Jelentkezz az ifjúsági sajtódíjra - írja a Diákújságírók Egyesületének (DUE) honlapja. A rövid felhívás végén közlik is, hogyan várják a pályamunkákat. Ezt muszáj idéznünk:

A pályázatokat a DUE, 1583 Budapest, pf. 14. címre kell beküldeni.

Még azt is hozzáteszik, milyen jeligét kell ráírni a borítékra. Ez csak egy rossz vicc, ugye?

A közösségi média minden frontján persze meg lehet osztani a felhívást
kattintással nagyítható (Forrás: due.hu)

Sehol egy emailcím, ahova online lehetne eljuttatni az pályázatokat. A DUE azért elgondolkozhatna azon, hogy az Y-generáció utolsó éveiben, és az X-generáció első éveiben születettek alkotják a mostani diákságot. Ők már az interneten nőttek fel, Z-generációról nem is beszélve.Többségüknek a bélyeg első jelentésben inkább kábítószert jelent, mintsem postai kelléket.

Érdemes megjegyezni, hogy a hasonló célcsoportot érintő egyetemi felvételiket a postán beadó diákok száma évről-évre radikálisan csökken, idén már csak a diákok negyede állt sorban a postán, a jövő egyetemistáinak háromnegyede e-felvételizett. Ha lehetett volna Facebookon, vagy mobilappon jelentkezni, biztos azt választották volna.

Update: A due.hu korrigálta a kiírást, mint kiderült, lehet online is jelentkezni a fent említett sajtódíjra. Köszönjük az észrevételt éneztnemértem olvasónknak. Diákújságírók, tessék hát pályázni interneten keresztül is!

2013, Magyarország. Sok tekintetben régóta a Balkán és Nyugat-Európa között lebegünk. Ez nem feltétlenül rossz, kevesebb a véres leszámolás, cserébe vannak erejüket fitogtatni próbáló különböző figurák, akik azért mégsem mernek már annyira odalépni.

Ilyen figura N. Imre, exrendőr, aki valószínűleg kiváló vállalkozói érzékkel rendelkezik, ugyanis díjátadáson is képes gazdagodni, mint ahogy azt a Nyugat.hu cikke feltárta. Imrének nem tetszett az írás, ezért először megjelent a szerkesztőségben, ahol felvilágosították, hogy milyen lehetőségei vannak véleménye kinyilvánítására, majd gondolt egyet, követelte a főszerkesztő személyi igazolványát - azok a régi beidegződések... -, miután nem kapta meg, lecövekelt a bejáratnál és kihívta volt kollégáit. 

Innentől aztán végkép beütött a nyugati Balkán:

Magunk se tudtuk, komolyan vegyük-e ezt az egészet, ám N. Imre lecövekelt a szerkesztőség ajtaja előtt – gondolom, nehogy elmeneküljünk -, s hamarosan megjelent két rendőr. Közölték, hogy főszerkesztőnket keresik, majd el akarták kérni a személyi igazolványát beazonosítás végett. Mondván, hogy valaki feljelentést tett ellene és azonosítaniuk kell. Ismét elmondtuk, hogy minden adatunk elérhető, s miután cégünk ügyvédjével is beszéltek - aki kérdőre vonta őket, milyen jogon akarják igazoltatni a főszerkesztőt egy cikk miatt - távoztak.

Trollkodáson kívül tehát már nem jutotta másra, nehéz eldönteni, hogy az ember sírjon vagy nevessen. Mégsem mehetünk el az egész mellett szó nélkül. Valaki csak gondol egyet, és ráhívja a szerkesztőségre a rendőröket egy cikk miatt? Legközelebb mi lesz, egyből a TEK? Megvan ennek a maga útja, a sajtóhelyreigazítási kérelmet lehet polgári bíróságra vinni, sőt büntetőre is. Ráadásul a magyar bírók hajlamosak utóbbin is egész húzós ítéleteket hozni sajtóügyekben, nem lehet azt mondani, hogy ne lenne eszköz elégedetlen polgárok kezében. 
Imrével búcsúzunk.

Fotók: nyugat.hu

Nem hiába koptattam tegnap a billentyűzetet, rengetegen egyetértettek azzal, hogy mi is lenne a média dolga katasztrófahelyzetben. Úgy tűnik Jónás István, a Magyar Rádió elnöke is rájött erre, legalábbis ez derül ki abból, hogy péntek éjjel, illetve szombatra virradóra a Kossuth Rádió fél óránként közölt élő hírösszefoglalót, friss információkkal, gyakran az Útinform munkatársának  bejelentkezésével.

Az egyetlen országos kereskedelmi rádió is belátta, hogy nem csak classulni kell, hanem tájékoztatni is. A ClassFM-en éjféltől Abaházi Csaba ült a mikrofonhoz, bár kifejezetten enervált és unott hangon mondta be a közlekedési infókat.

Nem úgy, mint a győri rádiósok, akik három adót hangoltak össze (az Ozone FM két frekvenciáját és a Rádió Pluszt), és közös műsort vezetnek két napja. A három műsorvezető szinte együtt sem aludt többet három óránál két, nap alatt. Bizonyára nem hagyta a lelkiismeretük, hiszen sok hóban ragadt embernek ők jelentették az egyedüli kapcsolatot a külvilággal.

Például annak a zöld toyotás csapatnak, akik az M1-es autópályán rekedtek, és közülük az egyik hölgy azt írta SMS-ben a rádiónak, hogy megfagynak, ha nem érkezik segítség. A műsorvezetők minden erejüket összpontosítva mentőakciót szerveztek, és végül meleg ruhához és pokróchoz juttatták a háromfős csapatot. Érdemes meghallgatni, hogy milyen őszinte örömmel fogadták a rádiósok a jó hírt, hogy nem fagytak halálra a segélykérő hallgatóik. 

Persze a tévéket sem kellet félteni, az események nagy része alatt a közszolgálati adók téli álmukat aludták, viszont legalább a HírTV-nek sikerült az ilyenkor elvárható tudósításokat hoznia.

Az országos rádiók konzervet sugároztak, a vezető hírportálok nagyrészt kidőltek, a vidéki rádiósok és a közösségi média azonban megmentette nemcsak az újságírók becsületét, hanem valószínűleg számos ember életét is a márciusi télben.