Korszakváltásra készül a MÚOSZ új elnöke, Hargitai Miklós

2017. március 09. 10:15 - srd

Február végén Hargitai Miklóst, a Népszabadság korábbi munkatársát, a Népszava jelenlegi újságíróját választotta meg a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) küldöttgyűlése a szervezet élére. Feltettük hát a 40 milliós kérdést: hogy lehet az, hogy egy vállaltan nem kormányközeli újságíró vezető pozícióba kerül a magyar médiában? Az elnök blogunknak elmondta, szakmailag és morálisan is javítani szeretne a magyar újságírás helyzetén.

Az utóbbi időszak nem éppen a csendes konszolidációról szólt a MÚOSZ-ban. Noha a szervezet 2015 nyarán Komlósi Gábort 70 százalékos többséggel elnökének választotta, egy bírósági határozat szerint szabálytalanul hívták össze a küldöttgyűlést. Komlósi így nem lett elnök, és Tóth Károly korábbi elnök lett a szervezet megbízott vezetője.

Helyreigazítás: Korábban tévesen azt állítottuk, hogy a keresetet Tóth Károly nyújtotta be, ezért elnézést kérünk (a szerk.).

hargitai.jpg

Forrás: librarius.hu

Az új korszak határán

2017 februárjában tartották meg az új küldöttgyűlést, amelyen 44 küldött szavazhatott: a legtöbb szavazatot az a Hargitai Miklós kapta, aki a Népszabadság bezárásának pillanatáig Népszabis volt, a lap felfüggesztése után rendezett tüntetésen is felszólalt, néhány hónapja pedig Népszavás újságíróként dolgozik.

„Én is meglepődtem, hogy nyertem – mondta a Média 2.0-nak Hargitai. – Többen indultak a székért, több visszalépés is történt, de a kiszálló kandidánsok nem mögém álltak be, tehát nem gondoltam, hogy végül én nyerek.”

Mint elmondta, eddig a szervezet inkább kulturális egyesületként működött, de az ő programjában inkább az újságírók jogi- és érdekképviselete hangsúlyosabb. Hargitai szerint a magyar újságírás állapota az elmúlt években sok szempontból romlott, és szeretné a helyes irányba kormányozni mind szakmailag, mind morálisan.

„Ha kell, bíróságra megyünk, vagy nemzetközi fórumokhoz fordulunk a jogsértések miatt. A szakmában pedig egységre van szükség – jelenleg azt érzem, széthúzások vannak. Szeretnénk ezzel is kiemelten foglalkozni” – erősítette meg Hargitai Miklós.

Véleményeznek!

Amikor megemlítettük Hargitainak, hogy az elmúlt években nem igazán volt szokás a MÚOSZ részéréről kommentálni a médiaügyeket, elmondta, az elnökség a továbbiakban állást foglal olyan ügyekben, ahol úgy érzik, valamilyen erkölcsi vagy szakmai visszaélés történt: így tettek az Opimus-médiaüzletről és az Origo legújabb elbocsátásai után is.

„A MÚOSZ elsődleges célja, hogy a média átláthatóan, szabályosan működjön. Azt gondoljuk, hogy ha felhívjuk az egyes szabálytalan jogi helyzetekre a figyelmet, akkor abból mindenki tanulhat. Ha ez megtörtént, akkor talán nehezebben tolhatják át rajtunk az elképzeléseiket” - tette hozzá Hargitai, akinek munkáját két alelnök és a nyolctagú elnökség segíti majd ezekben a harcokban.

A két alelnök Gönczi Mária és Trom András. Az új elnökség új tagjai pedig Acsay Judit, Bánkuti András, Danó Anna, Doros Judit, Eötvös Pál, Kékesi Zsolt, Kleer László és Palugyai István lettek. Az elnökség megbízatása négy évre szól.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr6812323657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.09. 18:27:09

Eszme bajnokok!

Az eszmét rég, magukénak tudták!
Rájöttek, hogy mekkora hazugság!
Tévhit lett, a szent eszme!
Nem igaz, tétele egy se!
Buzgón, ők vállalták
Ujjá, építeni Egervárt!
Mit romboltak, negyvenöt évig!
Most, majd ők! Újjáépítik!
Nagy ám, az önbizalom!
Nagyobb, mint ellopott vagyon!
Hiányzik, ugyan nagyon!
Az államkasszából,
Szoci. nem hiába téblábol,
Ír neked új jelszavakat!
Proli gürcöl, belé szakad!
Akkor éri utol Európát,
Ha maga költözik át!

Bolsevizmus

Elmélete, az "idiotizmus kvintesszenciája", nem →tudomány, hanem →giccs, ezért van →hatása főként rossz ízlésű (→ízléshiányos) emberek között; társadalmi rendszere a parazitizmus, ha már nincs mit államosítani, az ínség megkezdődik (SZ. 104. skk.); →üdvtörténeti helyzete pozitívabb a →kereszténységnél, mert →antikrisztusi aktivitása mélyebb →vallásos réteget érint, mint bármely keresztény →klerikalizmus hitetlensége (P. I. 124.) →fasizmus, →T mil, →szocializmus. Hamvas Béla szerint!
süti beállítások módosítása