatlanárakkal szembesítették Juhászt, bevallotta, hogy 350 ezer forintos fizetést kap a párttól; a család pedig ebből, barátnője keresetéből és magánemberek teljesen legális adományából gazdálkodja ki azt a 200 ezer forintot, ami a lakás bérleti díja. Kiderült, hogy a család két hónapja lakik az új albérletben és még nem tudta kifizetni a hónapban esedékes lakbért, ezért továbbra is várja azoknak a segítségét, akik támogatják őket.

Mindez egyébként több pontos is tanulságos. Egyrészről hirtelen már nem az eredeti, orbáni kastélyok, földek és az ellene kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárás témája van terítéken, hanem Juhász anyagi helyzete, ami valljuk be: volumenében jóval kevésbé fajsúlyos kérdés. A TV2 ugyanis a "Luxusban él, de adományokat kér Juhász" címmel tolta adásba a riportot, amiből érdekes módon pont azok a részeket vágták ki, amelyekben a politikus Orbánra, Mészáros Lőrincre vagy Vajnára tesz megjegyzést. Másrészről megint előkerült az, hogy ki is valójában a közszereplő. Az életében egyetlen sajtótájékoztatót tartott barátnőről lehet-e az általa bérelt ingatlan területén videót készíteni, vagy sem? Etikus-e? Egyáltalán mi célja van a támadáson, bőszítésen kívül? (Juhász egyébként annak rendje és módja szerint fel is jelentette tiltott adatszerzés bűncselekménye miatt a TV2 munkatársait, mondván, hogy nem lett volna szabad bekamerázzanak a házába.)Harmadrészről minimum elgondolkoztató, hogy Magyarországon ma egy büntetlen előéletű, jelenleg is aktív politikustól következmények nélkül meg lehet kérdezni kamerák előtt, hogy a kendertermesztésből maradt-e még pénze. Negyedrészről pedig döbbenjünk rá, hogy milyen csodákra képes a technika, néhány kiragadott mondat, egy előnytelen beállítás, pár elejtett jelző, egy csipetnyi személyeskedés és egy leheletnyi manipulatív kommentár.

juhi-e1458285512910.png

/Forrás: 24.hu/

Juhász is hibázott

Félreértés ne essék: nem védeni akarom Juhászt, sem állást foglalni az ő politikai ügye mellett vagy ellen. Elkövetett ő is számos hibát az interjú során: lassan nem kéne már meglepődni a nemtelen médiamechanizmusokon és hozzá kéne szokni ahhoz az alapvetéshez is, hogy a televízió-közéleti szereplő konfliktusban mindig az utóbbi indul hátrányos pozícióból, mivel a szerkesztési jog és első keretezési lehetőség alapvetően a riportereké. Éppen ezért retorikailag feszes, begyakorolt, fölösleges támadási felületet nem adó, rövid és egyszerű beszéddel érdemes készülni az interjúra Mivel a kontrollt vesztett ember nem mutat jól a képernyőn, így nyugodtnak, higgadtnak célszerű látszani. Ráadásul bár a 350.000,- Ft fizetés cseppet sem sok egy szakpolitikus számára, mégsem mutatunk fel egy gyűrött papírt a számlaszámunkkal anyagi támogatást kérve, mert a nézőink többége számára ez az álomfizetés kategóriájába esik. A személyeskedő kérdéseket érdemes határozottan elutasítani, hogy a találgatásoknak még csak véletlenül se adjunk teret, majd lehetőleg ugyanabban a mondatban, - hogy nehezebb legyen megvágni - rá lehet térni az eredeti témára, vagyis a miniszterelnök anyagi helyzetének a feszegetésére. Végezetül pedig akármilyen etikátlanul kérdez is a riporter, semmiképpen nem támadhatunk vissza, hiszen az úgysem kerül adásba, de ha mégis, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy számunkra káros kontextusban.

A TV2 László Petrája

Juhász Péter hibái természetesen nem mentik fel az "Orbán Viktor nem geci"-videóval elhíresülő, Hír TV-től átigazoló, korábban a kormánypárti Magyar Időknél és a G. Fodor Gábor főszerkesztése alatt álló botrányos bulvárportálnál is megforduló Kunfalvit a rá oly régóta jellemző arrogancia és szakmaiatlanság alól. Most például a politikustól és a nézőktől történő bocsánatkérés helyett, gyakorlatilag ráuszította a KDNP-s Holik Istvánt és "Miből?"-feliratú táblákat mutogató Fidesz aktivistákat Juhászra, majd a budai ház előtt tartott sajtótájékoztatóból újabb riportot készített. A "Fidesz: Honnan van Juhász pénze?"-című anyagban a valóság homlokegyenes ellentéteként kommentálják a történteket: "rágalmazással próbálta meg megalázni a TV2 riporterét Juhász Péter" - olvasható a szalagcím.  A csatorna még egy hivatalos közleményt is kiadott, ami szerint valójában Juhász sértette meg a riportert, így a TV2 végül a politikust vádolja személyeskedéssel. Ez aztán válságkommunikáció a javából, kár, hogy a "legjobb védekezés a támadás"-elve általában ilyen típusú konfliktusokban nem működik.

Szomorú, de úgy tűnik, hogy a Tények stábjának a nyelve annyira bőszen ficánkol a kormánypárt altestében, hogy mostanában baloldali politikusok, közszereplők lejáratását, ellehetetlenítését, karakterrombolását és otthoni nyugalmuk megzavarását tűzték ki célul. Juhász Péter anyaga vajon megrendelt riport, vagy ők maguk találták ki? Bármelyik, az elkészüléséhez olyan kitűnő és kevésbé kitűnő szakemberek is kénytelenek voltak asszisztálni, mint a bemondó Várkonyi Andrea, vagy a Story Magazin főszerkesztőjéből hirtelen hírigazgatóvá avanzsáló Szalai Vivien. Kunfalvi Nóráról meg csak annyit, hogy Jabronka Richárdhoz hasonlóan valamiért nekem is egy másik riporternő, a migránsrugdosó László Petra jut róla eszembe. Mindkettő látványosan túltolta a melót. Utóbbi mentségére szóljon, hogy ő legalább nem tanít oknyomozó-tényfeltáró újságírást a Corvinuson.

Frissítés, ezt találtuk még: "a Corvinus csak az oktató nevét változtatta meg Wisinger Istvánról Kunfalvi Nóra Szilviára az „oknyomozó újságírás” kurzus leírásában. Minden más – beleértve Wisinger István elérhetőségeit is – ma is úgy szerepel a szövegben, ahogyan azt a Pulitzer- és Aranytoll-díjas újságíró, médiaszociológus annak idején megírta. Wisinger István a 168 Óra Online-nak elmondta: öt évig oktatott a Corvinuson oknyomozó újságírást. Most azért nem tanít, mert az egyetemen tavaly közölték vele: nincs pénz a kurzusának folytatására. Kunfalvira ezek szerint van."

Márciusi média- kommunikációs meetup

 

Időpont: 2016. március 23.

Helyszín: Kuplung, Budapest, Király utca 46.

Mivel foglalkozik egy sportújságíró? Hogyan lesz valaki gyakornokból az olimpia közvetítője? Miből áll a sportmenedzsment és hogyan épül fel a hazai sportolók sajtómegjelenése?

Márciusi meetupunk előadói:

Mohay Bence, sportújságíró, az M4 Sport műsorvezetője

dr. Borbély Zoltán, sportjogász, a Magyar Labdarúgó Szövetség egykori sajtószóvivője és jogi igazgatója

 

Várunk mindenkit :)

Posted by Média 2.0 on Thursday, March 10, 2016

 

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr598498386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.19. 16:03:56

Minden politikusokat kiszolgáló szervilis csicska buta. Ez van.

niklex 2016.03.19. 16:11:10

TV2 = állami TV 5. -ös csatorna
Tehát a tapasztalatok fényében ezt a színvonalat lehet tőlük várni (sajnos van, aki ezt elvárja tőlük).
Ha egy TV Juhász százezer forintos nagyságrendű dolgaival kezd foglalkozni kínjában, mert a kormányközeli lopott milliárdokat nem szabad kurkásznia, akkor nekik is marad a 2%-os nézettség, ami persze őket nem izgatja, mert az állami reklámpénzt nyomatják hozzájuk. A szomorú, hogy közpénzből tartanak így el egy ocsmánnyá váló magáncsatornát, mert a fosó politikai elitnek ez is megéri.

Netuddki. 2016.03.19. 16:17:36

@niklex: Ami bűncselekmény és börtön jár érte...

vackor1 2016.03.19. 17:19:01

Gondolkoztatok már azon, hogy annak ellenére tették úgy adásba a "riportot" , hogy tudták: Juhász Péterék veszik az egészet, azaz nem lehet letagadni majd, hogy mi - és hogyan hangzott el..
És mégis vállalták..
Vajon miért , mire gondolhattak?
Mondhatjuk, hogy pontosan tisztában voltak azzal, hogy az ő mocsokságukat fogja látni 1 millió szavazójózsibácsimarinéni , míg a valóságot csak ennek pár %-a ? Megint ki jött ki jobban ebből ?
Gátlástalan, arrogáns, öntelt, pökhendi , gusztustalan bagázs ez a kormány és az összes nyalonca , de egy biztos : pontosan felismerték, hogy mennyi buta ember van ebben az országban is és mennyire manipulálhatóak rengetegen a médiák által , nem véletlen , hogy az országos Tv (és Rádió ) csatornákat lehet ingyen fogni a legelmaradottabb térségekben is , ráadásul az idősebbek nagy valószínűséggel amúgy se fizetnek elő plusz csatornákra, így - akár csak a tudatlanságuk okán , de - őket simán vezetgeti orruknál fogva ez az országromboló kormány.

Infamous 2016.03.19. 17:24:46

A hallgatóknak bojkottálni kéne ennek tifuszos picsának az előadásait. Ja,hogy ez nem fog megtörténni? Ezért (is) tartunk ott ahol.

colonel Tigh 2016.03.19. 18:56:32

@vackor1: kérlek, arra gondoltak, hogy a tv2-t fogja minden proli tv-je, sokaknak más magyar nyelvűt se nagyon 3-4 csatornán kívül, amiből min. 2 a 80milliárdos hazugsággyár. Juhász meg fölrakja a netre, ok, de az pont ezekhez nem fog eljutni. Aki meg eleve zudja, hogy miről van szó, annak meg nem mond semmi újat.

colonel Tigh 2016.03.19. 18:58:38

@Infamous: azért elég szar helyzet, ha osztályoz is. Gondolj bele, mire lehet képes ez a sz@rdarab egy hallgatóval, ha nagy nyilvánosság előtt simán bevállal ilyeneket?

Infamous 2016.03.19. 19:05:36

@colonel Tigh: dráma,valóban.
Nem sok rálátásom van arra,hogy a jövő diplomásai miként gondolkodnak erről de kiváncsi vagyok nagyon. Milyen lesz a magyar értelmiség mondjuk 20 év múlva?

csak egy néző 2016.03.19. 19:16:34

Én a helyében azt mondtam volna, hogy családi összefogásból és a "keményen dolgozó" szülők segítségével és aranyom, majd, ha "kioknyomoztátok" a Szíjjgyártó pubi 170 millás paraszt barokk házának vásárlását és a Rogán Tonyó táguló lakásának az ügyét, mert ugye ő sem keres annyit, hogy akár csak a rezsijét tudná fizetni, akkor gyertek vissza.
És akkor ez kis lotyó tart oknyomozó újságírásról előadásokat. Vajon őt is kinevezi majd az emberminiszter egyetemi tanárnak?

Ez a kis patkány keresztény is, demokrata is Hollik Pistike is ajándékba kapott csak úgy a családjától egy 57 nm-es kecót. persze, hiszen ez egy bevett szokás ebben az országban.

sutyerák 2016.03.19. 20:27:33

@csak egy néző: így valahogy kellet volna leépíteni ezt a majmot

niklex 2016.03.19. 20:29:16

Szerintem is megér egy egyetemi tanári kinevezést, és a megalakítandó Propaganda Főiskola rektori kinevezését, ahogy ez már errefelé szokás. nagydoktori disszertációt meg majd csak koppint valahonnan.

6.Lenin 2016.03.19. 20:32:56

Hmm, nem értem ezt az egészet...

Van 1 pacák, JP, aki mások bilijében turkál, aztán, ha valaki bele szeretne kukkantani az övébe, megsértődik.
Miért is ciki ez?

Őt kérdezték, neki kellett volna rá válaszolnia.
Engem érdekel, miért is ez a hobbija JP-nek.Ezt valóban meggyőződésből teszi, vagy netán megbízásból, esetleg ezért fizetve.Nem zárható ki. Ezt kellett volna neki minden kétséget kizáróan tisztáznia.
A végén elég sűrűn törölte a homlokát.
Miért, ha minden tiszta?

6.Lenin 2016.03.19. 21:23:34

@pamut:

Ezzel JP tisztázva.
Már csak néhány kérdés maradt válasz nélkül.
Vagy ezt válasznak szántad?

Egéridomár 2016.03.19. 21:43:07

@6.Lenin: Ha nem érted miért butáztak le, tényleg buta vagy... :(

THumer 2016.03.19. 21:53:08

@6.Lenin: bocsi, de hagy figyeltel volna, lathattad, hogy JP valaszolt. 350-t keres, a baratnojenek is van fizetese - ez also hangon 450-500 per ho, netto. Ebbol fizet 200 lakbert, a maradekbol probal megelni. Mint tudjuk, ebben az orszagban 47-bol is meg lehet elni, tehat neki a lakber feletti 200-300 -bol meg osszejohet.
Ezt tehat tisztaztuk. Lephetunk akkor arra, hogy OV mibol vette a Szabadsag hegyi es a Felcsuti hazat, a szoloket, a foldeket? Rogan? Szijarto? Habony... folytassuk?

6.Lenin 2016.03.19. 21:54:32

@Egéridomár:

Szerinted?

-Me Úr, szokott Ön lopni?
-Igen, még álmomban is.
-Mennyit?
-Amennyit csak lehet, vagy annál is1 picivel többet.
-Me Úr, köszönöm a válaszát.
-Kérem. Örülök, hogy megnyugtattam Önöket.

-Kedves JP, miből élsz?
-Pénzből, mint minden tisztességes ember.
-Ezek szerint Te 1 nagyon tisztességes ember vagy.
-Igen.
-Köszönöm a válaszod.
-Kérlek. Örülök, hogy megnyugtattalak benneteket.

Te is így képzelted?

6.Lenin 2016.03.19. 22:02:46

@THumer:

Ha figyeltél volna...

Nem vontam kétségbe semmit, csak szerintem, ha minden rendben, miért volt ideges?
Őt miért nem lehetne kérdezni?

Mások is érdekelnének, de őket nem kérdezik meg személyesen.
Vádaskodni a hülye is képes.

Vannak fórumok (is), kérdezzék meg az általad felsoroltakat.
Majd megnézem azokat is.

Emléxel még Keller Lászlóra?

THumer 2016.03.19. 22:08:02

@6.Lenin: JP miert volt ideges? Mert a kulturalt riporterholgy cinikus pofatlansaga teljesen kihozta a sodrabol. Privat velemenyem, hogy nem viselkedett profin, de az vesse ra az utcakovet, aki helyeben nem mosott volna be annak a holgynek egy jo nagyot...

Ha Te Keller, akkor en Polt.... :)

6.Lenin 2016.03.19. 22:14:48

@THumer:

Nem tudom miért volt ideges, ezért kérdeztem.
Amennyiben a hölgy bunkó volt, miért nem tette inkább helyre?

Polt is belebukott a vádaskodásaiba?
(biztos elszunyókáltam közben, bocs)

THumer 2016.03.19. 22:20:30

@6.Lenin: ha elszunyokaltal, hat keszseggel emlekeztetlek, hogy Polt kaszalta el Keller minden (egyebkent eleg toketlen) kezdemenyezeset. Biztos arra is hasznos, ha felhivom t. figyelmed, hogy Polt ur e nemes szokasat azota is lelkesen gyakorolja.

Ja, es elobb javasoltad, hogy Orban, Szijjarto, Rogan stb gazdasagi ugyeivel kapcsolatban forduljak a megfelelo forumokhoz. Megtenned, hogy adsz nehany olyan cimet, ahol az ilyen kerdesekre erdemben valaszolnak?

6.Lenin 2016.03.19. 22:35:52

@THumer:

Közben meg felmentenek néhány talán tényleg sáros fickót.
Az ügyészség (talán szándékos?)balfáncánságára hivatkozva.

Nekem csak olyan furcsa, ha mondjuk 1 éhségmenetben olyan is az élén tolakodik, aki otthon százmilliókat rejteget/eltitkol.

Azóta bizalmatlan vagyok kissé.

Ja, igen meg az olyan esetektől, ha pénzért lehet nagykövet valaki. Nyilván ilyenkor azért vannak más elvárások is vele szemben.

Azért az jobban megnyugtatna, ha 1 ilyen harcos pacák, mint JP valóban tiszta lenne, talán még csettintenék is 1 nagyot, hogy ez igen, végre.

Ezt viszont neki is, és másoknak is éreznie kellene.

Szerinted nagy baj lenne, ha ezek tisztázódnának?
Ezeket viszont csak ő tudná tisztázni, bármilyen bunkó is a kérdező.
Az a kérdezőt minősíti, de nem mentesíti a tisztázás alól a kérdezett felet.

Ezt nem értettem, ezért írtam, de eddig csak minősítéseket kaptam válaszok helyett.

Ezek meg a válaszolókat minősíti.
Röviden ennyi a lényeg eddig.
Szerintem.

THumer 2016.03.19. 23:01:05

@6.Lenin: no, ezekben abszolut egyetertunk.
Igen, mindenki legyen tiszta. JP is - o mondjuk teljesen vilagosan elmagyarazta a helyzetet, ezt tehat kipipaltuk. Igazad van abban, hogy ezt nem profin csinalta, nem hangsulyozta erre vonatkozo valaszat, felult a provokacionak.
Es akkor abban is egyetertunk, hogy itt az ideje az altala feltett kerdesekre is valszokat keresni.
Meg nyilvan abban is, hogy ordenare eljaras a TV2 reszerol a felvetett, igen nagy hordereju felvetesek helyett a kerdest feltevot piti ugyekkel vegzalni probalni.
Es abban pedig vegkepp egyetertunk, hogy az a comment-stilus, ahol egymasra annyi ervet szanunk, hogy mennyire hulye vagy, meg ballib kocsogok, mest fasiszta allatok meg stb, na az nem segit ennek az orszagnak ebbol a szennybol kimaszni.
Jo ejt.

Demis Castro 2016.03.19. 23:23:19

@6.Lenin: Ha nem tudod, mitől volt ideges, nézd meg a riport készítése közben Juhászék által felvett anyagot.

pamut 2016.03.19. 23:31:32

@6.Lenin:
JP-t nem kellett tisztázni, nincs vele semmi gond.
Akit tisztázni kéne, de nem lehet, az az épp most fideszes szennycsatornává, Orbán geciputtonyává átalakuló TV2.

Nem, nem óhajtottam neked válaszolni, nincs se időm sem kedvem láthatóan nagyon buta emberek korrepetálását, felzárkóztatását elvégezni. Ha valóban tudni akarnád a kérdéseidre a válaszokat utánanéznél az ügynek. Vagy lusta vagy, vagy nem is érdekel és csak trollkodni akarsz.

Nbl 2016.03.20. 01:05:50

Jegyezzük meg jól Kunfalvi Nóra nevét és nem oldható kötéssel kapcsoljuk össze fejben a tehetségtelen, szervilis, arrogáns kurva jelzőkkel.

blaubner 2016.03.20. 01:17:05

Hmm, nem gondoltam, hogy juhasz ilyen jo fej.

ebella 2016.03.20. 04:12:24

@vackor1: Jó lesz az pár százezernek is, az az egymillió. És az is egyre fogy.

ebella 2016.03.20. 04:17:54

@6.Lenin: Te nem érted "elvtárs"! A többség érti. Kár a benzinért!

Willkommenskultur 2016.03.20. 06:55:39

Juhász egy ostoba barom, és óriási előny hogy Orbán a miniszterelnök és nem egy Juhász szerü libsi genetikai hulladék.

Ettől még igaz h most ráuszult a kormánymédia a korrupciót szaglászó ellenzékire.

BiG74 Bodri 2016.03.20. 08:38:18

@Willkommenskultur:
Ne zavarjon, hogy senki nem akarta Juhászt miniszterelnöknek, de azé nyomasd, hogy meglegyen a szerződéses kommentszám.

Csaba Szikora 2016.03.20. 08:56:15

Juhász egy senkiházi,drogos,alkoholista.Aki most"felvállalja a múltját"jeligével operál.Országunk szégyene.

Csaba Szikora 2016.03.20. 08:58:13

Fullba nyomja a kretént?Idézetet idézőjelbe teszünk!!!!!!!!!!!!!!!!

István Magyari 2016.03.20. 09:00:55

@Pintér Dániel Gergő: Szerintem a kretén te vagy és az aberrált kretén familiád.

BiG74 Bodri 2016.03.20. 09:17:31

@Csaba Szikora:
Ez már szállóige, nem pedig szimpla kiragadott idézet, a hétköznapi nyelvezetbe beépülve.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.03.20. 10:45:14

Khmmm, ez a riportertyúk meg a kormányszopó tévéje nyilván köpedelem, de valaki elmagyarázhatná ennek a nagyon okos Juhásznak is, hogy ellenoldali korrupció után kutakodó politikusként nem célszerű olyan lakást bérelni, amire nincs (elég) pénze.

orbitalpiktor 2016.03.20. 11:27:34

@Hepci: Ki mondta neked, hogy nincs rá pénze...?
Ezek szerint beszoptad az eléd tolt habonymoslék propagandát...?

vajdasagi 2016.03.20. 11:31:04

@Hepci: A riportertyúk egy köpedelem. Meg a TV2 is.

Ami a lakést illeti: nem nagyon lehet ennél olcsóbb, de még elfogadható méretű és minőségű lakást bérelni Budapesten.
Ez persze szomorú, mert sok budapestinek nincs ennyi pénze. De erről éppen nem Juhász Péter tehet.

A kunfalvi nórát meg jegyezzük meg, mint a riporterség legalját. Tényleg helyes, hogy ő tanítson oknyomozó riporterséget az ELTE-n.

Ha valaki veszi a bátorságot, és a korrupt politikusaink vagyonát firtatja, akkor számítani kell arra, hogy a rezsim ráuszítja a kutyáit. Ezért a mi dolgunk, hogy az ilyen bátor embertársainkat megvédjük. Ez a minimum.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.03.20. 11:46:02

@orbitalpiktor:
A "nevedből" ítélve nyilván valami antiOrbán-troll vagy, vitázzon veled 1 teknős fasza. :)

@vajdasagi:
Nézd, én ismerek embereket, akik 130 négyzetméternél kisebb bérelt lakásban is képesek élni, ráadásul nem Buda legzöldebb részén...
De ez végül is mindegy, Juhász életvitele nyilván nagyságrenddel kisebb probléma, mint a közpénzek ipari méretű eltüntetése és a véglények által vezetett kormánypárti média.

vajdasagi 2016.03.20. 12:12:12

@Hepci: Szia. Egyetértek. Én is ismerek ilyeneket :-)
Magam is ennél kisebb és rosszabb helyen lévő lakásban lakom. Ettől függetlenül sajnos a havi 200.000 forint az nem sok. De ez tényleg mindegy. és nem ez a téma.

Az a dolgunk, hogy a kormányoldal gazdagodását firtassuk, és kiálljunk ilyenkor a Juhász-félék mellett. Az ilyen oknyomozó riporternek hazudott véglényeket meg tartós megvetésünkkel lehet és kell is büntetni.

csak egy néző 2016.03.20. 12:22:17

Ennyit erről az egyeremi oktatőnak kinevezett lotyóról.
A Corvinus egyerem vezetőségének a helyében szégyelném magam.

"A Corvinus csak az oktató nevét változtatta meg Wisinger Istvánról Kunfalvi Nóra Szilviára az „oknyomozó újságírás” kurzus leírásában. Minden más – beleértve Wisinger István elérhetőségeit is – ma is úgy szerepel a szövegben, ahogyan azt a Pulitzer- és Aranytoll-díjas újságíró, médiaszociológus annak idején megírta. Wisinger István a 168 Óra Online-nak elmondta: öt évig oktatott a Corvinuson oknyomozó újságírást. Most azért nem tanít, mert az egyetemen tavaly közölték vele: nincs pénz a kurzusának folytatására. Kunfalvira ezek szerint van."

www.168ora.hu/itthon/wisinger-tv2-s-kunfalvi-nevehez-mas-botrany-is-fuzodik-143925.html

zdanee 2016.03.20. 13:29:46

@6.Lenin: "Igen, tiszteet bíró úr, há én kirabótam a sétettet, és erőszakot tettem rajta ánálisan, de nézze kedves bíróúr, a Kovács, há az is erőszakot tett rajta meg a Lákátos, há az is kirabóta, szóval más is tett ilyet engem meg tessék fementeni!"

6.Lenin 2016.03.20. 14:17:47

@THumer:

Örülök,hogy végre valaki veszi a fáradságot, és elkezd gondolkodni is.

Nekem is ennyi volt a szándékom csupán.

) mindenkit lehet, sőt kell is kérdezni
) én keményebb kérdéseket is feltettem volna JP-nek (másoknak is, de most erről "vitázunk")
) a hozzászólok többsége nem érti, hogy, ha valaki másokról ír véleményt akkor annak illene különbnek mutatkoznia.

Aki mások szarában piszkálódik, annak illene vigyáznia arra, hogy rá ne fröccsenjen 1 csepp sem.

Nem vitatva JP őszinteségét, de bennem felmerülhet, ha a jövedelmét meghaladó körülmények közt vergődik hatalmas nyomorban, adományokból, akkor az adományozónak lehetnek elvárásai is, az adományt illetően.
Akkor, ha ez igaz, mindjárt más a leányzó fekvése.Az ő érdeke is lenne ezt tisztázni.
Csupán a logikát követve (és a mindennapok gyakorlatát). Érdekek mozgatnak mindent.

A többieket is kellene valakinek kérdezni-ATV,HirTV,444 blog, de szerencsére lehet sorolni-mert vannak-a megfelelő lehetőségeket.

Miért nem gondol arra a jelenlegi ellenzék-vagy már meg is élte-, ha valamilyen fatális véletlen folytán hatalomra kerülnének, ugyanez fog rájuk is visszaütni.
Van ennek értelme?
Tisztább lesz a köz?

6.Lenin 2016.03.20. 14:22:55

@zdanee:

-Tisztelt Bíró Úr! Miért mondja a Dezső fiamra, hogy gazember? Nem iszik,nem kártyázik, nem nőzik, áldott jó gyerek.
Amit lop, azt mind hazaadja, abból élünk.
Másként hogyan tudnánk fenntartani ekkora lakást, ennyi purdéval?
Máskor jól gondolja meg, hogy miket mond másokról.

jágör68 2016.03.20. 15:38:15

Adakozzatok mán szegín Juhásznak, akárcsak a magyargyalázó Betegpatkányembörnek.
Oszt mög van ódva.

csak egy néző 2016.03.20. 15:54:10

@jágör68:

Jól megszopatta a számlaszámos poénnal az egész köcsög TV2-es bagázst. Ekkora reklámot ingyen, ügyes a fiú.DDD

Ezt követően köszönetet mondott a Fidesznek és a TV2-nek, amiért - mint mondta - multimilliomossá tették őt, hiszen közvetítésükkel több millió forintnyi adományt kapott. "Köszönöm nekik, hogy kihúztak a szarból" - fogalmazott

miketbeszéltek 2016.03.20. 18:00:01

@Csaba Szikora, és Willkommenskultur:

JP libsi, drogos stb.? Lehet, de tisztelettel megkérdezném, hogy D Tomi, és H Árpád teljesíti-e a keresztény konzervatívizmus ismérveit?
süti beállítások módosítása