Beköszöntött az upgrade korszaka

2014. január 16. 10:38 - David_Kiraly

Az elmúlt évtizedek elképesztő ütemű technológiai fejlődése megváltoztatta a különböző termékekhez való hozzáállásunkat, fogyasztási szokásainkat. Ha úgy tetszik, a fogyasztói társadalom új állomásához érkezett az upgrade-jelenség elterjedésével. Joshua Topolsky december utolsó napján publikált cikkében bemutatja azon mérföldköveket, amelyek megismerése fontos ahhoz, hogy megértsük a ma már természetesnek tűnő trendeket a technológia világában. Alább a Verge című technológiával foglalkozó lap alapítójának publikációját közöljük magyarul. 

Everyone is an early adopter now, and it is glorious

Az 1980-as évek végéhez közeledve furcsa dolog történt az amerikai vásárlókkal: elkezdték megérteni, hogy mit is jelent valójában az upgrade szó. Az új jelentés egy olyan terméknek köszöhetően jött létre, amely a technológiai fejlődés és a kapitalizmus adta lehetőségek mezejében manifesztálódott: a konzol.

 

A késő ’80-as években úgy tűnt, hogy az 1983-1985 között lezajlott összeomlás után a videójáték-piacnak végre sikerül magát komoly üzleti szektorként definiálni: nem kevesek hóbortjaként a virágzó PC-iparban, hanem önmagában is stabil és egészséges iparágként. Ekkor a Nintendo és a Sega évtizedes háborúja zajlott az amerikai fogyasztók szívéért, eszéért és pénzéért, mindeközben pedig olyan ismert márkanevekké váltak, mint a  Coca Cola vagy a Pepsi. A rajongók sokan voltak és hangosak, a bevételek mesések, a fejlődés pedig megállíthatatlannak tűnt. Ez a fajta technológiai potenciál ekkor időlegesnek tűnt, ám sokkal tartósabbnak bizonyult, mint az bárki akkor gondolhatta volna.

sega.jpg

Az 1980-as évek előtt az elektronikai termékeket pont úgy vásárolták, mint bármelyik lakberendezési tárgyat. Nagy dolognak számított egyik-másik beszerzése, hiszen nem voltak könnyedén kidobhatóak, cserélhetőek és olcsóak sem. Ha a vásárlónak szüksége volt ilyesmire, alaposan körülnézett a piacon és összehasonlította az árakat újra meg újra. Kereste az akciókat, és egy-egy vásárlás évekre, akár évtizedekre is szólhatott. Egy tévé vásárlása olyan volt, akár egy hűtőé: az ember addig használta, ameddig az fel nem mondta a szolgálatot. De a Hidegháború végéhez közeli, már valamelyest globalizálódott 80-as években mindez megváltozott. Többen beszálltak a játékba. A kiszervezéseknek köszönhetően a gyártás sokkal olcsóbbá vált. A technológia áruvá vált, az alkatrészek folyamatosan zsugorodtak, az új gazdaság növekedésnek indult. A termékciklusok felgyorsultak. Az étvágy az újra – különösen az USA-ban  óriási volt, köszönhetően a bombasztikus és hiperszexualizált marketingnek. Ez is egy, a ’80-as évek közepének különleges ismertetőjegyei közül.

Az új fantasztikus

Véget ért az évtized, az új világ előfutára azonban egy nem várt helyen bukkant fel: a 16 bites konzolok piacán. Habár a NEC és a TurboGrafx-16 volt a két első új generációs konzol, az áttörést a Sega érte el a korszellemhez tökéletesen passzoló Genesis nevű konzoljával, amely nem csak a videojátékok új korszakának volt a hírnöke, hanem a vásárlói percepciók megváltozásának is. Valami új volt, valami, amit meg akartál szerezni, valami, ami olyan, mint az előző, csak jobb. Erősebb. Gyorsabb. Egyszerre ismerős és valami teljesen más. 8 bit volt a régi. 16 bit volt az új, az „upgrade”. És mindenki megkaphatta, aki akarta. Immár nem hosszútávú beruházásról volt szó, hanem egy olyan vásárlásról, ami a mának szólt

A különbségek a régi és az új között egyértelműek voltak a 16 bites konzolok esetében. Nélkülözhetetlenek voltak. Jobb grafika? Naná! Jobb hang? Szintén! Nagyobb nevek? Persze! Ami azonban még ennél is érdekesebb volt, az a hasonlóság, ahogyan ezeket a termékeket a piacra dobták. Emlékezzetek, ez volt a Super Nintendo Entertainment System. Nem ez volt az első alkalom, hogy valamiből egy régi változatot újra cseréltünk, de ekkor érezhettük először, hogy egy új folyamatnak a részei vagyunk: a fogyasztó birodalmában zajló technológiai innováció folyamatának. Az upgrade” egyértelműen egy eladandó termék lett. Ekkor kezdődött el az upgrade korszaka.

Azt hiszem ez volt az a pillanat – a Genesis, a TurboGrafx-16 és a SNES – amely alapvetően változtatta meg a technológiáról való gondolkodásunkat, és egyben az életünket. Ez volt az a pillanat, amikor az emberek megtanulták, hogy a termék, amit birtokolnak egy újjal lesz helyettesítve, és ez az új fantasztikus lesz. Egy még fantasztikusabb változata ugyanannak a terméknek. És valami majd jön azután is. Más fogyasztói termékeket, mint például az autókat is igyekeztek hasonló modell szerint értékesíteni, de ott szinte semmilyen érezhető különbség nem volt az újabb és újabb modellek között. Az autók drágák voltak, évtizedes távra vásárolták őket és bár agresszív marketinggel támogatták meg őket, szinte semmilyen észlelhető különbséget nem okoztak a sofőrnek. A konzolok ezzel szemben olcsók voltak, széles körben elérhetőek és elterjedtek és látványosan demonstrálták miben különböznek az előző verzióktól.

Évente akarják

Amikor az Apple megértette az ilyen jellegű frissítések működését, belekezdett az olyan széles körben elérhető fogyasztói termékek gyártásába, mint az Ipod. Mielőtt a különböző kütyük valódi kiegészítőkké váltak volna, az Apple nagyon jó jól tudta értékesíteni a termékeit egy relatíve niche közönségnek. Viszont nem volt meg az a képessége, hogy rövid termékciklusokkal újabb és újabb termékek megvásárlására ösztönözze a közönségét – leginkább azért mert a termékei nagyon drágák voltak ahhoz, hogy időről időre újat vegyenek belőle. Az Apple az Ipod és az Itunes bevezetésével lépett be igazán a mainstream piacra, majd tudatosan haladt afelé, hogy egy új termék bevezetése egy címoldalas esemény legyen a sajtóban. Az frissítési ciklust tökélyre fejlesztette az Iphone-nal, majd sorjában követték őt a többiek is. Már az egész iparág tisztában van azzal, hogy az emberek évente „akarják” az újat. A legnagyobb mobilszolgáltatók ehhez igazították az előfizetési ciklusaikat, a sajtó felkapta, az újgazdagok pedig félték és elkerülték.

iPhone5_1026.jpg

Az 1950-es évek előtt az upgrade szó egyszerűen emelkedő utat jelentett. Ma már nem az út az, ami “emelkedik”, hanem az eszközeink fejlődnek, amelyek (f)elvezetnek minket az úton. Ma már egyértelmű, hogy az új világunk megértéséhez új szavakat kell találnunk – vagy új jelentéseket, régi szavainknak.

Ma már nem lepődik meg senki, amikor az Apple bejelenti az új Iphone-t, mint ahogy a jobb kamera, gyorsabb processzor, vagy megnövelt kijelző sem hoz senkit extázisba. Ma már ez nem különleges, hanem ez az általános.

Ma már meghatároz bennünket az upgrade iránti vágyunk és rajongásunk, és az egész piac is alkalmazkodott ehhez. A vállalatoknak élet-halál kérdése lett ez a fajta innováció (lásd például Microsoft, Blackberry vagy Palm). Ez vált a középpontjává az egész technológiai szektornak. A termékciklusok pontosak, és kiszámíthatóak lettek, ezzel együtt pedig egyre inkább alulértékeltek. Pedig erre nincs ok.

Az innováció nem alkalmazkodik a termékciklushoz. Nem jöhet pontosan minden 12. hónapban.

De ez a publikáció nem a fogyasztók csalódásáról vagy a cégek hibáiról szól – egyszerűen azért mert úgy gondolom, hogy nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy sokan azt írták, hogy “megállít az innováció”, vagy hogy “2013 a csalódások éve volt.” Ez pedig nem igaz. Az igazság az, hogy a lehetőségeink és a motivációnk az innovációra még sohasem volt nagyobb és izgalmasabb. Amikor mindenki early adopter, akkor az elvárások is emelkednek, valaki pedig általában meg tud felelni ezeknek az elvárásoknak.

Az okostelefon-penetráció 64 százalékkal emelkedett az országban. Nyolcvan százaléka az új vásárlóknak okostelefont vesz. Mindössze hat évvel ezelőtt az emberek túlnyomó többségének fogalma sem volt arról, hogy a telefon a telefonáláson kívül másra is alkalmas lehet. Az alkalmazások még egyáltalán nem léteztek. Nevetségesnek számított az az ötlet, hogy a telefont GPS-ként vagy fényképezőgépként használjuk. A Twitter és a Facebook még csak születőben lévő furcsaságok voltak. A Netflix konkrétan postán küldte a DVD-it a vásárlóknak.

2013-10-15_06-18-12.jpg

A látszat ellenére az innováció nem állt meg. Megváltozott az étvágyunk a innovációk gyorsabb és látványosabb létrejötte miatt. Egyszerűen megváltozott bennünk a kép a technológia fejlődéséről. Ez azt eredményezte, hogy az olyan újdonságok iránt, amelyekért néhány éve még lelkesedtünk volna mára megszokottá, unalmassá váltak. Egy átlagos felhasználó képzelőereje mára meghaladja azt, amit átlagos telefongyártó vagy informatikai vállalat valójában létre tud hozni, viszont ez nem zárja ki azt, hogy a világban valaki mégis képes erre.

Az álom beteljesül

Azt gondolom, hogy ezért van, hogy ma a legújabb és legizgalmasabb innovációknak az igazi grandiózus világmegváltó, politika formáló és globális infrastruktúra megváltoztató kezdeményezések tűnnek. Hirtelen azt vehetjük észre, ha körülnézünk, hogy a világban elburjánztak az ijesztő, szexi milliárdosok, akik szeretnék a maguk Tony Stark fantáziáikat megosztani a világgal.

És hogy mik ezek a fantáziák?

Űrutazás lehetősége. Működőképes virtuális valóság. Egy tisztán elektromos autó, amely fellendíti a gépjármű ipart. Drónok használata a házhoz szállításhoz, amely forradalmasíthatja a postát. Hyperloopok. Tanulásra képes termosztátok és füstjelzők. TV-stúdióvá avanzsáló tech startupok. Számítógépek, amelyeket szemüvegként viselhetünk. Tisztán digitális valuta. Magukat vezető autók. Laborokban növesztett hamburgerek. Nyomtatók, amelyek kézzelfogható anyagot állítanak elő. Személyes géntérkép egyszerű feltárása bárkinek.

A technológia nem újdonság – az egyetlen út tovább. És ahogyan a technológiai fejlődés egyre inkább érezhető lett a mindennapokban is, soha korábban nem volt még ennyire világos, hogy az emberiség fejlődésének záloga a technológia adta lehetőségek elsajátítása és kihasználása. Új upgrade-ek  egy új korban.

falcon9-flight-2-01-l.jpg

Ez nem azt jelenti, hogy már nem örülünk egy jobb kamerának egy telefonban, vagy egy órának, ami okostelefonként működik, vagy egy digitális személyi asszisztensnek, amely figyelmeztet, ha le fogjuk késni a gépünket. A fentiek csupán azt jelentik, hogy ma már nagyobbat álmodunk - és hosszú idő után először - egy kontinenseken, kultúrákon és nemzeteken átívelő közös álmunk van. Egy álom, amit el lehet adni. Egy álom, amit meg lehet venni.

Ez az upgrade-álom. Az early adopter álma. A termékek egyre jobbak lesznek. Muszáj jobbnak lenniük. Nincs más út. A következő újdonság már itt toporog a következő sarkon. És ez fantasztikus.

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr825760644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Malthus 2014.01.17. 18:44:04

Szép álom ez de valóság nem itt lesz belőle. Bizonyára fantasztikus dolgok ezek, magam is szívesebben ülnék egy Tesla model S volánja mögött (szemben a nyolc éves toyota yarisommal-férfiként, azonban nem itt fognak valóra válni.
Amit az ember itt maga körül lát az az hogy pl. a magyar autópark átlagéletkora évente nő majdnem egy évet (ami bizonyos szempontból nem kis teljesítmény), az átlagember(!) életszínvonala zuhan (köszönjük viktor), a várható életkor nálunk stagnál, miközben nyugat-európában nő - bár ez utóbbi annyiból jó hogy a nyugdíjrendszer is összeomlik úgy 10-20 éven belül.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2014.01.17. 18:51:38

Szerintem viszont éppen az a fő probléma, hogy a termékek nem lesznek egyre jobbak, hanem folyamatosan próbálják elhitetni a fogyasztókkal, hogy a legújabb bejelentés valóban előrelépést jelent. Közben meg nem.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.01.17. 19:04:01

Szerintem a legnagyobb probléma ott van, hogy nem moduláris vagy szoftveres az upgrade, hanem a teljes hardware cseréjével jár együtt, holott ez sok esetben a gyártó hasznán kivül nem lenne szükséges.

Van egy 4 éves autónk, kitűnően működik. Viszont 1-2 kütyüt szivesen látnék benne az azóta elérhetővé vált fejlesztésekből, de ehhez le kellene cserélnem az egész autót. Hát lófaszt mama...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.17. 19:30:30

Ilyeneket Hargitai Károly megboldogult UFO kutató írt az 'Apokalipszis űrhajói?!' című könyvében.

studkell 2014.01.17. 19:36:21

"Az frissítési ciklust tökélyre fejlesztette az Iphone-al" - posztoló

Iphone-nal, tudod teljesen hasonuló -val, -vel rag. Nem -al, -el rag, olyat csak az ostoba fórumozók írnak.

Helyszíni zsemle 2014.01.17. 20:30:06

"soha korábban nem volt még ennyire világos, hogy az emberiség fejlődésének záloga a technológia adta lehetőségek elsajátítása és kihasználása. Új upgrade-ek egy új korban."

JA hogyne persze. Es ekozben el kb 1 milliard boldogtalan elgedetlen ember a nyugatias civilizacioban, es nagyreszuk kb egy lepesre van az ongyilkosagtol.
Komoly teveszme, ha azt hiszi valaki, hogy valami muanyag szar birtoklasatol boldog lesz.

"Egy álom, amit el lehet adni. Egy álom, amit meg lehet venni."
Nem alom ez, hanem szenvedelybetegseg, fuggoseg, mint alkoholizmus vagy a drogozas. Az emberek csak a lelkialapotuk atmeneti javitasa miatt vasaroljak ezeket a keszulekeket. Mint ahogy nincs szukseg napi 2 liter borra, ugyan ugy nincs valodi szuksege senkinek sem fel evente uj ajfonra.

Izo 2014.01.17. 21:39:57

Nehezen tagadhatná le az eredeti szerző, hogy amerikai.
Mi itt a posztkommunista Magyarországon nem vettük át ezt a fajta rajongási kultúrát.

vilagpolgar 2014.01.17. 21:50:02

@Izo: Talán éppen ez a baj.

Az élet sosem lesz tökéletes, viszont egyre könnyebben lehetsz közepesen boldog. Ahogy ők mondják:

Don't think, just live your life, and that's it.

Nekem nagyon tetszett a poszt, a kutatás-fejlesztés közelében élő emberként nekem is sokszor van ilyen érzésem. Páratlanul szerencsés ez a generáció, hogy ilyen korszakban élhet, amikor az innováció és az új fejlesztések pillanatok alatt eljutnak szerte a világban. Jó érzés tudni, hogy te és még több millióan azért tanulnak/dolgoznak, hogy a holnapi életünk még kényelmesebb és eseménydúsabb legyen.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2014.01.17. 21:51:43

Én a bicskámat szeretném upgradelni egy okos változatra, ami küld egy tweetet, ha elfelejtettem kitakarítani a disznóólat.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2014.01.17. 22:03:37

@studkell: Nem probléma, ha így halad a technika fejlődése, pár év és vehet magának egy intelligens nanoszenzorral felszerelt spelling corrector drónt, ami minden alkalommal vonalzóval rácsap a körmére, ha helyesírási hibát vét.

Mrs.Columbo 2014.01.17. 22:05:23

@studkell: Nem, az ostoba fórumozók helyesírási hibákra vadásznak. És végre vidám a péntek estéjük, ha találnak egyet.

billy reed 2014.01.17. 22:23:41

@vilagpolgar: " Páratlanul szerencsés ez a generáció, hogy ilyen korszakban élhet, amikor az innováció és az új fejlesztések pillanatok alatt eljutnak szerte a világban. Jó érzés tudni, hogy te és még több millióan azért tanulnak/dolgoznak, hogy a holnapi életünk még kényelmesebb és eseménydúsabb legyen."

Felteszem ezt Namíbiában, Mozambikban, Bissau-Guineában, Hondurasban, Bangladesen stb. is így élik meg.
A technikai fejlődés eredményei a világ népességének töredéke számára elérhetőek. És itt elég, ha csak Magyarországra gondolunk. Egy nógrádi, vagy baranyai kis faluban élő emberekre, ahol 90%-os a munkanélküliség.

"A technológia nem újdonság – az egyetlen út tovább."

Még szerencse, hogy nem.
A nagy pech, hogy sokan ezt hiszik.

Azért érdemes abba is belegondolni, hogy az ipari társadalmak kb. 300 év alatt a végromlás szélére taszították a Földet, míg a természeti népek több ezer éve élnek/élnének nyugodtan.
Egy afrikai törzsi társadalomban, a napi élelem megszerzésére elég 2 /kettő/ óra. A többi, szabadidő...
Tegye fel a kezét az, aki hétvégén is dolgozik!

A 19-20. század fordulóján még OK, ha ebben hitt valaki, de ma... Hová is tartunk? A felmelegedés, a szegények növekvő száma, a gazdag és szegény országok közti szakadék mélyülése, a "fejlett országain belül a gazdagok-szegények növekvő ellentéte" stb.

De jó tudni, hogy elég pár app, és mindez megoldódik...És ettől az emberek kevésbé lesznek önzőek, kapzsik, gyávák, erőszakosak, hatalomvágyók stb.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.18. 00:36:04

@billy reed: "Egy afrikai törzsi társadalomban, a napi élelem megszerzésére elég 2 /kettő/ óra"
Miért, te mennyit dolgozol a napi élelemért? Akárhogy is nézem, egy magyar átlagfizetésből két óra munkával bőven kijön a napi élelmed. Az már a te egyéni problémád, hogy lakásra, rezsire, kocsira, iPhonera stb. is szeretnél költeni az afrikaiakkal ellentétben és ezért hétvégén is dolgozol.

Amúgy a természeti népeknek is csak addig élnek nyugodtan, amíg egy 50 fős törzsre jut több négyzetkilométer őserdő, 7 milliárdan már nehezen tudnánk csak simán enni a banánt a fáról meg vadászni az állatokat. Azt a szintet kicsit kinőttük, de nem az iparosodás, hanem a népességnövekedés miatt.

Na mindegy, ebből is látszik, hogy nem kéne összemosni a technológiai fejlődést a különböző társadalmi-gazdasági folyamatokkal, mert nem egészen ugyanaz a kettő.

vilagpolgar 2014.01.18. 01:49:15

@billy reed: "Felteszem ezt Namíbiában, Mozambikban, Bissau-Guineában, Hondurasban, Bangladesen stb. is így élik meg."

Nem, ott nem így élik meg. Ott ugyanolyan az élet, mint több ezer éve. (Honduras meg Banglades azért nem ilyen).

"Egy nógrádi, vagy baranyai kis faluban élő emberekre, ahol 90%-os a munkanélküliség."

Nem kötelező ott lakni. Nem kötelező munkanélkülinek lenni. Nézd meg, aki akart valamit az életével, de nem jutott előre Magyarországon, az elment külföldre. Megoldás mindig van, csak tenni kell érte.

pincze 2014.01.18. 07:04:58

Fejlődés , a kis usb-és töltőt elfogadhatnák általánosan , de már ezt is "fejlesztik " , ahány telefon , annyi töltő alapon . Furcsa módon az egyszerű kis nokia kis térerő esetén is használható , míg a samsung okostelefonom mindent tud , csak sok helyen telefonálásra alkalmatlan .

Vizilabda 2014.01.18. 07:53:13

Beköszöntött? A fejlesztések folyamatosak voltak a Földön, az evolúció is az, csak lassan megy, technikai már gyorsabb és most már látható a sebessége, nem úgy mint a 80 as évek szocializmusában.

2014.01.18. 08:26:51

Hosszú és nagyon terjengős poszt, ami valójában alig szól valamiről, azt is butácska stílusban.

rágógumó 2014.01.18. 08:54:48

Már jó ideje nincs igazi, áttörő fejlődés magában az alapelvekben. A mai processzorok, vagy a mai gépkocsik pontosan ugyanazon alapelvek alapján működnek mint elődeik, csak a teljesítményük növekszik, technológiákat ötvöznek, de semmi több. Talán majd ha eljön a kvantumszámítógépek ideje, akkor beszélhetünk arról, hogy valóban léptünk egy lépcsőfokot előre stb. Az "Upgrade"-ra viszont szükség van ehhez, mert kell a pénz a kutatásokra, innovációra, a baj csak az, hogy ez óriási természet romboláshoz és társadalmi feszültségekhez vezet, ami viszont nem érdekel senkit azok közül akik ennek haszonélvezői (engem, tégd, az összes itt kommentezgetőt is beleértve...). A jövő meg le van szarva :D annak már úgyis lőttek :)

senkiember 2014.01.18. 09:35:58

Számomra óriási lehetőség ez az évenkénti "upgrade", annyiban, hogy _nem_ kell benne résztvennem mert nem is hiányoznak. Természetesen(?) nekem is vannak jó kütyüim, de 5-10 éves modellek, amik ugyanúgy működnek mint 5-10 évvel ezelőtt tették, viszont töredék áron elérhetők mint inkurrens eladatlan maradék - azaz nem kell dolgoznom értük annyit mintha az ez éves modellt venném. Tökéletesen megfelel az egymagos 2GHz-es processzor, a WinXP, a butatelefon 2500Ft-ért, a 2-5 évvel ezelőtti film (amit még nem láttam de ingyen letölthetek) ... ráadásul ezzel a taktikával mindig a legjobban bevált cuccokat szerezhetem meg, elkerülve a fejlesztés vakvágányait - az első WinXP amit használtam már eleve SP2-es volt. Természetesen szükség van ehhez azokra a jó munkásemberekre akik azonnal cserélnek mindent a legújabbra, hiszen ől teszik lehetővé számomra, hogy olcsón és erőfeszítés nélkül lehetőségekhez jussak aminek ők fizetik meg az árát. Ez úton is köszönöm nekik.

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.01.18. 09:40:06

Személyes problémám,hogy az upgrednél ott marad az előző eszköz. Személyes példám upgrdeltem telefont, nem sokkal jobbra de jobbra. A régi telefonomat meg a kereskedő nálam hagyta. Persze megoldottam, de ha nem és sokan nem . Akkor egy csomó elektronikai hulladéknak minősülő vacak lesz szerteszét.

]{udarauszkasz 2014.01.18. 09:55:13

@rágógumó: A kvantumgepek sztem mar most is leteznek, azzal kovet az NSA par milliard juzert a vilagban:)
Amugy meg ez az egesz upgrade mania is csak a fogyasztoi tarsadalom termeke. A mai kocsik se jobbak, mint egy zsiguli, vagy dacia, vagy egyes golf, csak epp ezekben tobb extrat pakoltak, viszont soha nem fogsz latni 20-25 eves s4-es odit, opel astrat, zoccseges mercibol viszont meg mindig van az utakon. Ma mar semmi se tart el 15 evnel tovabb, ennyiben lett maximalva a letezo osszes legyartott arucikk eletkora.

na4 2014.01.18. 10:53:31

Hála a Jó Istennek, hogy végre eljutottunk ide, és ez van. Keep on going :-) !!

Énvezettem? · http://envezettem.blog.hu 2014.01.18. 11:25:06

Nooooormális??? Ennyire eltévedni a fogalmak között, ez elképesztő!!!

Amiről a szerző ír, az nem az ugrade korszaka, hanem a fogyasztói társadalom (megveszem, majd még mielőtt elkopik, lejár, kifagy, elromlik, veszek helyette egy másikat) működése.

Miért is kényszerülünk erre?

Pont azért, mert a régit nem lehet upgrade-elni, hogy az újabb termék által nyújtott extra szolgáltatásokat is tudja. Nem tudsz a régi autódba újabb kényelmi vagy biztonsági szolgáltatást beletenni, nem tudod a régi telefonod képernyőjét nagyobb felbontásúra cserélni, nem lesz a számítógéped gyorsabb egyetlen software upgrade-től sem (kivétel az Apple, mert ott általában gyorsul a rendszer, csak nem tudom, hogy miért nem képesek ezt Redmond-ban utánozni).

Ez a legnagyobb baja a mostani társadalomnak, hogy elfogadja azt a tényt, hogy upgrade helyett újat kell vennie. Emiatt szennyezzük a környezetet nehézfémekkel, emiatt költünk el egyre több pénzt újabb és újabb kütyükre, ahelyett, hogy a régit alakítanánk át (egy hozzátett modullal vagy új alaplappal vagy akárhogyan is), hogy az új funkciót is tudja.

Nem szoktam gyakran írni, de azért gondolkodni is kellett volna billentyűzet ragadás előtt...

mayt200 2014.01.18. 12:01:47

Hát ez a poszt remélem valami vicc, mert durva lenne
ha valaki ennyire komolyan istenítené ezt az eldobós
felpörgetett turbó fogyasztó rendszert.
Azért az remélem megvan hogy évről évre egyre nő a különbség
a szegények és a gazdagok között. Meg hogy a vagyon is egyre
jobban koncentrálódik, egyre kevesebb ember kezébe.
És az rémlik-e hogyKínába mennyi biorobot görnyed 12-14 órákat
a gépsor fölött hogy te megvehesd és egy év múlva eldobhasd az épp
aktuális kütyüt, vagy Nike cipőt, ruhát, vagy akármi.
S hogy Afrikába mennyi szerencsétlen hal meg hogy középkori
módszerekkel kibányássza neked a ritka földfémeket amikből
a telefonod is készül, amit megint csak eldobsz egy év múlva.
Vagy hogy nyugaton az étel 50%-a a szemétbe kerül, hogy neked
mindig a szép friss termék legyen ott a polcon.
S akkor még arról a mérhetetlen környezetszennyezésről még nem is
szóltam amit az egész rendszer okoz a bányászattól kezdve a termelésen
át a kukába kerülésig. S hogy a kukából tudod hova jut a szemét ami
már így is elég szenvedést okozott a harmadik világba ? Hát konténeretekbe
vissza ugyanoda, ahol a szerencsétlenek sima tűz fölött égetik le a műanyagot
az alkatrészekről hogy valamit visszanyerjenek az értékes fémekből.

Persze én is használok telefont (4-5 éves) meg laptopot (4-5 éves) de
tisztában vagyok hogy milyen a rendszer, és tízszer is meggondolom hogy
vegyek-e vagy fejlesszek-e valamit. Ha meg mégis akkor próbálok olyan
típust venni ami valamennyire fejleszthető és kibír 4-5 évet ( Thinkpad
laptop pl. ) De főleg nem istenítem ezt az elbaszott rendszert, és
nem közlök, továbbítok ilyen posztokat.

nyisziati 2014.01.19. 21:17:29

@Helyszíni zsemle: így van. Nem beszélve arról a több milliárd emberrõl, akik mindenféle high-tech kütyü nélkül élnek boldogan. Talán ha mobiljuk van, esetleg tévé. És facebook nélkül is jól mûködnek a közösségeik.

nyisziati 2014.01.19. 21:25:26

@vilagpolgar: én nem osztom az optimizmusodat. Épp most downgrade-eltem a Chrome-ot, mert a 0.27 sokkal gyorsabb és jóval kevesebb ramot zabál, mint a 0.32-es. Az egész mögött pedig nem lehet nem észrevenni a pénzéhességet: minél több infót gyûjteni a felhasználóról, hogy el tudjam adni célzott marketingre. A termékek meg upgrade-ek közben egyre silányabbak.

Exemplary 2014.01.20. 21:24:31

@retrovírus: Mutass már fel kérlek valamit, hogy ha már egyszer olyan nagyon okos vagy...
süti beállítások módosítása