Az elmúlt évtizedek elképesztő ütemű technológiai fejlődése megváltoztatta a különböző termékekhez való hozzáállásunkat, fogyasztási szokásainkat. Ha úgy tetszik, a fogyasztói társadalom új állomásához érkezett az upgrade-jelenség elterjedésével. Joshua Topolsky december utolsó napján publikált cikkében bemutatja azon mérföldköveket, amelyek megismerése fontos ahhoz, hogy megértsük a ma már természetesnek tűnő trendeket a technológia világában. Alább a Verge című technológiával foglalkozó lap alapítójának publikációját közöljük magyarul.
Everyone is an early adopter now, and it is glorious
Az 1980-as évek végéhez közeledve furcsa dolog történt az amerikai vásárlókkal: elkezdték megérteni, hogy mit is jelent valójában az upgrade szó. Az új jelentés egy olyan terméknek köszöhetően jött létre, amely a technológiai fejlődés és a kapitalizmus adta lehetőségek mezejében manifesztálódott: a konzol.
A késő ’80-as években úgy tűnt, hogy az 1983-1985 között lezajlott összeomlás után a videójáték-piacnak végre sikerül magát komoly üzleti szektorként definiálni: nem kevesek hóbortjaként a virágzó PC-iparban, hanem önmagában is stabil és egészséges iparágként. Ekkor a Nintendo és a Sega évtizedes háborúja zajlott az amerikai fogyasztók szívéért, eszéért és pénzéért, mindeközben pedig olyan ismert márkanevekké váltak, mint a Coca Cola vagy a Pepsi. A rajongók sokan voltak és hangosak, a bevételek mesések, a fejlődés pedig megállíthatatlannak tűnt. Ez a fajta technológiai potenciál ekkor időlegesnek tűnt, ám sokkal tartósabbnak bizonyult, mint az bárki akkor gondolhatta volna.
Az 1980-as évek előtt az elektronikai termékeket pont úgy vásárolták, mint bármelyik lakberendezési tárgyat. Nagy dolognak számított egyik-másik beszerzése, hiszen nem voltak könnyedén kidobhatóak, cserélhetőek és olcsóak sem. Ha a vásárlónak szüksége volt ilyesmire, alaposan körülnézett a piacon és összehasonlította az árakat újra meg újra. Kereste az akciókat, és egy-egy vásárlás évekre, akár évtizedekre is szólhatott. Egy tévé vásárlása olyan volt, akár egy hűtőé: az ember addig használta, ameddig az fel nem mondta a szolgálatot. De a Hidegháború végéhez közeli, már valamelyest globalizálódott 80-as években mindez megváltozott. Többen beszálltak a játékba. A kiszervezéseknek köszönhetően a gyártás sokkal olcsóbbá vált. A technológia áruvá vált, az alkatrészek folyamatosan zsugorodtak, az új gazdaság növekedésnek indult. A termékciklusok felgyorsultak. Az étvágy az újra – különösen az USA-ban – óriási volt, köszönhetően a bombasztikus és hiperszexualizált marketingnek. Ez is egy, a ’80-as évek közepének különleges ismertetőjegyei közül.
Az új fantasztikus
Véget ért az évtized, az új világ előfutára azonban egy nem várt helyen bukkant fel: a 16 bites konzolok piacán. Habár a NEC és a TurboGrafx-16 volt a két első új generációs konzol, az áttörést a Sega érte el a korszellemhez tökéletesen passzoló Genesis nevű konzoljával, amely nem csak a videojátékok új korszakának volt a hírnöke, hanem a vásárlói percepciók megváltozásának is. Valami új volt, valami, amit meg akartál szerezni, valami, ami olyan, mint az előző, csak jobb. Erősebb. Gyorsabb. Egyszerre ismerős és valami teljesen más. 8 bit volt a régi. 16 bit volt az új, az „upgrade”. És mindenki megkaphatta, aki akarta. Immár nem hosszútávú beruházásról volt szó, hanem egy olyan vásárlásról, ami a mának szólt
A különbségek a régi és az új között egyértelműek voltak a 16 bites konzolok esetében. Nélkülözhetetlenek voltak. Jobb grafika? Naná! Jobb hang? Szintén! Nagyobb nevek? Persze! Ami azonban még ennél is érdekesebb volt, az a hasonlóság, ahogyan ezeket a termékeket a piacra dobták. Emlékezzetek, ez volt a Super Nintendo Entertainment System. Nem ez volt az első alkalom, hogy valamiből egy régi változatot újra cseréltünk, de ekkor érezhettük először, hogy egy új folyamatnak a részei vagyunk: a fogyasztó birodalmában zajló technológiai innováció folyamatának. Az „upgrade” egyértelműen egy eladandó termék lett. Ekkor kezdődött el az upgrade korszaka.
Azt hiszem ez volt az a pillanat – a Genesis, a TurboGrafx-16 és a SNES – amely alapvetően változtatta meg a technológiáról való gondolkodásunkat, és egyben az életünket. Ez volt az a pillanat, amikor az emberek megtanulták, hogy a termék, amit birtokolnak egy újjal lesz helyettesítve, és ez az új fantasztikus lesz. Egy még fantasztikusabb változata ugyanannak a terméknek. És valami majd jön azután is. Más fogyasztói termékeket, mint például az autókat is igyekeztek hasonló modell szerint értékesíteni, de ott szinte semmilyen érezhető különbség nem volt az újabb és újabb modellek között. Az autók drágák voltak, évtizedes távra vásárolták őket és bár agresszív marketinggel támogatták meg őket, szinte semmilyen észlelhető különbséget nem okoztak a sofőrnek. A konzolok ezzel szemben olcsók voltak, széles körben elérhetőek és elterjedtek és látványosan demonstrálták miben különböznek az előző verzióktól.
Évente akarják
Amikor az Apple megértette az ilyen jellegű frissítések működését, belekezdett az olyan széles körben elérhető fogyasztói termékek gyártásába, mint az Ipod. Mielőtt a különböző kütyük valódi kiegészítőkké váltak volna, az Apple nagyon jó jól tudta értékesíteni a termékeit egy relatíve niche közönségnek. Viszont nem volt meg az a képessége, hogy rövid termékciklusokkal újabb és újabb termékek megvásárlására ösztönözze a közönségét – leginkább azért mert a termékei nagyon drágák voltak ahhoz, hogy időről időre újat vegyenek belőle. Az Apple az Ipod és az Itunes bevezetésével lépett be igazán a mainstream piacra, majd tudatosan haladt afelé, hogy egy új termék bevezetése egy címoldalas esemény legyen a sajtóban. Az frissítési ciklust tökélyre fejlesztette az Iphone-nal, majd sorjában követték őt a többiek is. Már az egész iparág tisztában van azzal, hogy az emberek évente „akarják” az újat. A legnagyobb mobilszolgáltatók ehhez igazították az előfizetési ciklusaikat, a sajtó felkapta, az újgazdagok pedig félték és elkerülték.
Az 1950-es évek előtt az upgrade szó egyszerűen emelkedő utat jelentett. Ma már nem az út az, ami “emelkedik”, hanem az eszközeink fejlődnek, amelyek (f)elvezetnek minket az úton. Ma már egyértelmű, hogy az új világunk megértéséhez új szavakat kell találnunk – vagy új jelentéseket, régi szavainknak.
Ma már nem lepődik meg senki, amikor az Apple bejelenti az új Iphone-t, mint ahogy a jobb kamera, gyorsabb processzor, vagy megnövelt kijelző sem hoz senkit extázisba. Ma már ez nem különleges, hanem ez az általános.
Ma már meghatároz bennünket az upgrade iránti vágyunk és rajongásunk, és az egész piac is alkalmazkodott ehhez. A vállalatoknak élet-halál kérdése lett ez a fajta innováció (lásd például Microsoft, Blackberry vagy Palm). Ez vált a középpontjává az egész technológiai szektornak. A termékciklusok pontosak, és kiszámíthatóak lettek, ezzel együtt pedig egyre inkább alulértékeltek. Pedig erre nincs ok.
Az innováció nem alkalmazkodik a termékciklushoz. Nem jöhet pontosan minden 12. hónapban.
De ez a publikáció nem a fogyasztók csalódásáról vagy a cégek hibáiról szól – egyszerűen azért mert úgy gondolom, hogy nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy sokan azt írták, hogy “megállít az innováció”, vagy hogy “2013 a csalódások éve volt.” Ez pedig nem igaz. Az igazság az, hogy a lehetőségeink és a motivációnk az innovációra még sohasem volt nagyobb és izgalmasabb. Amikor mindenki early adopter, akkor az elvárások is emelkednek, valaki pedig általában meg tud felelni ezeknek az elvárásoknak.
Az okostelefon-penetráció 64 százalékkal emelkedett az országban. Nyolcvan százaléka az új vásárlóknak okostelefont vesz. Mindössze hat évvel ezelőtt az emberek túlnyomó többségének fogalma sem volt arról, hogy a telefon a telefonáláson kívül másra is alkalmas lehet. Az alkalmazások még egyáltalán nem léteztek. Nevetségesnek számított az az ötlet, hogy a telefont GPS-ként vagy fényképezőgépként használjuk. A Twitter és a Facebook még csak születőben lévő furcsaságok voltak. A Netflix konkrétan postán küldte a DVD-it a vásárlóknak.
A látszat ellenére az innováció nem állt meg. Megváltozott az étvágyunk a innovációk gyorsabb és látványosabb létrejötte miatt. Egyszerűen megváltozott bennünk a kép a technológia fejlődéséről. Ez azt eredményezte, hogy az olyan újdonságok iránt, amelyekért néhány éve még lelkesedtünk volna mára megszokottá, unalmassá váltak. Egy átlagos felhasználó képzelőereje mára meghaladja azt, amit átlagos telefongyártó vagy informatikai vállalat valójában létre tud hozni, viszont ez nem zárja ki azt, hogy a világban valaki mégis képes erre.
Az álom beteljesül
Azt gondolom, hogy ezért van, hogy ma a legújabb és legizgalmasabb innovációknak az igazi grandiózus világmegváltó, politika formáló és globális infrastruktúra megváltoztató kezdeményezések tűnnek. Hirtelen azt vehetjük észre, ha körülnézünk, hogy a világban elburjánztak az ijesztő, szexi milliárdosok, akik szeretnék a maguk Tony Stark fantáziáikat megosztani a világgal.
És hogy mik ezek a fantáziák?
Űrutazás lehetősége. Működőképes virtuális valóság. Egy tisztán elektromos autó, amely fellendíti a gépjármű ipart. Drónok használata a házhoz szállításhoz, amely forradalmasíthatja a postát. Hyperloopok. Tanulásra képes termosztátok és füstjelzők. TV-stúdióvá avanzsáló tech startupok. Számítógépek, amelyeket szemüvegként viselhetünk. Tisztán digitális valuta. Magukat vezető autók. Laborokban növesztett hamburgerek. Nyomtatók, amelyek kézzelfogható anyagot állítanak elő. Személyes géntérkép egyszerű feltárása bárkinek.
A technológia nem újdonság – az egyetlen út tovább. És ahogyan a technológiai fejlődés egyre inkább érezhető lett a mindennapokban is, soha korábban nem volt még ennyire világos, hogy az emberiség fejlődésének záloga a technológia adta lehetőségek elsajátítása és kihasználása. Új upgrade-ek egy új korban.
Ez nem azt jelenti, hogy már nem örülünk egy jobb kamerának egy telefonban, vagy egy órának, ami okostelefonként működik, vagy egy digitális személyi asszisztensnek, amely figyelmeztet, ha le fogjuk késni a gépünket. A fentiek csupán azt jelentik, hogy ma már nagyobbat álmodunk - és hosszú idő után először - egy kontinenseken, kultúrákon és nemzeteken átívelő közös álmunk van. Egy álom, amit el lehet adni. Egy álom, amit meg lehet venni.
Ez az upgrade-álom. Az early adopter álma. A termékek egyre jobbak lesznek. Muszáj jobbnak lenniük. Nincs más út. A következő újdonság már itt toporog a következő sarkon. És ez fantasztikus.