A legutóbbi ilyen eset egészen friss. Az amerikai szövetségi kormány épp a napokban indított vizsgálatot a Missouri állambeli Ferguson rendőrsége ellen. A vizsgálat általában irányul az állítólag túl erőszakos és diszkriminatív rendőrségi gyakorlatra, de a közvetlen kiváltó oka az, hogy egy helyi rendőr megölt egy 18 éves fekete fiút, Michael Brownt.

Van képük hozzá

Röviddel az eset után olyan kép kezdett terjedni Brownról, amely egy valamirevaló feketefélő, középosztálybeli, fehér amerikai állampolgár kizökkent lelkiismeretének minden igényét kielégíti: jól megtermett, pökhendi ábrázatú fekete srác ujjatlan pólóban mutogat, ráadásul mindezt még inkább kiemelő, alsó kameraállásból. Ha valakiben netán valamilyen megmagyarázhatatlan rossz érzést hagyott volna, hogy egy rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen fiút, megnyugodhat. Ezen a képen rögtön látszik, hogy azért bizonyára az áldozat se ma született bárány volt. Hiszen csak rá kell nézni. Aztán megjelent egy másik kép, amelyen szintén Brown szerepel, csak éppen minden szempontból pontosan ellentétes benyomást kelt, kedves, szerény, visszahúzódó fiúnak tűnik.

If you died, which picture would the media use? #IfTheyGunnedMeDown #MikeBrown http://t.co/lJMM9a0owk pic.twitter.com/YYxIbPB0xA

— The Root (@TheRoot) 2014. augusztus 11.

Mindkét kép valódi, és természetesen a lényeg egyáltalán nem az, hogy melyik áll közelebb az áldozat személyiségéhez. Az is lehet, hogy valahol félúton van az igazság, vagy hogy mindkettő ugyanannyira jól jellemezte. Az itt a fontos, hogy milyen sokféleképpen lehet valakit lefényképezni, és hogy, hogy nem, Brownról pont a félelmet keltő változat kezdett először terjedni. Hiszen az természetesen tényleg felháborító lenne, ha egy rendőr csak úgy lelőne egy ártatlan fiút.

Lőj már egy tisztességes képet

Ugyanakkor a közösségi médiára is jellemző valamiféle kétarcúság. Amellett, hogy a kognitív önmosdatásnak ilyen nagyszerű terepe, működik benne bizonyos önkorrekciós ellenhatás is. Ahogy a fenti dupla kép terjedni kezdett, megjelent Twitteren az #IfTheyGunnedMeDown hashtag, amely alatt fekete felhasználók saját magukról kezdtek el hasonló összehasonlításokat posztolni. Egy tiszteletet parancsoló tengerészgyalogos – vagy ugyanő mint a kamerának bemutató reppersrác? Egyenruha vagy kapucni? Talár vagy napszemüveg? Nagymama vagy játékfegyver? Melyik képet terjesztené rólam a média, #HaLelőttekVolna?

#iftheygunnedmedown which picture would they use? pic.twitter.com/YgSAUC1R8u

— Name Ring BELLS (@Heartbreak_Rell) 2014. augusztus 10.

Az, hogy átlagos feketék figyelemfelhívásként kétféle arcukat is megmutatják a világnak, egyrészt rávilágít arra a közhelyre, hogy mindannyian többdimenziósak vagyunk, és a feketéket se lehet érdemes egyféle sztereotípiára redukálni. Másrészt ebből következik a másik oldal is, hogy bizony előfordulhat, hogy egy csoport tagja (például egy fekete fiú) történetesen éppen úgy viselkedik adott pillanatban, ahogy a sztereotípia szerint az olyanok viselkednek.

Furcsa dolog, hogy ennek a nyílt vállalása eseménynek számít, de nyilván nem véletlen. Abban a vélekedésben gyökerezik, hogy ha egy csoport (például a feketék) a domináns társadalom szemében hátránnyal indul, mert valamiben más, akkor úgy növelheti az elfogadottságát, ha tiszteleltreméltó módon kezd viselkedni, vagyis hasonul egy domináns csoport által elfogadott értékrendhez, mutatva, hogy mi is olyanok vagyunk, mint ti. Ez viszont hosszú távon éppen azért üthet vissza, mert kimondatlanul legitimálja azt az álláspontot, hogy mindenki csak akkor lehet tiszteletreméltó, ha pontosan úgy viselkedik, ahogy a domináns társadalom elvárja. Nem is annyira különbözik ez attól, mikor egy erőszak áldozatául esett lányt azzal vádolnak, hogy viselkedésével kihívta maga ellen a sorsot. Mert amúgy ha tiszteletreméltó módon viselkedett volna, persze az erőszak is felháborító volna.

Ezzel mennek szembe az ilyen akciók, megmutatva, hogy attól még, hogy nem mindig viselkedünk úgy, még méltóak vagyunk a tiszteletre. Mellesleg a domináns csoport tagjai (például mi, fiatal fehér férfiak) se mindig viselkedünk a szónak ebben az értelmében tiszteletreméltó módon, csakhogy ezt egy egyébként kevésbé más egyén esetében sokkal jobban tolerálja a domináns társadalom. Hiszen egyébként rendes gyerek az, csak hát tetszik tudni, a legjobb családban is megesik.

Feketén-fehéren

Brownhoz hasonló történt a 2012-ben meggyilkolt Trayvon Martin esetében is, amikor utólag a Game nevű fekete repper képét kezdték terjeszteni mint Martin portréját, mondván, hogy lám, az akkor 17 éves fiú se volt ám szent, csak rá kell nézni.

Úgy tűnik, az ehhez hasonló jelenségek összhangban vannak az általános társadalmi mentalitással. Egy tavalyi tanulmány, amely az amerikai igazságszolgáltatás faji elfogultságát vizsgálta, arra jutott, hogy 281 százalékkal valószínűbb, hogy jogosnak ítél a bíróság egy emberölést, ha az elkövető fehér, az áldozat pedig fekete. Egy másik kutatás szerint pedig az amerikaiak jobban aggódnak a bűnözés miatt és egyúttal támogatóbbak a szigorú igazságszolgáltatással szemben, ha egy fekete foglyok által dominált börtönt mutatnak nekik, mint ellenkező esetben.

Obama Martin esete után azt mondta, ő is lehetett volna, akit lelőnek. Vajon róla milyen kép terjedt volna el?