Kamu a hajléktalan újságíró története?

2014. március 06. 16:12 - Pintér Dániel Gergő

F. Tibor állításait senki nem ellenőrizte, a Budapesti Corvinus Egyetemen nem hallottak róla. A hírt többen kritikátlanul átvették, pedig elég lett volna egy telefon. A szerencsétlen emberi sors mellett a magyar sajtóban uralkodó állapotokra is rávilágít a történet. A kattintásért mindent?

Tavaly még a Corvinuson tanított újságírást, ma már hajléktalan” címmel tegnap délelőtt a 444.hu közzétett egy idős férfival készült videóriportot, aki azt állítja, hogy 30 éves pályafutása során nemcsak a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei híradó főszerkesztője volt, de dolgozott a MIX Magazinnál, publikálta képeit a National Geographic és óraadóként évekig tanított a Corvinus egyetemen. 

Jászai Mari téren kéregető F. Tibor elmondása szerint a Független Újságírók Szövetségének is alapítótagja volt, mára mégis kicsúszott a lába alól a talaj. Olyannyira, hogy jelenleg egy 26 évig voltam újságíró. Ide juttattak! Minden segítséget köszönök!" feliratú táblával koldulja össze napi két-három ezer forintját.

Egyetlen telefonba került volna...

Természetesen sem célunknak, sem feladatunknak nem érezzük a tragikus emberi sorsok feletti bíráskodást   a kommentelők úgyis rendre megteszik helyettünk –, mindenesetre F. Tibor története a magyar sajtó helyzete szempontjából is súlyos tanulságokat rejt. Az eredeti cikk megjelenése után mindössze néhány órával már hatalmas médiavisszhang közepette terjedt a közösségi oldalakon, több oldal átvette az információk ellenőrzése és bárminemű utánajárás nélkül. 

A HVG ugyan videóbotrány óta jóval óvatosabb, ez esetünkben csupán a címben megjelenő kérdőjelben merült ki. (Közben korrigáltak, ők is leellenőrizték az állításokat.) Hír24 pedig a National Geographichoz hasonlóan a Sanoma Csoport tulajdonában van, mégsem emelte fel senki a házi telefont, hogy ellenőrizze a férfi állításait a tákosi református templomról készült képek ügyében. A magazin interneten elérhető fotóarchívuma egyébként nem ad találatot semmilyen kazettás mennyezetről a "Tibor" névre keresve, ráadásul a kommentelők szerint Bócsi Krisztián kezéhez fűződik a fotósorozat.hajlektalan_ujsagiro.jpg

A nyilvánvalóan Corvinusos kapcsolatokkal is rendelkező felsőoktatási oldal, az eduline szerkesztői is hasonlóan jártak el: bár azt írták, hogy az intézmény egy évvel ezelőtt közölte az óraadó tanárral, hogy a továbbiakban nincs pénz a foglalkoztatására, az oldal szerkesztői mégsem vették fel az egyetem Munkaügyi Irodájával a kapcsolatot.

Megkeresésünkre a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet titkárságától és a HR-központtól is ugyanazt a választ kaptuk: senki nem emlékszik F. Tiborhoz hasonló külső oktatóra, ráadásul korábbi tanítványai sem jelentkeztek egyelőre. (A hivatalos választ még várjuk a Budapesti Corvinus Egyetem rektorától és a Független Magyar Újságírók Szövetségétől, mindketten későbbre ígértek tájékoztatást.)

 A 444.hu kommentfelületén egyesek emlékeznek rá a Kölcsey Televíziónál töltött éveiből, néhányan a valódi nevét is ismerik, van, aki konkrét munkáit látta, de akad olyan is, aki tényekkel próbálja cáfolni a történetet. Hogy a magát bűnügyi újságírónak valló F. Tibor állításai igazak-e vagy sem, a magyar újságírás tendenciózus leépüléséhez képest mellékes.

Elfogadhatatlan, ahogy a sajtó egyre inkább sutba dobja a tényeket a kattintásokért folytatott versenyben, és a minőségi újságírás szempontjait rendre beáldozza, hogy ellenőrizetlen információkkal etethesse közönségét.

Truth-Lies.gif

 

12 komment
Címkék: újságírás

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr555846115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mammy 2014.03.06. 17:43:11

Már bocsánat... de én például utánanéztem! :-) Le is írtam kommentbe a tapasztalataimat:

"Sajnos volt szerencsém ismerni értékes embereket, akik az utcán tengődve végezték... igen, egyetemi tanárokat is! És általában igen, egy válóper (és/vagy valami betegség) állt a háttérben, a rendszer pedig - sem akkor, sem most - nem nyújtott segítséget, egyedül meg nagyon ritka, hogy van visszaút!
A történetben mégis van pár bibi... Szabolcs megyének nem Megyei TV-je van, hanem Kölcsey TV-je, 1999 óta. A templom kazettái valóban megjelentek az NG-n, de azok a képek nem F. Tiborhoz, hanem Bócsi Krisztiánhoz kötődnek... Aki ellenben nem tanított a Corvinuson.
Ráadásul egy újságírónak a szavak - a vérében vannak. Ahonnan egy év utcai lét sem tudja kiirtani, még ha alkoholista lesz, akkor sem... ahhoz több kell! F. Tibor pedig - saját bevallása szerint - nem alkoholista.
A Független Újságíróknak pedig Szövetsége van, nem Szervezete. Elnökségi tagjai között van ugyan F. Tibor - Franka Tibor - de ő sem a Corvinus tanára, hanem Kerepes polgármestere."

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.03.06. 17:49:07

Az "ide juttattak" felütés is nagy jellemre vall, a leközlők részéről is...!
Talán "ide jutottam".

Nuuk 2014.03.06. 17:57:25

Azon csodálkozom, hogy elvileg tapasztalt "újságírók" hogy nyelhetnek be hatodikos kisdiákok módjára csont nélkül egy ilyen sztorit. Én is beszéltem már "egész városrészeket tervező mérnökkel", "Afganisztánban szolgált századossal" és hasonlókkal, mégsem kürtöltem utána tele a meséikkel az internetet, csak adtam nekik egy-egy ötvenest.

Mondjuk ránéztem a naptárra, megláttam, hogy mi lesz egy hónap múlva, és azóta már nem csodálkozom. :)

Balage85 2014.03.06. 18:03:35

hetnap.rs/cikk/Az-ujsagiro-ne-csak-irjon-olvasson-is-14033.html

Ez nem ő? Nekem nagyon hasonlít rá, csak az arcmemóriám borzasztó... :)))

Lee Cirmu 2014.03.06. 20:37:30

Én is találtam Fekete Tiborként szignózott cikket a mixonline-on, de ez friss, néhány napos! Szóval itt sem igazolható, hogy valóban ő írta volna. www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=95895

az egész túl jól felépített történet, ami minden alapot nélkülöz

Sárga Pecsenyekacsa 2014.03.06. 21:50:45

Az újságírás mai helyzetéről csak a 444.hu URL-jét idézném:
"tavaly-meg-a-corvinuszon-tanitot-ujsagirast-ma-mar-hajlektalan"

Legyen meg.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2014.03.06. 23:17:46

Sok cikkről messziről virít hogy kamu, egyszerű bérbulvárírók tollából van.

RRH 2014.03.07. 23:10:15

Olvasgatom itt a hozzászólásokat, és szomorú lettem. Azért lettem szomorú, hogy már mindent kamunak hiszünk ami megjelenik az internetnek, és médiának nevezett pöcegödörben. Én 1997 óta állok kapcsolatban a "pöcegödör" egyik részével, Nyíregyházán. Azért vannak tévedések a hozzászólásokban. 1 Nyíregyházán 2 televízió van. 1 helyi és egy megyei. A helyi az NYTV, a városi a Kölcsey TV. ...és igen F. Tibor dolgozott a Kölcsey TV-ben. Dolgozott rádióban, és újságnál. Volt főiskolai sajtós is. Én személyesen ismertem, dolgoztam vele...

smile6336 2014.03.08. 00:19:39

Kedves Hozzászólók,

Nem tudom Tibi bácsi tanított e corvinuson, de az biztos, hogy középiskolás koromban engem igen a Beszterczey Alapfokú Művészeti Magániskolában. Vele voltam életem első sajtótájékoztatóján és vele voltam először TV stúdióban is. Igen, a Kölcsey TV-be, amit szoktak felénk megyei tv-nek is nevezni.
Azt gondolom, ha felelőtlenség és szenzáció hajhászás volt a 444 részéről, hogy a történeteket nem ellenőrizte, legalább ekkora felelőtlenség fölöttük és Tibi bácsi fölött is úgy pálcát törni, hogy a kedves szerző, (ha már magát mint felelős író mutatja be)szintén nem ellenőrizte a történet minden részletét, hogy megírhassa az igaz részeket is. A Kölcsey TV-t felhívni sincs messzebb, mint a Corvinust. Azt tudom, hogy írt, hogy tanított, hogy a televízióban dolgozott, jó ember volt, mindig vidám és segítőkész. Ezért is gondolom úgy, hogy meg fogom keresni és beszélek vele, hogy ha tudok segítsek és megismerjem a valóságot. Ezt ajánlanám a többi szakmabelinek is, hogy ne pro vagy kontra spekulációkkal akarjon minél több olvasót/kattintót szerezni, hanem tanulják már meg végre, hogy az igazságot a monitor elől soha nem fogják megismerni. Ha ítélkezni akar, lehet, de menjen ki, kérdezze meg, szembesítse, járjon utána és akkor írja meg. "Ne azt mondja, hogy itt van a kutya elásva, hanem ássa ki"

Tisztelettel:
Román Dávid

Igazmondó47 2014.09.02. 10:05:27

Van ilyen. Egyszer a Schobert Norbi is mesélt az édesapja tevékenységéről. Bemutatták azokat a híres képeket, melyeket szerinte az édesapja készített. Senkit sem zavart az a tény, hogy azoknak a képeknek a keletkezését még 67 éve Bojár Sándornak, Kozacsek Eleknek, Rév Miklósnak és Bass Tibornak tulajdonították és ezek a nevek is szerepeltek a képeken 67 éve (és az ő nevükkel mutatták és mutatják be éppen ma is különböző kiállításokon). Remélem, hogy egy pillanatra sem gondolja a kedves olvasó, hogy az RTL Klub, Schobert Norbi és Bauer Éva egy fikarcnyi lelkiismeretfurdalást érzett az elmúlt 3 évben, amióta előrukkoltak ezzel a kamu történettel?

viragkoszoru 2018.01.06. 20:00:05

Ha már egy volt tanítványa is írt ide, hogy márpedig őt tanította, igaz, nem a Corvinuson, akkor hajlamos vagyok azt hinni, hogy igaz a történet.

mkuk 2018.10.02. 21:05:47

@viragkoszoru:

media20.blog.hu/2014/03/10/kollegai_felismertek_tenyleg_ujsagiro_volt_a_444_hajlektalanja

"Egyetlen telefonba került volna..." >> A sors iróniája, hogy a cikkíró sem járt utána:) Csupa jóindulat mindenki, öröm látni.
süti beállítások módosítása