Mindenki emlékszik még Pavlov kísérletére, ugye? Bár az egész tanulmány a biológia szakterületéhez tartozik, a feltételes reflexszel kapcsolatos felfedezésnek a reklámipar és a kommunikációs szakma is nagyon örül. Elmondjuk, hogy miért.
Elhíresült kísérletében Pavlov megtanította kutyáit, hogy egy csengő hangját fejben az ebédidőhöz kössék. Ennek köszönhetően minden egyes alkalommal, amikor a professzor csengetett, a kutyák nyálelválasztása már azelőtt elindult, hogy akár egyetlen falat eledelt eléjük raktak volna. Manapság a pittyegések, csengések, zászlók, jelzések, rezgések, melyek a telefonjainkból záporoznak kifelé, egészen hasonló reakciót váltanak ki belőlünk. Ezek a modern kor pavlovi csengettyűi.
Bárhogy is nézzük, a viszketés ellenére, amit akkor érzünk, amikor egy hang hallatán rögtön a telefon után nyúlnánk, az emberek azért mégsem teljesen olyanok, mint a vacsorára váró kutyák. Ez abban nyilvánul meg, hogy ha mi idegesítőnek tartunk egy értesítést valamelyik eszközünkön, akkor egyszerűen letöröljük, kikapcsoljuk azt. De mi tesz egy értesítést hatékonnyá? Hogyan kell beállítani őket, hogy a felhasználók szeretettel fogadják és magasabb szintre emelje egy alkalmazással való kapcsolatukat ahelyett, hogy elijesztené őket?
A megfelelő időzítés
A jó programok közvetlen kapcsolatot tudnak képezni a felhasználó érzelmi állapota és az értesítések megjelenésének időpontja között. Ezt csak a megfelelő időzítéssel tudják elérni. Az értesítések hatékonyságát kiváltó „mentális kapcsolóknak”, az úgy nevezett triggereknek két típusa van: külső és belső.
A külső triggerekre könnyű példát hozni: ezek azok a „kapcsolók”, ingerek, amik utasítanak minket, hogy mit csináljunk, például retweeteljünk, osszunk meg valamit a Facebookon stb. Ezzel szemben a belső triggerek már kicsit bonyolultabbak, mivel az érzelmekkel állnak kapcsolatban: ha magányosak vagyunk, megnézzük a Facebookot, ha bizonytalanok vagyunk valamiben, akkor a Google-t használjuk, ha unatkozunk, YouTube videók közt tallózunk vagy nyomogatjuk a Pinterestet.
A jó szokásformáló programok tehát ezt a kettőt kötik össze úgy, hogy akkor teszik elénk a külső triggert (például egy utasítást, hogy kattintsunk rá valamire), amikor nagy valószínűséggel aktív a belső trigger (például unalmat, bizonytalanságot vagy magányt érzünk).
Példának okáért képzeljük el, hogy átszállással repülünk egy idegen helyre és csak 40 percünk van a két gép között. Éppen azon aggódunk, hogy ahogy földet értünk, a lehető leggyorsabban ki kell derítenünk, melyik kapuhoz kell rohannunk és ezt hol találjuk egyáltalán, mennyi időbe telik stb. Majd ahogy lepattanunk a gépről és kikapcsoljuk a repülő üzemmódot, voilá! Megjelenik egy értesítés a légitársaságtól az összes szükséges információval és anélkül gyalogolhatunk végig a reptéren, hogy akár csak egyetlen táblánál is meg kéne állnunk, hogy tüzetesen átolvassuk.
Bár nem teljesen ugyanezen az elven működnek, nagyon hasonló technikát használnak a web3 technológiára építő hirdetések is. Ezek lényege, hogy az olyan programok, mint a Google, vagy a Facebook, óriási adathalmazt raktároznak el rólunk, majd ezeket összesítve betuszkolnak minket egy nagyobb kategóriába, amihez már hozzá tudják kapcsolni a megfelelő hirdetést – mi pedig már csak ezzel szembesülünk. Ezért van az, hogy ha éppen hűtőt keresünk és napokig hűtőmárkákat ütünk be a Google keresőjébe, akkor előbb-utóbb a Facebookon is megjelennek a hűtőkkel kapcsolatos hirdetések, ha nem kapcsoltuk ki őket.
Akció!
A jó triggerek aktivitásra sarkallnak, míg az irreleváns üzenetek csak dühítik a felhasználókat. A jó értesítés ezért egy nagyon egyszerűen kivitelezhető, specifikus cselekvésre ösztönöz. A WhatsApp például nagyon egyértelműsíti, hogy egy hosszabb threadnél melyik a legfrissebb változás és egyidejűleg lehetővé teszi az azonnali válaszadást is.
Az elérni kívánt akció, melyet az értesítés támogat, nem feltétlenül korlátozódik a program keretein belülre. A Google ma már azt is megmondja nekünk, mikor induljunk el egy adott helyről a következő találkozónkra az aktuális helyzetünk, a forgalom, a választott közlekedési mód és egyéb tényezők figyelembevételével.
A változatosság gyönyörködtet
Az egyszerűséget persze jobb meghagyni a felhasználónak, mármint az általa kivitelezett aktivitásnak. Az értesítések esetében egy kis sejtelmesség sokkal figyelemfelkeltőbb tud lenni, mintha egyszerűen az ember arcába tolnák az explicit információt. Az olyan alkalmazások, mint a Timehop, humoros üzeneteket küldenek, a tartalmat pedig, amire hivatkoznak, egy egyszerű mozdulattal el tudjuk érni. Mégis egy olyan program által küldött mondat, mint pl. hogy „Nem hiszem el, hogy ez te vagy!” egyedülállóvá teszi az alkalmazást és kíváncsivá minket.
A Timehop persze minden nap ugyanazt az eszközt használta a hatás kiváltására, ami egy idő után unalmassá tette. Apró, de folyamatos változtatásokkal könnyen fenntarthatjuk a felhasználók érdeklődését.
Az igazi szokásformáló alkalmazások kifejlesztéséhez nem elég magunkra figyelni és a profitra gondolni, hiszen minket magunkat is idegesít a folyamatos csilingelés, villogásáradat ha azok folyamatosan számunkra irreleváns információkra hívják fel a figyelmet. Fontos, hogy az ilyen programok mindig a felhasználók mélyebb igényeiből induljanak ki, valóban hasznosak legyenek és feleslegesen ne szemeteljék tele személyes terüket mindenféle idegesítő jelzéssel, amitől aztán már a falat kaparják, hanem okosan átgondolt, jól tervezett eszközzé váljanak mindannyiunk érdekében.
Forrás: TechCrunch
