Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke több mint két hónapja van hivatalban, és ez alatt az idő alatt megmutatta: egy nem, vagy csak néhány ember fejében létező valóságban él. Nyílt háborúba kezdett a média és az újságírás ellen, miközben országa valódi problémáit csak tovább mélyíti. Összeesküvéssel vádolja azokat a médiumokat, akik itt-ott megszorongatják, ne adj isten, megkérdőjelezik. Eközben soha nem látott számban terjednek álhírek az őt támogatók körében, köréből. Bolond, báb, ördög vagy géniusz?

Lobbista trollzseniből lett a világ leghatalmasabb embere 2016 novemberében – de valójában csak 2017 januárjában – Donald Trump. A Hillary Clinton elleni győzelmének legitimitását a mai napig megkérdőjelezik, hiszen sokan Vlagyimir Putyint és az oroszokat sejtik a választás megzavarása és a Trump melletti propaganda terjesztése mögött. Apropó propaganda: az elnök tökéletesen irányítja médiagépezetét, és bár valójában semmivel nem lett jobb az amerikaiak élete – sőt! – mióta ő elnököl, hatékonyan szólítja meg összeesküvés-elméleteivel a kiábrándult, kilátástalanságban lévő embereket (azokat az embereket, szavazókat, akiket amúgy Wall Street-i miniszteri kinevezéseivel vagy egészségbiztosítási reformjaival éppen ő árult el). Hogy csinálja? De tényleg, hogy?

Jó fiúk és rossz fiúk

„A kamumédia hazugságokat és összeesküvéseket terjeszt. MSNBC és a CNN nézhetetlen. A Fox a jó.”

Donald Trump a választást a középkorú, fehér, alsóbb középosztálynak hála nyerte meg. A választási szakértők szerint sikeresen szólította meg őket akkor, amikor már mindenki lemondott róluk, mert az utóbbi évek liberális Amerikájában senkit nem érdekelt a hagyománytisztelő, munkás fehérosztály. A muszlimok, a mexikóiak és a nők elleni folyamatos uszításai és rasszista kiszólásai a mainstream médiában nemhogy eltántorították volna az embereket, hanem éppen ellenkezőleg: a gépezet tökéletesen működött az előválasztási kampányban, az elnökválasztási kampányban és most, két hónappal a beiktatása után is. A Politico odáig ment, hogy ha szeretnénk megérteni Trump médiapolitikáját, akkor szerintük tudnunk kell: 9/11 óta nem kolonizált semmi a média összes szegletében, mint ő. És ezt saját maga érte el megszólalásainak és természetesen világhírű, már-már legendás Twitter-fiókjának köszönhetően.

A választási kampányban annyit tett, hogy a nyílt rasszizmuson túl minden erejével a média ellen támadott. Ismerős? Megvannak az ellenségek, csak fel kell építeni a média birodalmunkban azt a posztapokaliptikus képet, hogy jönnek az idegenek, megerőszakolják a nőinket, a média meg hazudik, elhallgattatnak, ja, és Soros. Egyszerű üzenetekkel támad, olyan üzenetekkel, amelyeket a mainstream média átvett, így biztosítva az őrültségeinek ingyen reklámot és óriási teret. És hogy mit csinált Trump? Köszönte szépen, azonnal letámadta a liberális médiát – New York Times, stb. -, hogy kiforgatják a szavait.

„A New York Times csak fikciókat ír rólam. Két éve folyamatosan tévedésben vannak, erre kitalálnak sztorikat és megszólalókat.”

Trump megszólalásaiban és a Twitterén is folyamatosan olyan szavakat használt és használ a mai napig, amelyekkel a társadalom legalsóbb rétegeit is meg tudja szólítani. Úgy támadja az újságírókat, hogy közben személyeskedővé válik: pl. az egyik újságíróra azt írja, „nem fair”, a másikra, hogy „nem jó ember”. Többször név szerint is megnevezi célpontját. Ez a módszer működik. Mindig hangoztatja, hogy globálisan fogtak ellene össze a CNN és társai, és volt, hogy a nyílt zsidózást sem állította meg egy rendezvényén, szólt a JEWS-S-A.

Nyilván nem a keleti vagy a nyugati part mentén sikeres, de a nehezebb helyzetben lévő déli államokon túl a billegő államokat is ő nyerte meg. Egyszerű üzenetekkel, ellenségképekkel, uszításokkal. 2016-ban. Amerikában.

A média Amerika ellensége

„Ettől a pillanattól kezdve vehetjük úgy, hogy ha tudósítanak valamiről vagy a kormányról írnak, az hazugság.”

Trump zseniálisan használja a már említett Twitter-fiókját. Még az elnöki székből is. Persze a @POTUS, tehát az elnöki Twitteren visszafogottabb, de a saját felülete a mai napig aktív, és ontja magából a néhol egészen elképesztő elméleteit. És hogy miért?

Donald Trump és stábja hatalmas találmánya a pár soros, egy-két mondatos, tömör szöveg a felületen. A legegyszerűbb ember is megérti, amikor néhány szóban elmondja, nem ismeri Putyint, különböző gengszterhordák uralkodnak a mexikói határnál vagy, hogy hazudik a CNN, a Times és minden olyan médium, amely picit is kritikus.

A Twitter-fiókját 28 millióan követik, naponta akár többször is posztol vagy posztolnak a nevében. Mióta elnök, azóta nyilván visszafogottabb, de azért bele-beleszáll ellenfeleibe. Ez pedig tetszett és a mai napig tetszik a kedvelőinek, mert úgy érezhetik, helyettük beszél. Helyettük mondja el, hogy Kína veszélyes (éppen most barátkozik a kínai miniszterelnökkel) vagy, hogy a nemzetközi tőke a Wall Streeten keresztül kizsigereli a szeretett országát (Wall Street-i pénzügyminisztere lett).

A Trump-szavazók azt érezhették és érezhetik a mai napig, hogy elhallgatja az ő nézeteiket, gondolataikat a liberális média, így csak a Twitterre és a nyíltan náci Breitbartra támaszkodhatnak. A mainstream nem oldotta fel az ellentéteket, sokszor nem vették komolyan a trollt, ez pedig csúnyán visszaütött novemberben. Clinton akkora médiafölényben volt, hogy az tovább bőszítette a másik oldalt, és a Trump-i médiagépezet ezt tökéletesen tematizálta is.

Minden olyan tweetje, amelyben kritizálta a tradicionális médiumokat, azonnal ott volt éppen azok címlapján vagy a reggeli, eseti tévéműsorukban. Elérte, hogy foglalkozzanak vele, és a folyamatos zajcsinálásával elérte, hogy az emberek elkezdjenek kételkedni: valóban demokrácia az, ahol az egyiknek (Clinton) ekkora előnye van a médiában? Tényleg nem fizetett milliókat Clinton vagy fizet ma a Demokrata Párt azért, hogy annyit foglalkozzanak vele, velük?

Trump szépen-lassan belefúrta magát az emberek agyába, és elkezdte rágni az idegszálakat. Lehet mondani, hogy többször is hazudott vagy felesleges hisztériát keltett, de a politikában jó ideje a cél szentesíti az eszközt. Legyőzhetetlen taktika úgy hazudni, hogy közben az ellenfelet dehonesztáljuk. Clinton, de a Demokrata Párt sem tudott megfelelően reagálni se a Tweetekre, se az ellenük felhozott vádakra. Trumpnak elég volt 60 karakter, és ő volt a téma egy hétig. Aztán elég volt még 100 karakter, és még egy hétig, és így tovább. Ez a médiapolitika sikeres a mai napig, a Demokrata Párt romokban, a Republikánusok pedig csak most jönnek bele.

Trump biztos, hogy az utolsó leheletéig harcolni fog azért, hogy az emberek soha ne tudják meg az igazat, és csak az ő fejében, univerzumában létező igazat ismerjék meg.