A kommunikáció nem büfészak, túlképzés sincs

2015. április 08. 09:00 - Lakos Boglárka

Pár hete elterjed, hogy megszüntetnék kommunikációs képzést, amiből valószínűleg nem lesz semmi, mégis van miről beszélnünk. Egy kommunikáció- és médiatudomány szakon tanuló hallgató véleménye a képzésről, problémákról, jelenről és jövőről.

Első mohikánok vagyunk.

Mindannyian, akik ma Magyarországon kommunikáció-média területen képzik magukat, oktatnak, dolgoznak. Nemzetközi szinten megkérdőjelezhetetlen a szakma jelentősége, itthon viszont (még mindig) annak a jelenjét éljük, hogy bizonygassuk a létjogosultságát. A mi felelősségünk, hogy belső, aktív közreműködőkként körvonalazzuk az érveinket, és árnyaljuk a tömör választ: igen – szükség van erre a képzésre.

Akár, ha lenne is realitása a szak megszüntetéséről szóló hírnek, ami az utóbbi hetekben pániktól vezérelve futótűzként terjedt, fontos, hogy ne vonjon maga köré tisztánlátást akadályozó füstöt - lássuk meg, hogy a lángja kisebb. A hír korántsem a végleges döntésről számolt be, az elgondolás a kommunikáció- és médiaszakokat csak alapképzési szinten érinti. Ha nem valósul meg a tervekből semmi, a helyzet akkor is kiváló alkalmat teremthet egy még lényegesebb probléma megvilágítására. Nevezetesen, hogy a szakma egyfajta identitáskereső szakaszban van. Éretlen állapotban, amelyben talán épp most érkezhet el a fordulópont: amikor kritikussá válhat azoknak a tömege, akikben késztetés és tudás egyesül arra, hogy egyértelműsítsék a képzés valós társadalmi hasznát. Talán épp az egzisztenciális bizonytalanság délibábja kellett ahhoz, hogy a kommunikációs és médiaterület szakemberei, oktatási intézményei egymás felé is kapukat nyissanak, és közös gondolkodási alapot teremtve álljanak ki a szakma elismertségéért. Az elméletalapú megközelítés és a belső környezet felé irányuló gyakorlat után itt az ideje, hogy hozzáértőkként gyakoroljuk a kommunikációt – a nyilvánosság irányába, a szakma nevében.

Jobban be kell határolni

A kommunikáció- és médiatudomány már túl van a fogantatáson, jó ideje világra jött; a széles körű társadalmi elismertséghez viszont arra lenne szüksége, hogy – bár eddig sok bába szólította sokféleképpen – mindenki, aki magáénak érzi, együtt adjon neki keresztnevet. Ennek az önmeghatározási hiányosságnak és problémának kihatása van a jelenlegi és a leendő hallgatók bizonytalanságára is. Ezért érzik magukat fegyvertelennek: nem fedezi őket a szakmai önazonosság konszenzusa, amikor megvető, értetlenkedő, ellenséges tekintetek záporoznak rájuk, azt firtatva, mégis mióta, de leginkább mitől nevezhető ez tudománynak?

Hogy egyértelmű legyen: az önmeghatározás igénye nem semmitmondó formaság, nem önmegbélyegzés-kísérlet, hanem időszerű belső kényszer. Még nem hallható eléggé, vagy valóban nincs ennek kifejezésére azonos nyelv? Úgy hiszem, a továbbfejlődéshez az volna a legfontosabb, hogy letisztuljon a kommunikációs modell: adott a címzett és a feladó, de mi legyen a csatorna, mi az üzenet és mi a kód? Sok még a zaj.

A színfalak mögötti efféle rendezetlenségeknek egyenes következménye a kommunikációs szakmáról kialakuló negatív kép. Ezzel pedig borul a dominó: előítélet, „büfészak”-hajtogatás, „ruhatár”-címke, „értelmetlen túlképzés”, „nem megtérülő terület”.

Specializálni kell

Miközben a munkaerőpiacon állandó, egyre növekvő igény van a kommunikáció-média szakos diplomásokra, a képzési helyek nem határozzák meg egyértelműen, hogy milyen szakképesítést, illetve szakosodást tudnak ajánlani a hallgatóknak az elméleti alapok mellett, s pontosan milyen munkakörökben tudnak majd elhelyezkedni a jól felépített, fókuszált képzést követően. Az is problémás, hogy a kommunikáció szakkal rendelkező felsőoktatási intézmények nem fognak össze. Épp köztük nincs (vagy csak úgy tűnik, mintha nem lenne?) párbeszéd. Sőt, általában épphogy értelmetlen, alaptalan, süket fülekkel folytatott rivalizáláson alapuló verseny megy a hallgatók között, és hogy reflexből nem szabad elismerni más intézmények azonos szakjait. Ennek talán elejét lehetne venni azzal, hogy hidat képezünk egymás között – mind személyesen, mind intézményileg. Legyen tiszta és átlátható, hogy melyik intézményben milyen típusú szakembereket képeznek. Álomszerű volna egy olyan szisztéma, amelyben felmérjük, hány különféle területre lehet fókuszálni a kommunikációs szakmán belül, és leosztani az egyetemek/főiskolák között, hogy arányosan jusson minden szintre mindenféle specializáció.

Cselekedni kell

Meglehet, hogy a fent vázolt elképzelések túlzottan idealisták, vagy az olvasó azt mondja, a megvalósulásnak nincs esélye. Arra viszont adhatunk esélyt rajtuk keresztül, hogy hallhatóvá váljanak az ellenérvek és közös önmeghatározás vegye kezdetét.

A hatékony stratégiai cselekvésen múlik jövőbeli boldogulásunk. A reményteli hallgatóké, az oktatóké, és nem utolsósorban a már végzett szakembereké. Első mohikánokként ugyanis nem rendelkezünk olyasmivel a környezetünk számára, ami önmagáért beszélne; magunkért kell beszélnünk.

Kellő tekintély hiányában ezúttal nem elég minden meggyőződés alátámasztására az „uff!”.

Még nem.

Kommédiás voltál, vagy, leszel? Gyere.

Posted by Média 2.0 on Monday, April 6, 2015

 

17 komment

Evolúciós kényszer a kacsaszáj

2015. április 07. 08:51 - Tasnádi Kata

Habár a szelfikészítés, mint jelenség az utóbbi pár évben vált divattá, ez a rövid idő elég volt az Instagram, a Facebook és a Tumblr népének, hogy olyan felfedezéseket tegyenek, amelyek evolúciós pszichológiai szempontból is megállják a helyüket. A kacsaszáj nem divathóbort, hanem bizonyítottan szexi: a csajos szelfik olyan eszközöket használnak, amellyel a férfiak preferenciáinak igyekeznek megfelelni.

A Média 2.0 legutóbbi meetupján is hallhattunk arról, hogy vannak bizonyos testi jegyek, amelyek különösen vonzóvá tesznek bennünket az ellenkező nem számára. A nők esetében például ilyen az úgynevezett babyface, azaz a fiatalság és így a termékenység jegyeit sugárzó arc. Azt, hogy mi jellemez általában egy férfi és egy női arcot, már sokan leírták, azonban a szexuális dimorfizmusnak, azaz a nemek közti különbségeknek erre a megnyilvánulására nincs bevett magyarázat. Darren Burke és Danielle Sulikowski amerikai kutatók evolúciós pszichológiai tanulmánya egy új hipotézissel áll elő, amelynek a tudományos világon kívül is érdekes vonatkozásai lehetnek.

19420_10155440889550613_5172456133301742874_n.jpg

Kim Kardashian húsvéti szelfije nagymamájával

Nézzük más szögből

A szerzők abból a tényből indultak ki, hogy a nők és a férfiak arcvonásai nemcsak jelentős különbségeket mutatnak, hanem ezek a különbségek ahhoz is hozzájárulnak, hogy mennyire találunk vonzónak egy arcot. Ezt a különbséget ők egy másik szexuális dimorfizmussal, méghozzá a nemek közti átlagos magasságkülönbséggel magyarázták, amely azt eredményezi, hogy a férfiak és nők más-más nézőpontból tekintenek általában egymás arcára. Feltevésük szerint egy arc  és így egy személy  szexuális vonzerejét befolyásolja, hogy milyen szögből tekintünk rá.

A szerzőpáros kísérleteket is végzett a hipotézis alátámasztására, amelyben átlagosnak, vonzónak illetve kifejezetten nem vonzónak tartott női és férfi arcokat mutattak a tesztalanyoknak, méghozzá különböző szögekben enyhén megdöntve őket, a nemek eltérő perspektíváját szimulálva. Mint várható volt, a női arcok tekintetében a nőiesség és a szépség érzetét növelte az enyhén felülnézet, míg az alulnézet ezek ellenében hatott. Férfiak esetében a szögek változtatása a vélt férfiasság megítélésében hozott változást. A kutatók ebből arra következtettek, hogy az idők során a szexuális szelekció beépítette ezeket a perspektívakülönbségből adódó eltéréséket a tulajdonképpeni férfi és női arcvonásokba, ezzel tovább növelve a nemek arca közti különbséget.

Oké, de akkor milyen legyen?

A férfiak arca általában hosszabb, álluk szélesebb, szemöldökcsontjuk hangsúlyos, szemük és homlokuk pedig arányaiban kisebb, mint a nőké. A kifejezetten maszkulin megjelenés azonban nem feltétlenül járul hozzá ahhoz, hogy vonzónak találjunk valakit. A kutatók által is hivatkozott korábbi vizsgálatok szerint a férfiasság akkor jön be igazán, ha rövidtávra keresünk partnert, illetve a vonzóság megítélése összefüggésben áll a menstruációs ciklussal, és a férfiaknak a vizsgált társadalomban betöltött szerepével is.

A nőkkel szembeni elvárások azonban úgy tűnik, nem ilyen komplikáltak. A feminin arcra jellemző nagy szemek, magas homlok, keskeny áll és telt ajkak úgy tűnik mindig és mindenütt vonzóak.

images_6.jpg

Michelle Phan divatblogger, a téma szakértője

I’m sexy and I know it

Úgy tűnik, a XXI. század embere magától is eljutott erre a felismerésre. Elég csak beírnunk a keresőbe, hogy how to make a good selfie, és máris sorjáznak a blogbejegyzések, YouTube videók, amelyek néhány pontban összefoglalják a jó szelfi titkát, amelyekben a kamera megfelelő pozícionálása is kitüntetett szerepet kap. Láss csodát, az ideális az, ha a szemünk vonala fölött tartva, lefelé irányítjuk a telefont vagy a fényképezőgépet. (Legalábbis lányok esetében mindenképpen, míg sajnos a másik nemmel kapcsolatban lényegesen kevesebb a vonatkozó irodalom, talán az előbb bemutatott nehézségek miatt is). Ha enyhén fentről fényképezzük magunkat, máris nagyobbnak hat a szemünk és a homlokunk, és az állunk sem olyan hangsúlyos.

Természetesen minél inkább saját vonzerőnk hangsúlyozása a cél a képpel, annál jobban érvényesítjük ezeket a szempontokat, és innen már csak egy ugrásra vagyunk a duckface rejtélyétől – egy kis extra csücsörítés még ugyanis kell a megfelelő szög mellé, hogy kész legyen a tökéletes babyface. Ha nem csak az arcunkat fotózzuk, akkor természetesen nem árt a termékenység egyéb jegyeinek a hangsúlyozása sem: egy szép dekoltázs, vagy a megfelelő derék-csípő arány bemutatása is jó stratégia.

Ez utóbbiak persze triviálisnak tűnhetnek, de Burke és Sulikowski jóvoltából már azt is tudhatjuk, miben áll a tipikus kacsaszájas, alulról felfelé pislogós szelfik szexissége. Ha pedig valaki igazán jól kivitelezett példákra kíváncsi, annak ajánljuk a szelfizés koronázatlab királynőjének, Kim Kardashiannak hamarosan megjelenő Selfish című könyvét.

Képek 1 2

5 komment

A tudós tanuljon meg beszélni is

Nemrég tartották a BME-n a Szkeptikus Társaság ma már szokásos konferenciáját, ahol idén volt egy kommunikációs szempontból érdekes kerekasztal-beszélgetés is. Ez késztette a szekció két előadóját az alábbi írásra, mely a magyar tudomány kommunikációs lehetőségeit járja körbe.  Hol rontják el az intézmények? Miben lehetnének jobbak az újságírók? Tényleg a média a felelős az áltudományok terjedéséért? Melyek azok a szituációk, amikben nélkülözhetetlen a tudományos intézmények számára egy jó Public Relations szakember? És főleg: ki tehet róla, hogy a Voyager tizedszer is elhagyta a Naprendszert? Egy újságíró és egy a területet kutató pr-os közös véleménye.

Tovább
1 komment

Könyvet borító, partnert derék-csípő arány alapján választunk

2015. április 01. 09:06 - Bödör András és Háhner Petra

A Média 2.0 hétfőn tartotta  az ötödik kommunikációs meetupot Könyvmarketing és párkapcsolati kommunikáció címmel. Starcz Ákos, a Libri-Shopline vezérigazgatója szerint a könyv is termék, amelynek eladásánál az utóbbi időben fontossá váltak a plakátszerű borítógrafikák. Coelho mindent visz, de a gyereknevelés szó Vekerdy Tamás nevével kombinálva is tuti siker. Tóth Péter István, a ZSKF oktatója az evolúciós pszichológia és a párkapcsolati kommunikáció összefüggéseiről beszélt. Előadásából megtudtuk, hogy mi alapján választunk a lehetséges szexuális partnerek közül, és, hogy az együttélés lehet-e olyan tartós, mint a házasság. 

Tovább
1 komment

Egyre jobb technológiával bálványozhatjuk önmagunkat

2015. március 31. 10:03 - Kovács Izabella N.

Az új ötletek fénysebességgel hasítanak el a lemaradt ember feje fölött, miközben ő a csúcstechnológiák irányába menetel komótosan. Alighogy a Snapchat vagy ahhoz hasonló, élő tartalomra építő programok elterjedtek, már itt is van a jelenlegi legfrissebb, legáttörőbb újdonság, ami tényleg irdatlan nagy visszajelzés-éhséget vált ki a küldőből. A Verge-nél tesztelték a fogalommá vált Meerkat programot: a szerkesztőség tagjai egymást „meerkatolták”, miközben „meerkatolnak”. A totálisan értelmetlen, élő eseménynek 100 követője volt.

20150316195832-meerkat.jpeg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása