Az utóbbi években tele lett az ország olyanokkal, akik marketingtudásukkal szeretnék segíteni a cégeket, persze nem jótékonyságból. Nemrég új könyv jelent meg a közösségimédia-használat titkairól A közösségi média nagykönyve címmel. A legkevésbé sem szerény cím alapján nehéz eldönteni, hogy kinek és pontosan miről is szól ez a könyv. Ez az elolvasása után sem változik, de legalább a közösségimédia-marketinggel kapcsolatban is megtudunk néhány hasznos dolgot, például hogy a magyarok megosztani vagy lájkolni szeretnek-e jobban, vagy hogy hányan kerülik a reklámokat. Az már egy másik kérdés, hogy hány céget fog ez sikerre vinni.

Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok republikánus pártjának elnökjelöltségéért folytatott vitákban alázott már nőket, bevándorlókat, szegényeket, kisebbségeket, politikusokat és civileket; gyakorlatilag mindenki számára tartogatott valami bántót. Egyesek szerint a Trump-jelenség olyannyira szürreális, hogy csak fikciókban tudnák elképzelni, de a jelen állás szerint ő lehet a republikánusok elnökjelöltje, és még az erős médiafellépés sem válik be ellene.

Lehet szimpatizálni Juhász Péter nézeteivel, meg lehet nem. Riportokat is lehet vágni, ha az ésszerűség és az adott formátum úgy kívánja. A politikai televíziózásban kemény kérdéseket is fel lehet tenni. Adott esetben közéleti szereplők zsebében is lehet turkálni. Akár még a magánéletben kutakodó rejtett kamerának is lehet helye. Hazudni, ostoba módon lejáratással próbálkozni, szómágiával meg szerkesztéssel manipulálni, személyeskedni azonban nem lehet. Legalábbis következmények nélkül. Reméljük.

A kommentekért való felelősség miatt a nagyobb portálok átterelik a beszélgetéseket a Facebookra, mondván, hogy ott nyugodtan lehet fröcsögni. De tényleg lehet? És ha igen, miért lehet? Vagy ez is csak egy kiskapu a gyakorlatnak, amin a jogalkalmazás nem talál fogást?