Szex: ki mondja el a gyerekeknek, hogyan kell jól csinálni?

2016. november 28. 10:00 - Háhner Petra

A szex mindenkit foglalkoztat, mindenki életében jelen van, mégsem igazán tudunk őszintén beszélni róla. Ez részben érthető, hiszen intim téma, mégis igaz, főleg a magyar társadalomban, hogy a tisztázatlan kérdések szorongáshoz, rosszabb esetben krónikus szexuális zavarokhoz vezetnek. A gyerekek a szüleiktől és a tanáraiktól megtanulják, hogy a szex veszélyes, minden másban pedig kénytelenek az online pornóra hagyatkozni. Rengeteg mítosz övezi a férfi és a női szexualitást, a hüvelyi orgazmustól kezdve az óriáspéniszig, de csak szorongunk, ahelyett, hogy kommunikálnánk. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus tartott előadást Testbeszéd - szexbeszéd címmel szerdán este a KommON Kommunikációs Szakkollégium szervezésében. Beszámoló következik.

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus neve sokaknak ismerős lehet, hiszen gyakran foglalkozik a médiában is a szexszel és a párkapcsolatokkal. Szerdai előadását azzal kezdte, hogy a magyar társadalom nagyon szemérmes, nem tudunk vagy nem merünk a szexről beszélgetni, aminek főleg két oka van:

  • a több mint ezeréves keresztény-egyházi szemérem;
  • és a kommunista prüdéria.

 

A szakértő szerint nem minden korban és kultúrában okozott ennyi nehézséget ez a téma. Gondoljunk csak arra, hogy az ógörögöknél a szerelemnek és a szexnek is voltak istenei, az istenekről szóló mondákban gyakran jelentek meg szexuális történetek, nem beszélve a szexuális jeleneteket ábrázoló görög vázadíszítésekről. De mi a helyzet napjainkban?

Intim dolog, de attól még természetes

Jobban belegondolva, azért is furcsa a túlzott szemérmesség, mert szexuális lények vagyunk. A szex olyannyira természetes, hogy mindenkit érint a téma, hiszen így fogannak az utódaink. Épp ezért a szexről való kommunikáció kiskortól kezdve, a családi környezetben is meghatározó. A nemi szervek érzékenysége már az anyaméhben kialakul, 6-8 hetes korban, és természetes folyamat, hogy a kisgyerekek néhány éves korban elkezdik felfedezni a testüket. Ők ezt nem kötik a szexualitáshoz, hiszen nem is tudják, mi az, egyszerűen csak megismerik önmagukat. Érdemes megfigyelni, hogy ilyen helyzetben mennyire máshogy állnak hozzá a felnőttek a fiúk és a lányok viselkedéséhez:

  • a fiúknál általában letudják azzal, hogy kisfiú, persze, hogy játszik magával;
  • a lányokat viszont gyakran megszidják, hogy „Fúj, mit csinálsz?!”.

 

Az ilyen rosszalló reakció mélyen bele tud égni a lányok tudatába, és akár felnőtt korban is okozhat szorongásokat, rengeteg gátlás alakíthat ki. A szakértő szerint 4-5 éves korban minden kislány és kisfiú elkezdi felfedezni a testét, és mivel ez természetes, hagyni kell, de fontos jelezni, hogy ez egy olyan intim terület, ami csak ránk tartozik. A pszichológiában is sok dologra – köztük erre is igaz, hogy a szélsőségek nem jók: a túlzott prüdéria sem, de az sem, ha túl sok minden megengedett.

hevesi4.jpg

Sajnos a pornó lett a tanítónk

A felnőttek kommunikációjának a szerepe később, a felvilágosítással kapcsolatban is jelentős szerepet játszik a szexuális fejlődésben. Hevesi Kriszta véleménye szerint ez nagyon hibásan működik Magyarországon, és ez is a túlzott szemérmességgel függ össze: nem akarunk beszélni a zavarba ejtő kérdésekről. A fiatalok jó esetben kapnak valamiféle felvilágosítást az iskolában vagy a szüleiktől, és megtudhatják, hogy mennyire veszélyes a szex: hallhatnak nemi betegségekről, a halálos AIDS-ről, a nem kívánt terhességről és az abortuszról. Arról viszont nem esik szó, hogy a szex fontos része a párkapcsolatnak, hogy ezzel a szerelmesek örömöt okoznak egymásnak, ahogy arról sem tudnak meg semmit, ami a legjobban foglalkoztatja őket a kamaszkorban: hogy mit kell csinálni, hogyan válhatunk jó szeretővé, mivel okozhatunk egymásnak örömet?

A kíváncsi kamaszok persze feltalálják magukat: pornófilmekben igyekeznek választ találni a kérdésekre, méghozzá egyre fiatalabb korban. Felmérések szerint napjainkban a gyerekek 11 éves korban találkoznak először erotikus tartalmakkal, és azokból próbálnak tudást meríteni. Ez probléma, mert a pornó messze nem hiteles oktató eszköz, de miért is lenne? Egyáltalán nem nevelési céllal készül, tehát nem a valóságnak megfelelően ábrázolja a szexet, az ebből következő téves következtetések pedig hosszú távon meghatározzák a fiatalok szexuális életét.

Mi ezzel a gond?

Ilyen probléma például a női szexualitás leegyszerűsített bemutatása: a pornófilmekben a nők a folyamatos szexuális izgalom állapotában vannak, nincs szükségük izgatásra, míg a férfiak hosszas előjátékban részesülnek, mielőtt a nők őrülten rávetik magukat és produkálnak néhány orgazmust, majd a férfi is csúcsra ér.

Bár több ponton hibádzik a történet, a szexuálpszichológus szerint az egyik legnagyobb baj, hogy a női előjátékról egyáltalán nincs szó a filmekben. Pedig a valóságban ez nagyon fontos a nők esetében, nekik a közösülés e nélkül komoly fájdalmakkal jár. Bár ezt kevesen tudják, nemcsak a nedvesedés miatt szükséges az előjáték, hanem az izgatás hatására a méh is megemelkedik, hogy legyen helye a pénisznek. A pornóból tanuló fiúk és lányok sokszor tévesen azt gondolják, hogy amit a filmekben látnak, az a valóságban is úgy működik. Idővel azért rájönnek, hogy ez nem így van, de a felmerülő kételyekről, tapasztalatokról pedig nincs merszük beszélni egymással, ekkor pedig jön a színlelés és a szorongás, amelyek a lehető legtávolabb visznek az örömteli szexuális élettől.

hevesi1.jpg

Forrás: 3bp.blogspot.com

Szexuális mítoszok: a hüvelyi orgazmus és az óriáspénisz

A szexuálterapeutaként is tevékenykedő Hevesi Kriszta szerint bőven lenne miről beszélni, mert a legtöbb férfi és nő életében előbb-utóbb jön egy elakadás ezen a téren. Ez lehet átmeneti, de ha nem foglalkozunk vele, akkor hosszabb távú, krónikus probléma is lehet belőle, például olyan szintű állandó szorongás, ami az intimitás kerüléséhez vezet.

Ezek mellett érdemes azon is dolgozni, hogy jól tudjuk érezni magunkat a bőrünkben, elégedettek legyünk a testünkkel, és ne legyenek lehetetlen elvárásaink. Érdekesség, hogy míg a férfiaknál 20-25 centiméter és hasonlóan lehetetlen számok kerülnek elő, amikor méretekkel próbálnak dicsekedni, valójában a világ férfi lakosságának mindössze 1 százaléka rendelkezik 17,5 centiméternél nagyobb erektilis pénisszel.

Hasonló mítosz női oldalon a hüvelyi orgazmus, ami szintén nagyon ritka jelenség. Mivel a hüvelyben nincsenek idegek, valódi hüvelyi orgazmus sem létezik, ami a hüvely izgatásával valósul meg, az is csiklóorgazmus. A szakértő szerint rengeteg nő köt ki szexterapeutánál, mert szeretné, de nem tudja elérni a hüvelyi orgazmust.

Fontos tehát a szexben is, hogy ne hajszoljunk olyasmit, ami lehetetlen. Ez a szépségideálokra is vonatkozik, amit ma egyre nagyobb részben a pornófilmek formálnak. "A filmekben látható szereplők válnak szépségideállá, és ez már visszaköszön az Instagramon is, ahol a divatos lányoknál hódít a csodálkozó szemöldök, a legkövetettebbek pedig sokszor úgy néznek ki, mint a luxusescort lányok" - mondta a szexuálpszichológus.

hevesi2.jpg

Forrás: 2perc.blog.hu

Kommunikációs aranyszabályok a szexben

A szorongás a szakértő szerint sok magyar pár szexuális életében jelen van: a férfiak rettegnek, hogy túl korán érik el az orgazmust, és hogy a párjukat nem tudják eljuttatni a csúcsra, a nők pedig amiatt szoronganak, hogy elég vonzóak-e, illetve hogy el tudják-e érni az orgazmust. Hevesi Krsizta két dolgot tanácsol ezzel kapcsolatban:

  • A szexre ne teljesítménytúraként, hanem játékként tekintsünk, és ilyenkor kapcsoljuk ki a gondolkodást, hogy minél felszabadultabb állapotba kerüljünk (ebbe beletartozik, hogy ne agyaljunk azon, mit kellene vásárolni a holnapi vacsorához)
  • Kommunikáljunk, adjunk visszajelzéseket a párunknak, de közben vegyük figyelembe, hogy érzékeny területről van szó. Például mindig azzal kezdjük, hogy elmondjuk, mennyire szeretünk a másikkal lenni, és talán még jobb lehetne ettől vagy attól.

 

Az előadáson rengeteg kritika elhangzott a felnőttfilmekről, de Hevesi Kriszta szerint az alkalmi pornófilm-nézés ettől függetlenül veszélytelen, a probléma az, hogy ezekből tanulunk, és nem fikcióként tekintünk rájuk. A szakértő szerint ezekből akár még inspirálódni is lehet - egy párkapcsolaton belül is, de a túlzásba vitt fogyasztás függőséget okozhat, úgyhogy itt is érvényes az ökölszabály: a mérték érték. Közben azért érdemes elgondolkozni a magyarok körében nemrég elvégzett Nagy Szexteszt eredményein is, ami szerint az átlagos magyar kevesebb, mint heti egyszer szexszel párjával, és bár nagy részük többre vágyna, inkább az önkielégítést választja.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr2112005436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schlumbergerna 2016.11.28. 21:53:09

örömöt okoznak egymásnak

hmmm, örömöt szerezni szoktunk, nem okozni...
A pedagógusok? Róluk inkább nem mondok véleményt.
Ezt családon belül KELL megoldani, de a jelenlegi felnőtt népesség (akinek kiskamasz gyereke van), szerintem erre nagyrészt alkalmatlan.
Marad a vihogó haverok társasága, a kontrollálatlan net, néhány szerencsésnek a barát szüleje.

paráznabillegető 2016.11.29. 11:17:02

aha. csak mondom, olyan pornó is van már rengeteg, ami nem csak arról szól, hogy grupi, mélytorok meg anál olcsó ázsiai kiskorúval.

persze lassabb a tempó, reálisabb, mondhatnók, de legalább hd, ami persze úgyis mindegy, mert gyereknek úgyse fogod levetítetni, inkább majd megnézi saját maga sutyiban... vagy a mélytorkos grupi anált az olcsó ázsia kiskorúval...

jaj, hát nehéz meg kínos téma ez. még az asszonnyal is, nemhogy a kölyökkel. beszéljünk inkább az iraki-szíriai tömeggyilkosságokról. arról sokkal könnyebb. és érdekesebb.

Látens Inszinuáció 2016.11.29. 11:32:04

Idézek a szerzőtől:

"Hevesi Kriszta szexuálpszichológus neve sokaknak ismerős lehet, hiszen gyakran foglalkozik a médiában is a szexszel és a párkapcsolatokkal."

Egyetlen pici probléma van.
Ilyen szakképzést, hogy szexuálpszichológus, önállóan nincs az országban sehol!

Olyan van, hogy valaki SZAKPSZICHOLÓGUS, és innen elvégez egy posztgraduális továbbképzést, és attól kezdve szexuálpszichológiai szakpszichológus a neve!

Egyébként Hevesi Krisztina végzettsége szerint közgazdász, újságíró, pszichológus és pszichológia tanár; majd sportszakpszichológus (SOTE TF) és egészségfejlesztő szakpszichológus (ELTE PPK) képzettséget szerzett. Az ELTE PPK Személyiség és Egészségpszichológiai Tanszék és az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet oktatója.

Kiemelt kutatási területe: a stressz és megküzdés, valamint a fizikai aktivitás és a szexuális elégedettség szerepe a jól-létben, mentális egészségben. Terápiás képzései: művészetterápia, relaxációs technikák, dinamikus rövidterápia, csoportanalízis és kognitív módszerek. Érdeklődési területe még a szuggesztiók alkalmazása a szomatikus orvoslásban: az orvos-beteg interakciók javítása az eredményesebb gyógyítás érdekében.

Alapító tagja a Magyar Pszichológia Társaság Egészségpszichológiai szekciójának; tagja a Magyar Fájdalomtársaságnak, a Magyar Hipnózis Társaságnak és a Magyar Szexuális Medicina Társaságnak.

Ennyi.

FlybyWire 2016.11.29. 11:35:35

"alódi hüvelyi orgazmus sem létezik"

Persze, és a méret sem számít.

Kivéve, ha hüvelyi orgazmust szeretne a nő.

:D

Nancsibacsi 2016.11.29. 13:08:15

Igazándiból arról pont nincs szó, ami a cikk címe. De hát mit is vártam volna...

sas70 2016.11.29. 15:11:06

Azt azért sejti a gyerek, hogy Darth Vader nem fog besétálni a biológia órára lekaszabolni Lujzanénit (pedig igény lenne rá), de sajnos azt nem, hogy amit egy pornóban lát, az jórészt hasonló fikció és nem pontos minta. Ezért persze, nehezen alakulnak ki, a megfelelő szexuális technikák és nem feltétlen kötődik össze a szex, a szerelemmel, az intimitással stb. Már az én generációmnak is súlyos szexuális ismeretbeli hiányai vannak, az utánunk jövőknek meg nem is tudom, milyen lehet, csak lesek néha nagyot.
Pedig a nemzeti konzultációs állatságok mellett, az arra fordított pénz töredékéből össze lehetne állítani pár brosúrát, amit simán ki lehetne osztani a gyerekeknek, hogy ne sík hülyék legyenek, az alapvető kérdésekben. Nem elriasztani kell őket , hanem elmondani az életkoruknak megfelelő dolgokat.
Na de ki nem szarja le? Sajnos!

2016.11.29. 15:11:15

nem jó megközelítés: az átlag szexnek kell közelíteni a jó pornóhoz. nem a pornó a rossz, hanem gyengén szexelünk!

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.29. 15:36:38

@KUNTYI: azért azt inkább ne. Az átlag pornóban már alap mindkét fél részéről a másik sötétebbik lyukának nyaldosása, öklendezős mélytorok, meg hogy a jelen sunája a barna kalács gyárkapuja...

devilstrueface 2016.11.29. 16:00:57

már az első mondattal baj van. egyáltalán nincs jelen mindenki életében :) hm, inkább :(((

Márk_Márk 2016.11.29. 16:26:31

A blog a képeket látva erősen szexista, ami lenge öltözetű NŐKkel próbálja magát eladni. Nem csoda, mert az írás minőségével nem tudja, az ugyanis nagyon gyenge.

Ja, egyébként hüvelyi orgazmus bizony van.
Ezek szerint a cikkelkövetőnek nincs, és azt hiszi, másnak sincs.

Hevesi Kriszta meg idióta, nem szexuálpszichológus.
Ráadásul úgy néz ki, mint egy 60 éves kiélt pornós, csak nem olyan szép.
Amellett a Cölöp vagyok, húzz ki innen! vagy mi a faszom c. műsorban láthattuk azt is, hogy nem egy észlény.

Márk_Márk 2016.11.29. 16:31:24

@Látens Inszinuáció:
Eleve nincs olyan, hogy jól-lét, amit már írni is jóllétnek kellene, de nem, a well-being magyarul simán csak jólét, csak a sem magyarul, sem angolul nem tudó ostoba ezopicsák próbálják kihangsúlyozni a jól szót, mert angolul ugye well.

(Mielőtt megsértődnél: fenti mondat NEM rád vonatkozik, mivel szerintem te csak kiírtad valahonnan, hanem arra, aki elkövette, amit kimásoltál.)

@KUNTYI:
"nem a pornó a rossz, hanem gyengén szexelünk!"
Beszélj a magad nevében.

Burgermeister 2016.11.29. 17:59:51

@Látens Inszinuáció: Az egy kretén, beszél hülyeséget az a baszatlanpicsa.

zselice · http://egyejszaka.hu/ 2016.11.29. 22:05:30

akkor bezzeg sosincs panasz amikor kicsit betuningolva megy a kemény szex: szexvital.hu/boom-boom-potencianovelo-2db

cardiobascuralis 2016.11.30. 03:14:32

@zselice:
Hát nyuszika, ha neked csak úgy megy, akkor az már minden, csak nem kemény meg nem szex.