A Liberális Fiatalok Egyesülete (LIFE) által szervezett előadássorozat legutóbbi témája a közösségi média és a politikai kapcsolata volt. Vagyis inkább csak lett volna. Merthogy a másfél órás rendezvényen vajmi kevés szó esett a politikáról. Mondhatni semmi. Talán az idő volt túl kevés ahhoz, hogy a programajánlóban ígért témát is kifejthessék a kerekasztal-beszélgetés résztvevői a „Mit jelent számodra a blogolás?” kérdés mellett, de erre legalább egész érdekes válaszokat kaptunk a legkülönbözőbb politikai nézeteket képviselő magyar bloggerektől.
Értem én, hogy blogger, de mi hajtja?
Csaba Réka, a Republikon Intézettől érkezett, mégis blogger-tevékenységének legemlékezetesebb pontjaként azt emelte ki, amikor a Mandiner először vette át posztját. Ekkor ugyanis annyi haragos komment érkezett írásához, hogy szülei is megsajnálták őt.
Papp Réka Kinga, aki az akkor új szerveződésű szociáldemokrata párt, a 4K! Negyedik Köztársaság aláírásgyűjtését annak idején meztelenkedéssel próbálta népszerűsíteni, ezúttal a Kettős Mércét képviselte. Elmondta, hogy kezdetben azért kezdett blogolni, mert valahová írni szeretett volna, de senki nem volt rá kíváncsi. „Menő akartam lenni. Ennyi.” Véleménye szerint az újságíró szakma ma Magyarországon gerontokrata. Erről legelőször a Népszabadságnál eltöltött gyakornoki ideje alatt bizonyosodott meg. A lapnál azért szerette jobban a videókészítést, mint az írást, mert míg a szövegeit folyton átjavították, puhították, addig a technikai felkészületlenségükből adódóan „az öreg bolsevikok” nem tudták se megvágni, se szerkeszteni a képsorait.
Balogh Gábor első írását egy határon túli magyarokkal kapcsolatos hír apropóján írta meg még nagyon régen, és elküldte gondolatait valamennyi jelentősebb újságnak – a 168 óra és a Magyar Narancs kivételével, mivel ezekkel mind a mai napig nem tud azonosulni. Végül a nyomtatott Magyar Nemzetből köszöntek vissza saját sorai, de ez akkor még nem sarkallta további írásra őt. Miután kirúgták a jobbikos barikad.hu-tól (ma alfahir.hu), néhány ismerősével létrehozta a Jobbegyenes blogot. Balogh visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még a cikk alatti kommentelés nem volt lehetséges, és csak különböző fórumokban osztották meg véleményeiket egymással az olvasók egy-egy írásról. A Jobbegyenesre érkező legelső kommentet sem felejti el, mely így szólt: „analfabéta náci fasz vagy”. Szerinte 100 hozzászólásból körülbelül 8 tekinthető érdeminek, és a szerző mocskolása mellett egyre inkább az a trend, hogy a szóban forgó írás témájától eltérve egymással kezdenek el személyeskedni és közelharcot vívni az internetezők.
Balogh szerint – és ebben a többiek is egyetértettek vele – „akiben nincs közléskényszer, az sohasem lesz (jó) blogger, az nem tud jól írni”. Fontos, hogy az emberben legyen intuíció arra, hogy közölni akar. De mindez olyan tevékenység, amihez „krokodilbőr kell”.
A mandineres Rajcsányi Gellért felhívta a figyelmet a közléskényszer hátulütőjére is. „Van olyan ismerősöm, aki 16 éves kora óta osztja az észt politikai témában. Ma 24 éves. Teljesen kiégett.” Rajcsányi a Heti Válasznál gyakornokoskodott, de úgy véli, hogy aki egyszer ráérez a szabadság ízére és megszokja, hogy mindig saját, személyes gondolatainak engedhet teret, azt később már nehéz olyan keretek közé szorítani, mint amilyenbe egy szerkesztőségnél szokás.
Az egykori szegedi egyetemista, Medvegy Gábor (diák)rádiózással indított, a politikával a legtöbb belsőpesti liberális fiatalhoz hasonlóan csak a 2012-es diáktüntetések után kezdett el foglalkozni. Aztán a későbbiekben is a felsőoktatás botrányainak hullámait lovagolta meg, de legolvasottabb írásának azt a szegedi rezsicsökkentő fórumról írt gunyoros hangvételű bejegyzését tartja, amit aztán a cink.hu vett át a Tumblr oldaláról.
Névvel vagy név nélkül?
Azok között, akik blogolásra adják a fejüket nagy dilemma, hogy névvel vagy név nélkül, esetleg álnév mögé bújva tegyék mindezt. Balogh szerint például ultragáz, hogy a Tutiblog szerkesztői, akik profi újságírók, nem merik odaírni a nevüket a cikkekhez. A Jobbegyenesnél is előfordul 1-1 bejegyzés erejéig, hogy polgári állását féltő blogger elhallgatja nevét, mert fél a következményektől, de ez nem rendszeres.
Amikor rémsztori lesz a blogból
A beszélgetésen jelenlévő bloggerek mind hátuk mögött tudhatnak egy-egy intézményt vagy, ahogy Csaba Réka mondta nem is igazán intézményt, hanem egy fáradtságos munkával felépült közösséget. Rajcsányi azt állítja, hogy 12 év küzdelme van abban, hogy most a Mandineren ír. Ezzel szemben Csaba Réka úgy fogalmaz: „én beleültem a tutiba”. Utalva ezzel arra, hogy a Republikon Intézetnél már minden körülmény adott volt számára. Ha valamitől „eldurran az agya”, akkor viszont nem a Republikon felületén, hanem saját Tumblr-jén osztja meg véleményét, ami nem letagadást jelent, csak azt, hogy más célközönséget kíván megszólítani. A Hír24 szerkesztőjeként Medvegy Gábor napi 8 órában foglalkozik a hírekkel, ezért természetesnek tartja, hogy ezekről kialakuljon véleménye és ezt meg is ossza, de munkahelyén csak ihletet merít. Balogh Gábor hírszerkesztői minőségében ugyanúgy szubjektíven írja a véleményét, mint ahogyan ezt a blogjánál teszi, de mindezt azért teheti meg, mert az alfahir.hu-nál nincsenek kötöttségei.
Itt szóba került a Malackaraj gasztroblog esete is, Papp Réka Kinga elmondta, hogy a szebb napokat megélt honlap valamikor rendkívül izgalmas témákkal tudott szolgálni, de miután betagozódott az Origo alá, azóta olyan „tipikus rémsztori” lett, aminél egy Horváth Ilona szakácskönyv tarhonyafőzésről szóló fejezetét is élvezetesebb olvasni. Szerinte általában véve a blogok beárazzák önmagukat, és nem cél a kattintás szám feltornázása, de mihelyst összeolvadnak más oldalakkal, a mennyiség a minőség rovására megy.
1 Ft-ot is nehéz összekalapozni blogra
Az asztal mellett ülők kivétel nélkül osztották azt a véleményt, hogy ma Magyarországon rendkívül nehéz pénzt szerezniük a blogoknak. Rajcsányi szerint a magyar médiában már a gazdasági válság előtt is leépítések voltak, de ez csak felgyorsult: „Örüljön, aki ma 30 év alatti újságíró, és megél belőle”.
Abban a meglátásban is összhangra találtak, miszerint a magyar állam sokáig eltartotta állami hirdetésekkel a nyomtatott sajtót, minek következményeként elkényelmesedtek az újságírók. Többségük egyáltalán nem, vagy csak fokozott érdeklődéssel követi a külföldi média híreit, a világ történéseit és csak ritkán olvasnak idegen nyelvű sajtót. Nem tartják a lépést a technika fejlődésével sem. Még ma sem ritka, hogy egy online felületről átvett kép, fotó alatt forrásmegjelölésként a print újságban csak annyi áll: internet. Ez is láttatja, hogy a világhálóra ezek a „kedves öreg emberek” csak mint valamiféle nagy olvasztótengely gondolnak. E közben az online szerkesztőség tagjait méltatlanul elbocsátották, mint láttuk azt a hvg.hu, a nol.hu és az Origo esetében is.
Aránytévesztés van a fizetésekben is. Hiába eredményesebb és szolgáltat igényesebb minőségű tartalmat egy online újságíró, a nyomtatott sajtónál alkalmazásban állók nagyjából dupla akkora fizetésért, vagy akár egy számvégi nullával nagyobb összegért dolgoznak.
A Facebook ma még visz mindent
Az egyetlen vitát a közönség és az előadók között a Facebook hirdetéspolitikájának különböző olvasatai robbantották ki. A bloggerek szerint akár azt sem túlzás kijelenteni, hogy amelyik blogposzt nem kerül ki Facebookra, az olyan, mintha meg sem jelent volna. Az Index blogmotorjának sokat köszönhetnek azért, mert növelte az oldalak nézettségét, de még mindig nyomába sem ér a Facebook által nyújtott lehetőségeknek. A közösségi oldal viszont egyre inkább szűri a tartalmat a kedvelések tükrében. A Facebook-oldalaknak még a már megszerzett kedvelőket is nehéz megszólítani, újakat becserkészni egyre drágább. Így nem politikai alapon ugyan, de mégis cenzúráz a Facebook. A hallgatóság közül ezzel többen is vitába szállták, mondván nincs ezzel semmi baj, tetszik vagy nem, de a cikk is csak egy termék. A panaszkodás helyett inkább meg kellene tanulniuk a bloggereknek is helyesen használni az oldalt, mint teszik azt a marketingesek is. Ráadásul olyan sok mindent követünk már rajta, hogy kifejezetten előny, hogy csak a kedvenceink közül is csak a legkedveltebbek kapnak teret.
A bloggerek úgy látják, hogy a Facebookot hamarosan ki fogjuk nőni és felváltja más tartalomagregációs technológia. Ez már csak azért sem lenne baj, mert a Facebookon közzétett bejegyzések archiválhatatlanok és szinte visszakereshetetlenek. A Facebookon a szövegek egymásba nyithatósága nem létezik, pedig magát az internetet annak hajnalán könyvtáros logika mentén, rendszerezetten építették fel.
