Az infokommunikációs technológiák fejlődése miatt alapvetően változott meg az 1990-es évek végén születettek világlátása, gondolkodása, készségei és kompetenciái, erre a kihívásra pedig a jelenlegi oktatási modell egyelőre még keresi a válaszokat. Miközben a pedagógusok jó része csak lemondóan sóhajtozik a diákok romló teljesítménye láttán, és a "bezzeg az én időmben"-frázist mantrázza, érdemes végiggondolni, hogy valóban aggodalomra ad-e okot a fiatalabb generáció viselkedése? Mik a generációk közötti változások legfőbb kiváltó okai? Legfőképpen pedig el kell dönteni, hogy mihez kezdünk ezekkel a változásokkal, és mihamarabb korszerűsíteni kell az iskolai tudásátadást, mivel a jövő munkavállalóiként, döntéshozóiként, szavazóiként – és a következő, Alfa-generáció tanáraiként – néhány éven belül gyermekeink ismeretei lesznek a társadalom fejlődésének legfőbb mozgatórugói.
Ilyen témákkal foglalkozik az a novemberben megjelenő kötet, amelyet az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpontja ad ki az Információ és Társadalom sorozatban, a Gondolat Kiadó közreműködésével és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával. A neves szociológusok és kommunikációs szakemberek által írt könyv központi gondolata, hogy egyáltalán nem másodlagos, hogy a generációk eltérő karakterisztikáit kontextusukból kiragadva, „devianciaként” azonosítjuk-e, vagy inkább fejlődésbeli mérföldköveknek tekintjük, és új perspektívát nyújtó lehetőségekként kezeljük.
Kép: Mayo Clinic
Technológia mint identitás
A Z-generáció tagjai – az Y vagy X generációval ellentétben – már nemcsak életük későbbi szakaszában, társadalmi vagy szakmai nyomás hatására kezdtek el alkalmazkodni a digitális világ kihívásaihoz, hanem beleszülettek egy olyan dinamikusan változó szociokulturális környezetbe, mely a legfejlettebb hardveres és szoftveres megoldásokat kínálja akár a legapróbb hétköznapi problémák megoldásához is. Ezt a környezetet azonban nemcsak ők alakítják, de a környezet is nagyban formálja az 1990-es években születettek társas kapcsolatait, valamint az ismeretszerzési, tanulási és problémamegoldási folyamataikat. Míg a korábbi generációk életében szétválasztva létezett a valós és az online jelenlét, addig a Z-korosztály számára e kettő harmonikusan fonódik össze, és a technológia mára az identitás kifejezésének egyik legfontosabb eszköze lett.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy ma már kevésbé éles határvonal húzódik a gyermekkor és az ifjúkor, illetve az ifjúkor és a felnőttkor között – ugyanis az internetet egyre tudatosabban böngésző gyermek gyakorlatilag ugyanabban a közegben érvényesül, mint a felnőtt –, rögtön megérthetjük, hogy a szórakozás és a munka tartományai egybefolynak. Ennek következtében átalakult az értékesnek számító készségek és kompetenciák köre is: a 21. század társadalmában a hangsúly a gyors, precíz és produktív munkavégzésen van. A feladatok növekvő komplexitása kreativitást, fejlett kommunikációs készségeket, flexibilis hozzáállást és csoportmunkára való alkalmasságot vár el az ezredforduló környékén szakemberré érő fiataloktól. Ez az újszerű munkaerőpiaci elvárás természetesen kihat az oktatásra is: a Z-generáció tagjai gyökeresen eltérő módszereket és tananyagot igényelnek, ami folyamatosan új feladatokat ad a formális oktatást korszerűsíteni vágyóknak.
Bevándorlók tanítják a bennszülötteket
A népszerű amerikai tanár, Marc Prensky kifejezésével élve: az 1990 után születettek már „digitális bennszülöttek”, akiknek paradigmatikusan változott meg az információk átadásával, befogadásával és alkalmazásával kapcsolatos igényük. Míg az idősebb generáció egyéni tanulási mechanizmusok során alkalmazkodott a változó digitális környezethez, addig a Z-generációnak már nincs tanulási „akcentusa”, tagjai anyanyelvi szinten beszélik a számítógépek digitális nyelvét. Prensky szerint a szülők és a ma aktív tanárok és kutatók jóval inkább tekinthetőek „digitális bevándorlóknak”, hiszen még csak most tanulják ezt az új „nyelvet”. Az Y vagy X generáció tehát bizonyos mértékben óhatatlanul is a múltban él: tagjainak csupán sokadik gondolata lesz, hogy az új technológiához forduljon, ha információra van szüksége, és kevésbé természetesen kezeli a digitális világ jelenségeit, mint a ’90-es évek végén születettek. Ez az ellentét a modern tudománykommunikáció egyik legnagyobb problémája, hiszen a digitális bevándorlók általában nem díjazzák azokat az új képességeket, amelyeket a bennszülöttek köznapi gyakorlás és interakciók eredményeként természetesen birtokolnak.
Kép: Tablet Army
Le a merev oktatási keretekkel!
Malcolm Brown 2005-ben megjelent munkája a Z-generáció oktatásának módszertanbeli különbségeit veti össze a tradicionális tanulási és tanítási paradigmával, melyből az derül ki, hogy az 1990-es évek előtt születettek alapvetően helyhez kötötten, leosztott tanár-diák szerepek alapján szereztek képesítéseket. Az X vagy Y generáció oktatása elsősorban univerzális, tényközpontú, egymástól elszigetelt ismerethalmazok átadására és szummatív értékelésre épült, a diákok kognitív eszköztára pedig jellemzően a memorizálásban és az azt követő felidézésben merült ki.
A Z-generációnak ezzel szemben az elszigetelt tények mellett komoly igénye van a felfedezés örömére és a kontextusba ágyazott tudásra. Éppen ezért ez a korosztály a fix szerepek helyett a dinamikusan változó, kölcsönös együttműködésen alapuló viszonyokat részesíti előnyben. A tanárokra sokkal inkább mentorként tekintenek, az oktatás színhelyében és a számonkérésben is a sokféleséget keresik. A digitális nemzedék inkább egy személyre szabott, a világ változásait adaptáló, kölcsönös interakción alapuló tudománykommunikációt igényel, mint egy elavult, társadalmi és technológiai környezettől függetlenül sulykoló, merev keretek között mozgó oktatási modellt.
Ennek érdekében az oktatási- és kutatóintézeteknek meg kell vizsgálniuk, hogy miképpen igazodhatnak leginkább a változó generációs igényekhez. A digitális nemzedék oktatása ugyanis csakis akkor lehet sikeres, ha a modern technológiák kiaknázása mellett időbeli rugalmasságra, csapatmunkára, sokszínűségre és a tanulók már meglévő tudására épít. Az oktatás progresszívvá tétele érdekében elengedhetetlen, hogy a tanárok és diákok között partnerkapcsolat alakuljon ki, amelynek egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése az alapja; illetve, hogy a kompetencia alapú megközelítéseket helyezzük előtérbe a tartalom alapú megközelítésekkel szemben.
Multitasking, infotainment és pragmatizmus
Az 1990-es évek végén születettek már a multimédia-tartalmakat részesítik előnyben az írott szövegekkel szemben, így feldolgozási módszereik is alapvetően non-lineárisak. Rögtön szeretik látni a munkájuk eredményét, és azonnali visszacsatolást várnak. Képesek egyszerre több dologgal párhuzamosan foglalkozni, az őket érdeklő információhoz változatos csatornákon és gyorsan jutnak el. A Z-generáció önfejlesztésében kiemelt jellemző a belső tanulási motiváció és a tudatosság. Érdeklődésük szerteágazó, tudásuk növekvő hányada származik iskolán kívüli közegből, és bár fontos igény számukra az ismeretek szórakoztató formában történő elsajátítása, mégis kritikus és reflexív médiahasználók. Ismeretszerzési mechanizmusaik során preferálják a szimultán interakciót és a gyakorlati jelentőséggel bíró ismereteket.
Kép: dalci
Konformizmus helyett egyéni kreativitás
Míg a hagyományos tanulási modellek az oktatást tények és szabályok merev tanterv szerinti elsajátításaként aposztrofálják, addig a progresszív tanulási környezet a különböző forrásokból szerzett tudáselemek integrációjának élményét nyújtja. Az információszerzést érdekes vállalkozásként mutatja be, külső szabályok követése helyett a belső szabályok kialakítását inspirálja. Egy olyan rendszer, ami a Z-generáció oktatását sikerrel szolgálná ki, a projekt-alapú tanulást preferálja. A diákoknak nem a tanárnak, hanem különböző szakmai szempontok alapján kidolgozott standardoknak kéne megfelelnie, a munka pedig heterogén összetételű csoportokban történne. Egy ilyen modell – alkalmazkodás és konformizmus helyett – az egyéni kreativitásra, önkritikára és innovációra építene, így sikerrel motiválná az egész életen át történő tanulás képességének és készségének kialakítását.
Kép: edupress.pl
Eszközpark kiépítése és a tanárképzés átalakítása
Természetesen egy új oktatási környezet kialakításához szükség van megfelelő technológia és eszközrendszer alkalmazására is. Ebben – az interaktív tábláktól a Learning Management (LMS) technológiákon és e-Learning keretrendszereken át a többfelhasználós oktatási játékokig – a Z-generáció karakterisztikáira szabott számos megoldás szerephez juthat. A mindennapi oktatási tevékenység technológiaalapú környezetre adaptálása nemcsak érdekesebbé és követhetőbbé tenné a tananyagot, de fokozná is a diákok tanulási kedvét és eredményességét. Ennek megvalósulásához nélkülözhetetlenek a jól képzett, infokommunikációs technológiákban jártas pedagógusok is.
Kép: Kidswire
Szemléletváltásra van szükség
Az oktatás megreformálásához vezető úton legelőször kénytelenek leszünk paradigmatikusan megváltoztatni a generációs ellentétekkel kapcsolatos társadalmi szemléletet. Ian Jukes szerint ugyanis „képtelenek vagyunk megérteni, még kevésbé nagyra becsülni vagy értékelni azokat a fejlődési fokokat, amelyeket a digitális bennszülöttek képességeik fejlesztésében megjártak. Ehelyett azon kesergünk, hogy milyen képességekkel nem rendelkeznek. Mivel a digitális nyelv nem az anyanyelvünk, s mivel bevándorlóként jelenünk meg világukban, öntudatlanul is lenézzük azokat a gyerekeket, akik tőlünk különböző cselekvési formákat gyakorolnak.”
A megváltozott generációs karakterisztikákból egyenesen következik, hogy a hatékony oktatásnak módszertanában is alkalmazkodnia kell a diákok, fiatal szakemberek megváltozott igényeihez. Prensky szerint megdöbbentő, hogy az oktatás minőségének romlásával kapcsolatos szakmai viták közepette figyelmen kívül hagyjuk a legalapvetőbb kiváltó okot: a tanulók radikális megváltozását. A szerző előadásaiban gyakran amellett érvel, hogy „a mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték”.
A tanulási elméletekkel foglalkozó Seymour Papert is osztja ezt a véleményt, kutatásai alapján elmondható, hogy a Z-generáció oktatásában elengedhetetlen az olyan környezet kialakítása, amelyben megvalósulhat a gyermekkori, észrevétlen tanuláshoz hasonló fejlődés. Az oktatási intézményeknek tehát át kellene értékelniük jelenlegi helyzetüket, és el kéne fogadniuk azt a tényt, hogy a sok tanulási környezet közül ők csupán az egyik lehetőséget képviselik. Napjainkban ugyanis, amikor a dotcom-gyerekek megoldandó problémával találkoznak, már nem a korábban elsődleges tudásforrásnak számító pedagógusoktól várják a válaszukat, hanem egymástól vagy önálló internetes kereséstől.
Kép: Kallidus
Szociológiai problémák vagy neveléstudományi lehetőségek?
A Z-generáció felnövekedése nemcsak korosztályos ellentéteket, szociológiai és neveléstudományi problémákat vet fel, de egyben lehetőséget is teremt egy olyan oktatási reformhoz, mely korszerű, a legfiatalabbak igényeire szabott, a munkaerőpiaci integrációt hatékonyan elősegítő tudásátadáshoz vezet. Mivel a korosztály tagjai már nem egy előre meghatározott, egységes útvonalon jutnak el a problémák megoldásához, az iskoláknak át kéne tekinteni a diákok számára évtizedekkel ezelőtt meghatározott be- és kimeneti követelményeket, karrier-mérföldköveket. Amennyiben sikerül megvalósítani egyfajta paradigmaváltást az oktatásban, akkor a Z-generáció tagjai az iskolán túli szabadidejük egy részét szintén önfejlesztésre fogják fordítani, mégpedig úgy, hogy szinte észre sem veszik, hiszen pontosan ugyanazt a tevékenységet végzik, mint amit a kötelező elfoglaltságaik során.
Ennek kikerülhetetlen előfeltétele, hogy a Z-generáció minden tagja számára az állam által biztosítva legyen az információ eléréséhez szükséges technológia, mely döntő lépés a mai fiatal generációt is megosztó társadalmi szakadék áthidalásához, vagyis a gazdagabb és a szegényebb rétegek egyenlő esélyeinek biztosításához. A jövőben tehát szakmai kihívás akad bőven, de túlságosan sokat nem késlekedhetünk a korszerűsítéssel, mivel a jövő munkavállalóiként, döntéshozóiként, szavazóiként – és a következő, Alfa-generáció tanáraiként – gyermekeink ismeretei néhány éven belül a társadalom fejlődésének legfőbb mozgatórugói lesznek.
