A februári Budapest Science Meetupon Varjú Zoltán, a Precognox számítógépes nyelvésze a cég hobbiprojektjét mutatta be: azzal foglalkoznak, hogy miért negatív a média. Miért nem hír a jó hír? Ennyire rosszindulatúak és pesszimisták lennének az emberek? Tényleg csak a magyarok ilyen savanyúak? A Precognox kutatása szerint a nyelv működésében rejlő szisztematikus hiba, a kognitív torzulás miatt vagyunk fogékonyabbak a negatív tartalmakra. Ráadásul ez a tulajdonság az emberi faj fennmaradását segíti: a negatív jel, esemény fokozza a figyelmet, éberebb állapotot idéz elő, a hírgyártók pedig ezt használják ki a nézettség növelése érdekében.

A kereskedelmi csatornák híradóiban bűnügyi hírekből van a legtöbb, ami nem meglepő, hiszen lételemük a nézettség. Amikor az a vád éri a csatornákat, hogy a rossz hírekkel elkeserítik a nézőket, és rontják közhangulatot, általában az a válasz, hogy az embereket márpedig ez érdekli. Ezek szerint annyira negatívak az emberek, hogy csak egymásra szenvedésére kíváncsiak? 

Jajj, ne már! Még ő is rakott ki ilyen hülye videót? El sem tudom képzelni, ahogy lehúz egy korsó sört… Ja, várjunk csak… hogy ez nem is az? Jótett egy idegennel? Na, ezt még meg is nézem!

Az utóbbi hetekben ellepték a Facebookot a NekNominate név alatt futó közösségi médiás játék videói. Mindenki sört ivott húzóra. Aztán valakinek támadt egy jobb ötlete: ha már egyszer ekkora ereje van egy facebookon terjedő játéknak, mi lenne, ha valami hasznosat is kihoznánk belőle? Így aztán a NekNominate helyett terjedni kezdett a RAKNominate. A RAKNominate a Random Acts of Kindness rövidítése, hiszen a játék bár ugyanazon az elven működik, mint elődje, de ezesetben nem sört húzóra a feladat, hanem hogy valami kedveset tegyél egy idegen emberrel. Máris jobban hangzik…

Miért tudott terjedni az eredeti?

A NekNominate kihívás lényege, hogy húzóra kell meginni egy korsó sört, az erről készült videót megosztani Facebookon, majd megjelölni benne három kedves ismerőst, akiknek 24 órájuk van teljesíteni ugyanezt a feladatot. Ha pedig valakinek nincs kedve beállni a sorba, jön a bünti: ezesetben ugyanis a magyar szabályok szerint az illető egy tálca sörrel lóg a kihívónak. Legalábbis kis hazánkban még ezzel is cifrázták a játékot.

Először is, nyilvánvalóan egyszerűbb és költséghatékonyabb legurítani azt a sört, mint aztán beszolgáltatni a büntit, de nem ez a népszerűség oka. A legtöbben azért csinálták meg, mert meg szerették volna csinálni.

Miért is? Csoportnyomás. Vagyis amikor azt látjuk, hogy körülöttünk mindenki a legújabb őrületnek hódol, hat ránk az a csoport, amihez tartozunk, ezért komform módon viselkedünk: mi is azt tesszük, amit a többség tesz. Mert nem akarunk kilógni, mert szeretjük érezni, hogy tartozunk valahová és csoportunkhoz hűen viselkedni. Solomon Asch híres kísérletei bizonyítják a legjobban, hogy még vonalak hosszúságát is elkezdjük másként – hibásan – megítélni, ha azt a csoporttagok többsége is hibásan állapítja meg.

Ráadásul már az sem újdonság, hogy ismerőseink jó részével a közösségi oldalakon keresztül tartjuk a kapcsolatot, és nem feltétlenül chatelés útján. Egyre több emberben az internetes tevékenységeken keresztül formálunk benyomást magunkról. Mindenkinek vannak olyan ismerősei Facebookon, akikkel talán soha életében nem beszélt se személyesen, se chaten, mégis egészen konkrét elképzelése van az illető személyiségéről és élete alakulásáról. Minden egyes poszttal, megosztással, lájkkal igyekszünk valamilyen képet kialakítani arról, hogy milyenek is vagyunk mi. Sokak fejében pedig az él, hogy sörivással azt üzenem másoknak: „vagány vagyok”.

De mi ezzel a baj?

Az csak a (kisebb) része a dolognak, hogy ez a játék értelmetlen, egyeseket idegesít, és ahelyett, hogy azt üzzenéd „vagány vagyok”, sokkal inkább azt üzened, hogy beálltál a sorba. Ezzel még nem ártasz igazán senkinek. Magadnak sem. Sokkal nagyobb baj az, hogy ezidáig öt halálos áldozata volt világszerte a NekNominate-nek. Akadtak olyanok, akik megpróbálták egymást túllicitálni egyre nagyobb mennyiségű és egyre erősebb alkoholfajtákkal, aminek sajnos meg is lett az eredménye.

Aztán jött a megváltás: tégy jót egy idegennel!

Sörivás helyett nagylelkű kihívás. A cél tehát, hogy névtelenül tégy jót egy idegennel, vedd videóra, oszdd meg, majd jelölj meg ismerősöket, akiknek szintén teljesíteniük kell egy jótettet. Volt, aki hajléktalannak ajándékozott meleg ruhát, más pedig virágcsokorral ajándékozott meg egy ismeretlen nénit. Ugyanaz az elv, mégis egészen más végeredmény.

Az ötlet Észak-Afrikából indult, ahol egy Brent Lindeque nevű férfi felismerve a közösségi média erejét, valami jóra szerette volna használni azt. Ételt és italt vett egy hajléktalannak, majd az erről készült felvétellel útjára indította a RAKNominate-t. Az új őrület hihetetlen sebességgel terjedt, először Kanadában, majd a világ más tájain is. Ennek is megvan a pszichológiája. A csoportnyomás szerepe persze ezesetben is szerepet játszott, de az altruista tetteknek más ösztönző hatásai is vannak. Pszichológiai kísérletekkel bizonyították, hogy a másokon való segítés természetes eufória érzést vált ki, növeli az öröm és az értékesség érzését, sőt, még az optimizmust is.

A kihívásba azóta nemcsak hírességek szálltak be, ezzel példát mutatva, hanem még vállalatok is felkarolták a kezdeményezést.  A Two Little Fleas nevű online bingo oldal létrehozta a Kindness Generatort. Elég egy klikk, és máris inspirációt kapsz ahhoz, hogy hogyan csalj mosolyt mások arcára.

Magától is menni fog?

A RAKNominate ereje nem is abban rejlik, hogy a kihívás miatt most rengetegen hajtanak végre egy jótettet, hanem abban, hogy közülük jónéhány miután megtapasztalja, hogy milyen érzés örömet szerezni egy idegen embernek, a későbbiekben már jelölés nélkül is folytatni fogja ezt a tevékenységet. A kezdeményezésnek már saját Facebook oldala is van, közel 25 ezer kedvelővel, ahova a követők folyamatosan posztolják videóikat jótetteikről. A RAKFoundation nevű szervezet – mely eszközöket, forrásokat biztosít mindazok számára, akik jótékonysági tevékenységet szeretnének végezni – is ezt reméli a jövőre nézve. Úgy gondolják, hogy aki egyszer kipróbálja, annál élete végéig tartó szokássá válhat.

Elképzelhető, hogy az elidegenedett városi ember még a végén Facebookon tanulja meg újra, hogy legyen hasznos tagja a társadalomnak?

Fotó 1 2

Új reklámjával a Coca Cola is csatlakozik a trendhez, amely szerint a közösségi média veszélyeire a közösségi médiában terjedő videókkal lehet leghatékonyabban felhívni a figyelmet. Ne a telefont nyomkodd, inkább beszélgess – és persze kólát is igyál közben!

A várhatóan még folytatódó kampányt persze csak mérsékelten érdemes komolyan venni. A videó a Social Media Guard nevű álterméket vezeti be, amely valójában egy méretes nyakörv, és arra hivatott, hogy eltakarja viselője elől a telefonja kijelzőjét. Az üzenet szerint “kiveszi a közösségit a médiából, és visszahelyezi az életedbe”: 

Önirónia a reklámokban

A majdnem 80 milliós Facebook-oldallal rendelkező Coca Cola valószínűleg nem annyira örülne, ha bárki túl mélyen elgondolkodna a reklám  által felvetett problémán, hiszen a részben nyilván közösségi felületeken terjedő videót egy hét alatt majdnem 4 milliószor nézték meg. Bár remélhetőleg annyira nem lesz népszerű, hogy a Coke-színű nyakörvben készült szelfi legyen a következő netes trend, az mindenképpen örömteli, hogy manapság a humor a reklámok fontos eleme. Enélkül lehet, hogy ma is olyan hirdetésekkel lenne tele az üzenőfalunk, mint amilyen a cég első reklámja volt 1886-ban:

(Ál)ellenesség

A közösségi média kritikája egyébként jó ideje népszerű téma, több hasonló indíttatású reklám is készült az utóbbi időben. Nézzük, milyen különböző megoldási kísérleteket javasolnak ezek ugyanarra a problémára.

Míg a Coca Cola úgy gondolja, elég egy nyakörvnyi figyelemelterelés, az Amstel biztosra megy, és teljesen elzárja (szó szerint) a telefont a gazdájától:

Egy brazil bár pedig a sör iránti szeretet erejére alapoz az igen innovatív offline porahával:

Nem reklámoz semmilyen terméket, de ugyanezt a témát dolgozza fel ez a videó is, amely egy telefonját otthon felejtő lány szemével mutatja be – meglehetősen egyoldalúan – a problémát:

Az ilyen (ál)közösségimédia-ellenes reklámok persze mind arra alapoznak, hogy a potenciális vásárlók egytől egyig képtelenek arra, hogy felmérjék, mikor van valóban szükségük a telefonjukra, vagyis eszerint mindannyian mértéktelenek és akaratgyengék vagyunk.

Láttuk már, milyen felemás eredményre juthat egy reklám, ha szerencsétlenül nyúl ilyen (az ügyfelei viselkedését érintő) témához, ugyanakkor a fentiekhez hasonló, sokkal jobban eltalált videók esetében nagyon könnyen megbocsátható, hogy épp rajtunk viccelődnek.

Másrészt ezúttal talán nem is teljesen alaptalan a kritika. Ennek ellenére igazságtalan volna a digitális kultúra nyakába varrni az egész problémát, hiszen mindig voltak, akik egy adott kor valamilyen társadalmi jelenségéért az akkori – túl gyorsan fejlődő, túlságosan embertelen – technológiát kárhoztatták. Ugyanazt a technológiát, amelyet későbbi, még fejlettebb korok nosztalgikusan emlegetnek fel. Pedig régen sem biztos, hogy tényleg minden jobb volt:

 Képek: 1, 2

A Dove legfrissebb felmérése szerint a nők 82%-a van meggyőződve arról, hogy a közösségi média is befolyásolja szépségről alkotott képüket. A tanulmány szerint a Facebooknak és társainak köszönhetően mára a magazinok által meghatározott, agyonretusált modell és celeb szépségideálok már jóval kisebb hatással bírnak.

A Dove ezer 18 és 64 év közötti amerikai nőt kérdezett meg arról, mi határozza meg a szépségről alkotott definíciójukat. A válaszadók  63%-a vélekedett úgy, hogy leginkább a közösségi média. A természetes szépségért kampányoló cég tíz évvel ezelőtt már végzett egy hasonló kutatást - akkor a megkérdezettek 23% állította, hogy tudja kontrollálni szépségképét. Jess Weiner, a Dove önbecsülés nagykövete szerint a nők erre egyre inkább képesek, sőt, felelősnek érzik magukat érte. „Kevésbé függnek külső forrásoktól, és végre maguk formálják a képet.”

A tanulmány egy másik érdekes eredménye az édesanyák szépségről alkotott definíciója, mely igenis hatással van lányaikéra. Ez a hatás azonban kölcsönös: az anyukák 63%-a szerint lányuk újraformálja addigi elképzeléseiket.

"Selfie"

A Dove az eredményeket az idei Sundance Filmfesztiválra készített hétperces kisfilmjébe is belerakta. A „Selfie” főszereplői tinédzserek és édesanyjuk, akiket olyan „selfiek” készítésére kértek fel, melyeken hangsúlyosan megjelennek az őket elbizonytalanító külső tulajdonságaik. A fotókat ezután kiállították, és a látogatók kis cetliken kommenteket fűzhettek hozzájuk. A lányoknak hatalmas önbizalmat adott, hogy sokszor azon tulajdonságaik miatt tartották őket különlegesnek, s ezáltal szépnek, amelyek miatt féltek a „selfiek” nyilvánosságra hozatalától.

Egy ehhez hasonló, pár évvel ezelőtti Dove kampányban fiatal nőket kértek fel arra, hogy egy műterem függönyei mögül jellemezzék magukat külsőre. Eközben az őket pár percig tanulmányozó társaik is ugyanígy leírták vonásaikat, majd az elmondások alapján egy művész vázlatosan lerajzolta őket. Az eredmények magukért beszéltek: a mások által készített leírások alapján sokkal szebb rajzok születtek. Itt is nyilvánvaló volt, hogy résztvevők rendkívül kritikusak voltak magukkal szemben. A Dove ezzel is felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire más szemmel látják önmagukat a nők.

 „A közösségi média vizuális voltának köszönhetően kapcsolható össze a szépség észlelésével. Azért van ekkora hatása szépségképünkre, mert egy lehetőség, hogy újraformálja azt, méghozzá végre valahára a mi irányításunkkal.” – tette hozzá Weiner.

Nem kérdés azonban a közösségi média e vonatkozású negatív hatása sem, ugyanis sok esetben itt még mindig nem a valóságról van szó. Egy előnyösen beállított, szerkesztett fotó ugyanolyan hamis képet kelthet, mint egy retusált magazinfotó. A számtalan divatoldal és híresség követésével ráadásul ezek több forrásból, célzottan, töménytelen mennyiségben tárulnak az ember elé. 

Kép

Profilkép nélküli rejtélyes idegenek jelölnek ismerősnek? Folyamatosan a legújabb csoda-diétát akarják rád sózni az üzenőfaladon? Na, ennek most vége! Az angliai Sheffield Egyetem hazugságvizsgálót fejleszt a közösségi oldalakra, hogy véget vessen a megbízhatatlan tartalmak terjedésének. Nem ütközöl többet abba, hogy visszaállítják a sorkatonaságot és hogy fizetős lesz a Facebook – el tudod hinni?

A Sheffield Egyetem kutatói projektet indítottak, melynek célja egy olyan hazugságvizsgáló létrehozása, mely a közösségi oldalakon szűri a tartalmakat. A program Pheme, a hírnév görög istennőjéről kapja a nevét, akinek fő ismertetője a pletykák terjesztése volt. Az ötletet a 2011-es londoni lázadások adták, amikor a közösségi média leállításának tervével akarták megakadályozni a tüntetők szerveződését.

Hazugságvizsgáló az online állításokra

A rendszer működésének lényege, hogy egyrészt az információ forrását vizsgálja, így korábbi bejegyzések analizálásával rögtön kiszűri a kizárólag hamis hírek terjesztésére létrehozott profilokat. Emellett a program a közösségi oldalakon kibontakozó párbeszédeket is elemzi, és ez alapján kiszűri a további téves híreszteléseket. A Facebook és a hozzá hasonló oldalak dinamikus működésűek, és bár valós tartalmakat is szolgáltatnak, a nagy mennyiségű információból nehéz kiválogatni a hiteles darabokat, még nehezebb kiiktatni a hamis és káros pletykákat. Ezért kezdett el a brit egyetem csapata dolgozni a megoldáson. A projekt egyike azon kezdeményezéseknek, amelyek igyekeznek a közösségi médiát társadalmi célok érdekében is felhasználható térré alakítani.

Mindenki jól jár

A projekt célja elsősorban hivatalos szervezetek, például a sürgősségi szolgálatok segítése, hogy minél hatékonyabban tudjanak reagálni az eseményekre. Egy korábbi cikkünkben már szó volt arról, hogy a közösségi médiának fontos szerepe lehet a vészhelyzetek kezelésében, ennek a megvalósulását pedig nagyban segítené az, ha az illetékeseknek nem kellene alaptalan rémhírekkel is foglalkoznia. Mindezen túl viszont a Facebook közössége is hálás lenne, ha megszabadítanák a kéretlen pletykaáradattól. Éppen ezért az elcsípett álhírek mintegy dicsőségfalként – vagy talán egyszerűen a felhasználók figyelmeztetéseként – meg is lesznek jelenítve a különböző oldalakon.

Emberre nem működik, bejegyzésre igen?

Jelenleg a poligráf a legismertebb és leginkább széles körben használt hazugságvizsgáló. Használata során kérdéseket tesznek fel az alanynak, a műszer pedig különböző élettani jellemzők mérésével állapítja meg, hogy a válasz igaz-e vagy sem. Az eszköz azonban közel sem megbízható, hatékonyságáról viták folynak; egyes kutatók 90 százalékra, mások csupán 60 százalékra becsülik hitelességét.

Az online tér ezzel szemben megnehezíti a hazugságokat. Épp amennyire elrejtheti az embert, pont annyira buktathatja le. A közösségi oldalakon rengeteg információt teszünk közzé magunkról – akár tudtunkon és akartunkon kívül – ezért a chatszobák „30 évesnek állította magát, de valójában csak 18 volt” korszaka már eltűnőben van. Bár a program nem egyénileg az emberek, hanem az oldalak által terjesztett hazugságokat igyekszik lebuktatni, azokat végső soron emberek hozzák létre. Előreláthatólag pedig úgy tűnik, hogy ezeket képes lesz felismerni a rendszer.

Hogy lehet ez? Az interneten rendelkezésre álló információrengeteg már eleve objektív támpontokat biztosít, amikre alapozva meg lehet kezdeni a „nyomozást”. Ráadásul az „ami egyszer az internetre felkerült, onnan soha többet nem tűnik el” elv alapján az egyes felhasználók és oldalak minden korábbi tevékenysége visszakereshető, hiába is akarnák azt letagadni.

A kamu-mentes Facebook egyelőre csak álom, a legkorábbi eredmények másfél év múlva várhatóak, addig meg még kerülgethetjük a szembejövő pletykákat. 

Fotók 1 2