A Facebook mentette a hóban rekedteket

2013. március 15. 10:10 - Hegedűs_Márk

Az országos rádiók konzervet sugároztak, a vezető hírportálok nagyrészt kidőltek, a vidéki rádiósok és a közösségi média azonban megmentette nemcsak az újságírók becsületét, hanem valószínűleg számos ember életét is a márciusi télben.

A magyar médiaelit elégtelenre vizsgázott az egyáltalán nem váratlan hóhelyzet kapcsán. Az Origo 23.58-kor, a HVG 1:03-kor, az MTI 1:18-kor közölte utolsó információit. Legtovább az Index húzta, ők 1:28-kor publikálták utolsó infókat, sőt az Index2 címlapján folyamatosan frissültek a közösségi média értesülései.

Igazából mára nem meglepő, de ismét a közösségi média bizonyult a leggyorsabbnak és a leghatékonyabbnak. A prímet Facebook vitte, itt rengeteg oldal - profiljától függetlenül - beszállt az óvóhelyek, segítségnyújtó információk közreadásába. Épp úgy, mint több vidéki rádió is. Amíg az országos rádióadók zenéltek, addig például a székesfehérvári Vörösmarty Rádió színvonalas, informatív műsort közölt, élőben, számos kollégájuk közreműködésével.

A rádió össze tudta kötni azokat az autójukban rekedt embereket, akik betelefonáltak. Sokan segítséget, akár éjszakai szállást is felajánlottak a bajbajutottaknak. A Vörösmarty Rádió műsora élőben jelentkezett egy honvédségi mentőakcióból is, sőt, nyomon követték egy farfekvéses baba születését is. Az élő műsort még 5 óra után is rendületlenül készítette a fehérvári stáb.

Korábbi bejegyzésünkben már bíráltuk  a rádió hatékonyságát, főleg az éjszakai órákra vonatkozóan, de ebben a helyzetben a legkézenfekvőbb médium volt. Sokaknak azonban csalódást okozott az, hogy átfagyott ujjaikkal hiába csavargatták a rádiót, számos frekvencián csak konzerv hírösszefoglalókat és zenei műsorokat hallhattak.

Azt csak halkan kérdezem, hogy ilyenkor vajon kinek a felelőssége az, hogy berendeljen legalább egy hírszerkesztőt éjszakára? Azt meg már meg se merem kérdezni, hogy egy magát a szó legnemesebb értelmében újságírónak valló médiamunkás hogyan tud nyugodtan aludni akkor, amikor olvasói/hallgatói/nézői veszélyben vannak...

214 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr195135599

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne a kormánytól várj segítséget 2013.03.15. 15:43:57

A hivatalos szervek látványos leszereplése egy hóviharban remek lehetőséget biztosít nagy odamondásokra: lám, már megint elbaszták, hol van ilyenkor Orbán Viktor, Pintér meg a kormány. Pedig rohadtul semmi közük ehhez: a legjobb dolog, amit tehetnének,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizzaboy 2013.03.15. 14:29:58

@Rosa Rugosa: ezt az emberemlékezetes dolgot úgy kell érteni, hogy 2010 április 25.-e óta ;)

panelburzsuj 2013.03.15. 14:30:13

Szóval nem akármilyen tükröt kaptunk (ajándékba?) erre az ünnepre.

Ki-ki alaposan megnézheti magát benne.

komplikato 2013.03.15. 14:31:52

Itt sem tudja senki, hogy a Budaörsi "menekül táborba" ami iskolánál van, hol lehet a keresett önkéntes melóra jelentkezni???

Éhes_ló 2013.03.15. 14:35:54

@Fejesrob: a megértés hiánya kölcsönös.

Szerinted kinek a dolga a pályákat (főközlekedési útvonalakat) járható állapotban tartani? Ha tisztítják nem alakulhat ki olyan helyzet, ahol kamiont kell menteni.
Ha tudja (sejti) hogy képtelen lesz a közlekedést fenntartani a következő 24 órában, miért nem rendel el a kamionoknak közlekedési tilalmat?
Ha már egyiket sem tette meg, miért nem tolja az árokba az elakadt tízezrek életét megkeserítő szemetet, hogy az ország két (kettő) legfontosabb főközlekedési útvonalán a közúti közlekedést (legalább minimális kapacitásban, folyamatosan) fenn tudja tartani?

Ez pedig csak a közúti közlekedésről szól.
A vasút is összeomlott.
A hírszolgáltatás, tájékoztatás is összeomlott.
A mentés is összeomlott.
Nem volt elég menhely, mentőeszköz, élelem, forró ital, semmi nem volt az utakon, vonatokon, állomásokon, buszállomásokon ragadt tízezreknek.
Állami tájékoztatás nem volt majd 24 óráig.
Áram most sincs rengeteg helyen és ekkor nincs sok sok helyen fűtés, víz se.

A világ kevésbé kedvező klímájú vidékein képesek fél- egész éven át kezelni ezeket a helyzeteket.

Nálunk nincs olyan nagyobb hóesés évek óta amibe ne fulladna bele (a fél) ország, főváros, bármi.
Ott tartunk, hogy a kotró töri össze a hegyen a kocsikat, nem hogy az utat tartaná tisztán.

Ez nem vezetői, politikusi, szervezeti, állami alkalmatlanság?
Tehetségtelenség?
Felelőtlenség?
A sorozatos következménynélkülisége nem zavaró számodra?
Nekem igen.

Ezért tartunk itt.

panelburzsuj 2013.03.15. 14:37:32

@Bartos Emma:

Tudod, fura dolog egy ilyen három napra rúgó nemzeti ünnepet azzal kezdeni, hogy "nagyon várunk, kislányom, de mégse indulj hozzánk haza, mert az időjárás, és a tetejébe még az ország is megbolondult!"

Mert mi pont így ünneplünk...

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 14:39:27

ha a bajnai lett volna a ME, minden más lett volna.
nyugati határon Molnár Csaba a DK-ból, keleti határon Karsai Józsi bácsi feküdt volna kresztbe a kamionok elé.
Juhász Péter fűvel kínálta volna az elakadtakat, jávor benedek pedig rendkívüli hómunkásként tűnt volna fel.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.03.15. 14:44:18

A legkézenfekvőbb webkettő alkalmazás ilyenkor a Twitter (rövid, energiatakarékos infók, helyet is jelent), kár, hogy nálunk kevesen használják. A Facebook túl pazarló, azt már túl sokan használják, és az emberek lényegtelen, elavult információkat továbbítanak, dagályossá téve ezzel a hírfolyamokat. A Google Térkép használata viszont nagyon ötletes.

Csak sajnos a mobiltelefonok - pláne az okostelefonok - már lemerültek az úton elakadtaknál. (ilyen akkuterhelés és benzinfogyasztás mellett pedig az autós töltés is meggondolandó)

AZ emberek ötletességének és kitartásának tudunk ilyenkor örülni, másnak sajnos nem. A mi államunk, dacára minden melldöngetésnek, technikailag súlyosan el van maradva, legyen az vészelhárítás, informatika, közlekedés és bizony, az államirányítás is.

Csak beugrottam 2013.03.15. 14:44:47

Az remélem mindenki tudja ,hogyha elfogadják az időjárás törvényt akkor mindenki bűnöző lesz aki segít vagy segítséget kér ilyen helyzetben:

"3. A tervezet szerint nem csak az előrejelzést, de a már bekövetkezett, vagy éppen folyamatban lévő veszélyes időjárási jelenségekről sem tudósíthatna senki, az állami Szolgálaton kívül. Szétverte a jég a gyümölcsöst? Fotóval, videóval dokumentálhatóan, és százak látták? Vagy élőben közvetítene valaki egy balatoni vihart? Hiába van lassan minden mobilban fényképező, jégesőkről írni és képeket közzétenni (például a Percről percre rovatban) tilos lenne a készülő törvény szerint."

www.idokep.hu/hirek/meteorologiai-torveny-tervezet

panelburzsuj 2013.03.15. 14:44:54

@Kiszaj Károly:

Ha még nem mondták a szemedbe: te egy marketing-őstehetség vagy!

Egy negatív Piszkos Fred: ha te ócsárolsz valamit, az rögtön fényesedni kezd...

uarempty 2013.03.15. 14:45:50

@((Adam)): 2013.03.15. 13:39:03
@Éhes_ló: Persze, igazad van. Véletlenül sem az emberek hibásak ugye?"

Azért, hogy az utakon méteres hótorlaszok vannak, nem az "útnak indulók" a hibásak, hanem a közútkezelő és a kamionosok (javarészt).
A kotró pedig igen is szükséges lett volna, de nem ilyen balfasz módon.A kotrók akkor lettek volna hatékonyak, ha elegen vannak és kamion stop van már délutántól.Azzal, hogy idejében felszórják sóval és összehangoltan takarítják a kotrók a főbb útvonalakat és a kamionokat lekapcsolják, szal ezzel a két dologgal ez nem történt volna meg, legalábbis ennyire durván.Max néhány mellékúton.

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 14:58:58

na barmok: a BM már tegnap kérte az ünnepségek lemondását az időra való tekintettel. napok óta mondták, hogy gáz lesz.
már tegnap kiadták a piros riasztást

"Piros riasztást adott ki a Dunántúl egy részére és már az északkeleti térségre is az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Belügyminisztérium arra kér mindenkit, hogy ne induljon útnak csak akkor, ha mindenképpen szükséges. Aki mégis elindul, az tankolja tele az autóját, vigyen magával hólapátot, meleg italt és takarót. "

"Az OKF felhívta a lakosság figyelmét, hogy aki teheti, ne induljon útnak, ha mégis, akkor viszont csak a téli időjárási viszonyoknak megfelelően felkészített járművel. Az OKF az autósoktól azt kéri, hogy közlekedjenek elővigyázatosan, készüljenek a várható fennakadásokra, figyeljék a hatóságok közleményeit, tájékozódjanak az időjárásról és az utak állapotáról."

"A BM kéri, hogy halasszák el a szabadtéri rendezvényeket"

"Közútkezelő: éjszaka senki ne induljon útnak!"

és ez tegnap este volt. szóval be kéne fejezni a hangulatkeltést. a legtöbben a saját hülyeségük miatt akadtak el. nem kellett volna elindulni.

panelburzsuj 2013.03.15. 15:02:57

@Kiszaj Károly:

Jó-jó, nélküled is betéve tudjuk:

"Mindenki annyit ér, amennyi hólapátja van!"

komplikato 2013.03.15. 15:04:35

Ja Budaörs témában utolsó infó:
"az 1. számú iskolában is készülnek már, a kataszrófavédelmisek ott vannak, várják a menekültetek, bár eddig még nem érkeztek sokan. aki segíteni akar, az ne menjen oda, mert abból csak tolongás lesz. hívja ezt a számot, itt elkérik a nevét, telefonszámát, és ha szükség van rá, hívják: 0623/805-810"

Én jelentkeztem, mostantól a Vöröskereszt hív vissza, nem feltétlenül Budaörsre ...

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 15:13:30

@panelburzsuj: 9.99millió megértette ebből, hogy ne induljon el.

most meg a magadfajta persze ezt is zorbánozásra használja. mit kellett volna tenni? napokkal korábban kiadnak figyelmeztetéseket, előtte 1 nappal a BM lemond minden állami ünnepséget az időre hivatkozva, kéri a többi rendezvény elhalasztását, kiadnak piros riasztást, és mondják, hogy ne induljunk útnak.

mi a lófaszt kellene tenni? fegyveres őr minden lakás elé, hogy senki ne induljon el?

panelburzsuj 2013.03.15. 15:17:41

@Kiszaj Károly:

Az a baj, hogy a Giró-Szász nem monta be.

A szóvivő, akire mindeni hallgatna.

Hanem inkább autózott.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 15:19:29

@politologus: "Csak sajnos a mobiltelefonok - pláne az okostelefonok - már lemerültek az úton elakadtaknál. (ilyen akkuterhelés és benzinfogyasztás mellett pedig az autós töltés is meggondolandó)"

van benne valami :)
hogyha neznek vele hirmusort akkor meg laza 3-4 oran belul magadja magat es akkor meg telefonalni sem lehet :)))
komolyan a blog iro mit vart el? vigyenek a faszbukozoknak ki olomaksikat?

komplikato 2013.03.15. 15:22:02

index.hu/belfold/2013/03/15/a_hatosagok_miatt_nem_lehet_telefonalni/

"A legtöbb esetben az a baj, hogy több helyen az áramszolgáltatás is kimaradt, és a mobil bázisállomások áramkimaradás esetén saját tartalék akkumulátoraik látják el árammal, de azok is lemerülhetnek. Az agregátorokkal a szolgáltatók pedig nem tudnak kijutni a bázisállomásokhoz a hó miatt, meg azért mert a Katasztrófavédelem nem engedi be a területre őket. "

JÉZUSOM!

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 15:22:57

@panelburzsuj: igen a kurvaanyját.
sőt, zorbán kurvaanyját, mert nem küldték ki előre egy általa aláírt levélben a fényképével együtt .

Kedves barátaim, magyarok!

Nyugat felől liberális felhőtömegek árasztják el az országot, hogy szabadságunkat tönkre tegyék. Nem véletlen választották e jelentős dátumot gyalázatos támadásukra.
Ezért arra kérlek benneteket kedves barátaim, hogy márc.14-15.-én otthonmaradásunkkal járjunk túl a gonosz imperialisták eszén.

Tisztelettel, Orbán Viktor.

így kellett volna, igaz?

panelburzsuj 2013.03.15. 15:28:03

@Kiszaj Károly:

Az a baj, hogy erre meg ezrek indultak volna útnak pusztán azért, hogy keresztbetegyenek a kormánynak.

És persze hogy a Bajnai bujtogatta volna őket.

Az sokkal hamarabb kiderült volna, mint az idő.

uarempty 2013.03.15. 15:30:48

@Kiszaj Károly: omsz kiadta, bm elrendelte.Végülis leírtak pár mondatot és ezzel el volt intézve az egész hóvihar.
Ahogy elnéztem osztrákoknál meg németeknél tettek is valamit, hogy ettől függetlenül, ne csak pár sor intézkedést tegyen az állam/közútkezelő, több milliárd adóforintból, hanem esetlegesen utakat is letakarított valamilyen érthetetlen okból kifolyólag.
Itt az az intézkedés van pár milliárdból, hogy leírnak 3 mondatot, hogy maraggyá otthon, mert baszunk letakarítani az utat, mer' nincs rá péz.

Holott elég lett volna a kamionokat leállítani időben és a kotrókat időben elindítani.

lobster thermidor 2013.03.15. 15:39:12

Nem kell ezt túlbonyolítani.
Nincs itthon a főnök, ezért egy csicska sem merte kiadni a parancsokat.

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 15:39:23

@uarempty: nesze bazmeg, szerda

Csütörtökre másodfokú riasztást adott ki az OMSZ
Feltöltve: 2013-03-13 14:06:42
Kategória: Helyi
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Csúnya idő várható az ünnepen.

Azt hittük, hogy már a tavasz jön, de a hosszú hétvégére az előrejelzések szerint visszatér a tél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint:
Csütörtökön északnyugat felől erős hidegbetörés várható, aminek következtében a kezdeti esőt, havas esőt napközben fokozatosan váltja fel havazás, legkésőbb a keleti megyékben. Éjfélig többnyire 5-10 cm-es hóréteg kialakulására számíthatunk. Az északi, északkeleti szél a reggeli óráktól a Dunántúlon és az északkeleti megyékben viharossá (70-95 km/h) fokozódik. A Bakony és a Balaton térségében, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Kisalföld nyugati felén 100 km/h-t meghaladó széllökések is lehetnek. A viharos szél elsősorban az ország középső sávjában okoz hófúvást.

Csütörtökre másodfokú riasztás adott ki az OMSZ a viharos erejű szél miatt.

te ezután utazást tervezel átautózva ott, ahol 10-20 centi havat, és 100km/h feletti széllel kísért hófúvást mond?

komplikato 2013.03.15. 15:44:14

@Kiszaj Károly: Csak én érzem úgy, hogy valaki csúnyán csúsztat és ÚGY TESZ, mintha csak az autósokat kéne menteni, miközben 70 település el van zárva a külvilágtól, tízezrek vannak áram nélkül, és az érintett terület nagy részén nincs mobil telefon szolgáltatás sem?

Erről is a buta autósok tehetnek vagy a hóvihar???

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 15:48:44

@komplikato: a hóviharról meg a zorbán.

hogy jusson el a segítség ezekre a településekre, ha előbb az úton rekedt autókat kell elvinni, az elakadtakat kiszabadítani.

tényleg beszarok, hogy képesek vagytok ebből is deazorbán kezdetű nótát gyártani.

uarempty 2013.03.15. 15:50:22

@Kiszaj Károly: 5-10 centiről szól a dolog nem 10-20-ról, ez az egyik.
A másik, hogy én nem is terveztem semmit, direkt ezért.
A harmadik, hogy nem mindenki van ilyen kényelmes helyzetben, hogy megtegye.
A negyedik, hogy az közútkezelőnek le kell takarítania az utat a 3. pont miatt.Ha ez úgy megy a legjobban, hogy leállítja a kamionokat és összehangoltan takarít, akkor úgy és kész, de nem egy rohadt 3 mondatos kommunikációban merüljön ki az egész.
Van ahol 50-100 centi hó esik, és azt is el tudják normálisan takarítani, itt 10 centi havat nem voltak képesek lerendezni.Ez a szégyen, nem az, hogy valaki elindult.

uarempty 2013.03.15. 15:52:47

@Kiszaj Károly: "úton rekedt autókat "

és nyilván dögöljön meg az összes úton ragadt autóban ülő, hogy elindult 5-10 centiméteres hóban.A közútkezelőnek és BM-nek itt NINCS FELADATA, csak egy 3 soros kommunikáció.Az autósnak és adósnak van feladata csak.
Te direkt beszélsz ekkora gyökérségeket, amúgy?

komplikato 2013.03.15. 15:55:25

@Kiszaj Károly: Benézted a topikot baszkikám, itt a KE és a BM töketlenségéről volt szó, és a kommunikációjuk hiányosságairól, az Orbánozós témák odébb vannak.

A kommunikáció és annak hiánya meg még most is áll, sőt egyre rosszabb lesz. Lásd mobiltelefon állomások nem javíthatósága a KE miatt ...

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 15:57:15

@uarempty: "özútkezelőnek le kell takarítania az utat"

hogy takarytsa le, ha a szél több havat hord az útra, mint amennyinek letakarítására kapacítás van, több helyen esik a hó, mint ahány helyre ki tudnak volni.

25-30 évente van ilyen helyzet.

szóval mesélj, mit kellett volna tenni? tegnap vhol még közlekedési tilalmat is rendeltek el. minden hülye mellé nem állíthatnak 1 embert, és van olyan időjárási helyzet, amikor a kapacítás egyszerűen nem elég, ilyenkor meg kell várni, míg a vihar elvonul, és utána meg lehet kezdeni a hülyék mentését, aztán amikor az út felszabadult a hülyéktől, akkor lesz lehetőség az önhibájukon kívül bajba jutottakhoz is eljutni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.15. 15:57:36

@uarempty: hat azert az eleg fura, hogy ilyen idojarasi elorejelzes mellett valaki elindul ausztriaba sielni
lsd. index folap
olyan meg a vilagon nincs hogy hofuvasban 50 cm-es havat siman letakaritanak
mese
olyan van hogy otthon maradnak

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 16:01:28

@uarempty: direkt ertetlekedsz amugy? nem az 5cm ho a rossz, hanem az hogy a latotavolsag lecsokkent es hogy viharos szellokesek vannak
na meg a sok idiota autos is hibas, mivel kimennek ugy gondolvan hogy rontgenszemuk van aztan racuppannak az allo kocsisorra, es akkor csodalkoznak...

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.15. 16:06:29

A sajtótájékoztató szerint 400 ember ragadt még az autójában a hóban. A Facebook oldalamon még nagyjából 20 hóban ragadt ismerőst tudok összeszámolni, pedig nem dunántúli vagyok. Úgy látszik, peches emberekkel ismerkedek vagy nagyon félretájékoztatnak.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.03.15. 16:11:19

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Jó esetben a hatóságok is figyelték az üzeneteket... De épp a technika problémái miatt egyre kevesebb lesz belőlük, és pont azoktól, akik a legsúlyosabb helyzetben vannak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.15. 16:15:20

Az elakadtak közül hánynál nem volt hólánc?

Hányan járnak nyári gumival?

komplikato 2013.03.15. 16:25:18

@Étteremkritikus: Simán legalább 10x ennyi ember vár segítségre. Legalább.

lobster thermidor 2013.03.15. 16:27:35

@Étteremkritikus:

Talán összekeverték a nagy zavarban a dolgokat.
Esetleg 400 autóról lehet szó, de valószínűleg ennél nagyobb lehet az a szám is.

De nincs nagy baj, orbán már hazafelé tart, és seperc alatt megoldja a dolgokat.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 16:31:30

@politologus: vagy azoknal akik hulyek
mert pl. le is lehetne kapcsolni a mobilt, es 2 orankent bekapcsolni

hozzateszem, hogy az SMSt megkapja amikor bekapcsolja a mobilt, es a visszajelzest meg a masik... hogy akkor aggodva ra tudjon telcsizni... es fogyasztani az aksit

uarempty 2013.03.15. 16:32:27

@Kiszaj Károly: Milyen 25-30 évente?Pont ez volt most itt pesten is februárban vagy mikor.És ott is csak a fejvakarás ment hajnalban, amikor ki kellett volna a full flottának mennie tolni.De nem mentek...emberek tolták a bkv-t, tiszta szégyen volt ott is.

De, nem nagyon látod a lényeget (vagy inkább nem akarod látni).Rosszul öszpontosítottak.Mivel a kamionok megborultak, így nem volt esély féloránként letolni a havat a fő útvonalakról (legyen most a pálya), márpedig, ha féloránként letolják a pár helyen felvitt (30-40centis) havat, akkor nem alakul ki ez a helyzet, akár tetszik, akár nem, mivel szél fújta buckákról van szó, nem pedig arról, hogy fél óra alatt konkrétan 40 centi szűz hó esett.Az autók pedig kitapossák addig, amíg nem jut oda a kotró.Ráadásul fel kellett volna sózni is előtte.

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 16:36:54

@uarempty: 100km/h-s szél és hófúvás? méteres hótorlaszok? félországra kiterjedően? 57 elzárt település? mikor volt ilyen te veréb?

uarempty 2013.03.15. 16:37:39

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: És miért van ott a kocsisor?Mert ráengedték a kamionokat a pályára, azért.Lecsökken a távolság, de nem annyira, hogy ne lásd meg a ködlámpát idő előtt.

Csak azokat tartom felelőtlennek, akik gyerekekkel elindultak pl. síelni.De van, aki busszal akart hazajutni, vagy vonattal..vagy egész egyszerűen mert melózott addig, vagy mert még mindig melózott.
Olyan hihetetlen ez egyeseknek, hogy nem mindenki verte otthon a lőcsöt már csütörtök egész nap?És akkor az a reakciótok, hogy a hülyéje úton van..nem az, hogy a gyökér közútkezelő nem tartja kordában a 10 centis hót, mert van egy kis szél meg pár gyökér kamion, amit felengedtek mindenhova.

uarempty 2013.03.15. 16:41:28

@Kiszaj Károly: Csak a kormányoldaliak erőssége a primitív szöveg és személyeskedés?Amíg kocsma"szinten" vagy, addig hagyjál pls.Köszi

Nem egyszer volt már ekkora hó, csak épp nem egy délután esett le.
Az impontens közutas/autópálya vezetőségnek köszönhetően lettek ekkora hótorlaszok, de látom nem akarod még mindig felfogni, légy oly szives és hagyjál a ökörségeiddel.

mirx 2013.03.15. 16:45:06

@hagyma: "olyan meg a vilagon nincs hogy hofuvasban 50 cm-es havat siman letakaritanak
mese"

voltál már svájcban? :)

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 16:50:28

@mirx: 120km/h-es szélben ott sem takaítják le addig. majd a vihar után.

@uarempty: ezt a szintet értitek, érdemlitek. hiába beszélnék én veled akadémiai székfoglaló stílusában, felesleges lenne.

uarempty 2013.03.15. 17:15:41

@Kiszaj Károly: Akadémiai székfoglaló stílusban is primitív az a kijelentés, hogy hülye, aki elindult ilyenkor.De a közútkezelőnek meg autópályásnak semmi dolga, elég 3 mondattal elintézni, jólvan úgy.Ez, amit te sugallsz és próbálsz erőltetni itt.

És még véletlenül sem akarod fel fogni, h egy komplexebb eseménysorozat és felelőtlenség és fillérbaszóság miatt alakult ki az egész.Mind 2 oldal felelős, de a kezelő jobban.Kezdve azzal, h csak 5-10 centi hóra számítottak meg pár nagyobb széllökésre..ezért engedték a kamionokat is, és ezért mertek többen is elindulni, akinek nem volt muszáj.Ezért sem szórták már előtte sóval a pályát és ezért nem voltak a kritikus pontokon kotrók.Ezután jött a feketeleves/hirtelen sok hó és nagy szél/, kamionok borultak,csúsztakmásztak.A feltorlódott sorba autók futottak bele, majd semmi segítség nem érkezett, se szemből, se oldalról, se hátulról..de még a szalagkorlátot sem lehetett szétvágni, hogy megkerüljék az akadályt.

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.15. 17:23:53

@uarempty: "primitív az a kijelentés, hogy hülye, aki elindult ilyenkor"

jah, 10000 nem hülye van. a 9.99millió idióta meg otthon maradt, amikor fázhatott volna egy autópálya közepén elakadt autóban is.

"egy komplexebb eseménysorozat és felelőtlenség és fillérbaszóság miatt alakult ki az egész"
apád faszát. azért alakult ki, mert a délről jövő meleg nedves levegő, találkozott az északi hideg szárazzal.

30 évente előfordul ilyen.

"h csak 5-10 centi hóra számítottak meg pár nagyobb széllökésre"
anyád. szedán riasztást adtak ki csütörtökre, hogy 100km/h-s szél és hófúvás várható, ha lehet senki ne induljon el. aki elindul vigyen magával ételt,italt, takarót, tankoljon tele.

"feltorlódott sorba autók futottak bele, majd semmi segítség nem érkezett,"
mi érkezett volna 120km/h-s szélben amikor se haladni, se látni nem lehetett?

bpbp78 2013.03.15. 18:00:46

@Gáborom: az az apró tény ne is zavarjon hogy tegnap baromira munkanap volt és az m1 és m7 autópályákon már napközben kaotikus állapotok alakultak ki.az úton lévők jelentős része dolgozni indult, nem hosszú hétvégézni...és segítség meg sehol...bocs, ma délután kirajzott a sok idióta sms...ennyit tudnak...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.15. 18:18:42

@Kiszaj Károly:

NEm állítom, hogy lánc és téligumival minden flott lenne, DE

Ahol lakom, ott több olyan szakasz is van, ahol havazásban elakad a forgalom.

- Azért, mert sokan meglátják a havas lejtőt, és megállnak
- Azért, mert sokan nyári gumival mennek, és keresztbe fordulnak, megállnak, elzárják az utat.
- Én rendszeresen felteszem ilyenkor a láncot, ha muszáj. Én minden esetben el tudnék menni, de sokszor én is ott állok, mert a nyárigumis áll keresztbefordulva.
- Sokszor látja a delikvens, hogy akinek a lejtőn nem sikerült felmenni, csurog vissza, hogy ne állja le a lejtőt. Ilyenkor sokan azt csinálják, hogy mögéállnak és nyomják a dudát, utána már ketten vannak elakadva. Pedig csak fél percet kellett volna várni, és lendületből felmenni.

Torkosborz 2013.03.15. 18:31:52

Megtaláltátok Orbánt, Gyurcsányt, Pintért, katasztrófát,hetet-havat összehordtatok , csak azt nem mondogatjátok, hogy milyen jó amióta (2004) beléptünk Európába valami unioba.
Tőlük miért nem kéritek az azonnali segítséget? Magyarként a magyar embereket vegzálni az jobb mi?
Hazahívni sereget Afganisztánból, Barrosót terepszemlére invitálni, NATO helikoptereket bevetni, alkotmánymódosítást a hónak és a szélnek.és leginkább agymosás elsősegélyt a csodás otthonülő Vészbókosoknak. Akik aztán gyalogolnak 100 km-t, hogy azonnal a bajbajutottakat menthessék.
Tovább is van mondjam még?

Torkosborz 2013.03.15. 18:35:12

Kérdés kiknek fontos, hogy a kamionokat kiengedte az utakra, vagy ki küldte?

panelburzsuj 2013.03.15. 18:50:07

@Torkosborz:

Bajnai.

Meg a Gyurcsány.

Együtt terelték oda a kamioncsordákat.

panelburzsuj 2013.03.15. 18:52:19

@Torkosborz:

A labanc hókotrók már masíroznak Pest-Buda felé.

Csak pár órára sikerült fenntartani őket a határon.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 18:53:32

@uarempty: "Ezért sem szórták már előtte sóval a pályát és ezért nem voltak a kritikus pontokon kotrók."

mit szorjanak? meg hova? ha 30 centinyit szortak volna ki akkor talan, de akkor meg menne a rinya hogy nem tudnak menni a so miatt :)))
a kotronak az Osztapenkonal kellett volna keresztben allnia, ez elmondtak mar sokan

Torkosborz 2013.03.15. 19:04:24

@panelburzsuj:
Akkor Te tudod, hogy az ördög a részletekben van.
Kamioncsorda sem kell, abból elég egy is keresztben a sztrádán.Érdekes az is, hogy a "mellékutakon" sikeresen mentettek.

panelburzsuj 2013.03.15. 19:15:58

@Torkosborz:

Én azt tudom, hogy az egyik gyerekem január végén azért nem jött haza külföldről egy családi eseményre, mert minek pocsékolja a szabit meg a pénzt 1200 kilométeren át a budapesti reptérig, ha utána tök bizonytalan, hogy végül is eljut-e időben még 150 kilométerrel odébb - vonaton vagy buszon...

A másik meg a mostani háromnapos hétvégét tölti eddig a családi kör helyett azzal, hogy a "hivatalos" és a "civil" tájékoztatás totál káoszában valami kapaszkodót találjon: mikor merjen hazaindulni?

És csodálkozz: kurvára nem érdekelnek már a magyarázkodások.

uarempty 2013.03.15. 19:24:59

@Kiszaj Károly:
"apád faszát"

Te nagyon szegény vagy ember :D:D:D:D:D:D

Torkosborz 2013.03.15. 19:34:21

@panelburzsuj:
Nem mondtál újat Európáról!
Akik bevásárolták magukat ide nem az volt a céljuk, hogy mi jól érezzük magunkat.
Viszik gyermekeinket a "jólétbe", ők már nem hiszik hogy itt valaha is boldogulnak.
A hibákat mi, a profitot ők vállalják. Akiknek pénze van azt nem a "katasztrófák" megoldására költik.
Hányszor hallottad, hogy a "tulajdonos" magyarázkodott? A strómanok megteszik helyettük.
És ez tényleg senkit sem érdekel?

Reszelő Aladár 2013.03.15. 19:40:32

Főképp azért lett volna jó pár élő műsor, mert akkor nem került volna taccsra minden ügyfélszolgálat. A Kossuth rádiónak van tán ilyen funciója is. Riszpekt azoknak, akik a terepen voltak!

panelburzsuj 2013.03.15. 19:41:59

@Torkosborz:

öhm...

jól vagy?...

Vagy lamaradtam a Belügyminisztérium privatizációjának híréről?

kzoltana 2013.03.15. 19:51:04

A Facebook még megsokszorozta a gazemberségről készült fotókat is:
A képviselők parkolóját kitakarították, a lakosság meg le van szarva. Hóhelyzet Debrecenben. FOTÓK!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4076_kiknek_kedvez_debrecenben

Nap Pali 2013.03.15. 20:03:09

szégyen hogy épp március 15-én behívta a fides az idegen hatalmak hatseregét ! már a forradalom első napján katapultáltak

a katasztrófa az terorizmus!!! Bajnai áll mögötte !
és nem a b-közgépes fidesmafiálam a hibás !

ez egy jólműködő jóléti demokratikus álam !
nem holmi sötét középkori feudál komcsi náci rezsim !

Mákosi Rátyás 2013.03.15. 20:08:11

@Kiszaj Károly:

Bocs, de te folyamatosan ezon rugózol, hogy aki ottragadt, az hülye, minek indult el. Értsd meg: nagyon sokaknak nem volt választásuk, mert munkanap volt, és vagy elindultak haza, vagy pedig indulniuk kellett dolgozni. Mert mondjuk a főnöke nem mondta azt, hogy rendben, most nem kell bejönnöd. Akik a vonatokat, buszokat vezették, azoknek sem volt választásuk. Ergo: a katasztrófavédelem mindeképp elégtelenre vizsgázott, mert
1. nem takarította rendesen és időben az utakat
2. ha látta, hogy ez reménytelen vállalkozás, akkor nem zárta le időben a problémás szakaszokat, illetve rendelt el kamionstoppot.
Hát kb. ennyi. Az már csak tényleg marketinghab(laty) ezen a katasztrófavédelmi tortán, hogy van ún. télügyi biztosunk is. :)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.03.15. 20:46:23

@kzoltana: azt takaritja az a munkagep ami neki ki van osztva, amiert PENZT kap a vezetoje
o nem azert kapja a penzt hogy az utcan csinalja arra masik ceg valo
habar a tajparasztok miatt tenyleg varhattak volna 2 napot a takaritassal, hogy ne lazongjon a sok suttyo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.15. 20:51:25

@Mákosi Rátyás: hat felenk pl nem az a divat, hogy a fonok azt mondja, nem kell bejonnod, hanem en hivom fel, hogy a ho miatt nem tudok menni...

kkkchris 2013.03.15. 21:07:03

@Mákosi Rátyás: hát igen. az a nagy helyzet hogy az osztrákoknak mivel van pár hegyük is, sokkal nagyobb a tapasztalatuk az embereknek hogy ilyenkor mi van, mit kell csinálni. ha kiadnak egy riszatást akkor igenis felhívja (fel _meri_ hívni egyáltalán) az ember a munkáltatót hogy baszz ha bemegyek nem biztos hogy haza tudok menni (most nem a 3 napos ünnepre gondoltam, mert ilyenkor boldog boldogtalan "hazamegy vidékre"), és erre nem azt a választ kapja hogy jól van akkor hétfőtől nem kell jönnöd ha van hó ha nincs hanem okés rendben, inkább ne essen baja az úton, mert nyilván ő is tudja hogy milyen kockázatokat vállal.

Lehetne sorolni a példákat pro és kontra nálam az egy kicsit kiverte a biztosítékot hogy Gyurcsány azt nyilatkozta hogy az "államnak gondoskodni kell az állampolgárokról". Nincs ez az ember eltévedve pár évtizeddel? Ne nézze az állam gyerekeknek az állampolgárokat, aki csak azért indult útnak hogy ne vesszen el "egy kis hóesés" miatt a már befizetett útja, vagy csak haza "kell" a hosszú hétvégén menni vidékre... Nyugatabbra egy kicsit jobban elfogadják azt hogy ha szar idő van akkor nem indul meg csak ha tényleg kell de akkor felkészül. Én egész télen tele tankkal közlekedtem, sosem lehet tudni! Februárban az osztrák oldalon is le volt zárva jópár út, emlékszem mert akkor jöttünk haza, és ott is CSAK MÁSNAPRA tették helyre az utakat amikor elállt a szél.

A kamionstoppal egyetértek, de ez a kamionosok felelőssége is. Ha egy kamionosnak nem mondják meg hogy álljál félre akkor nem áll meg hanem inkább kockáztat? 100km/h-s szélben és hófúvásban? Csak úgy mint a sok egymásba csúszott autós. RENGETEGSZER tapasztalom hogyha hóesés miatt 70 helyett 40-el megyek akkor le akarnak tolni mert a mögöttem jövőre biztosan nem vonatkoznak a fizika szabályai....

Torkosborz 2013.03.15. 21:25:03

@panelburzsuj:
Jól a magam módján vagyok. Bár az országunk lenne olyan mint én most.
"Privatizálnék", ott bent sosem késő!Katasztrófába vinném a bagázst, és vállalnám a felelősséget is.
Most is van felelős, valahol a végrehajtók között, de nem fogják megtalálni.Az indexesek meg a partvonalon kívüliek nem a valódi felelősöket akarják megtalálni. Habzó szájjal csak félrebeszélnek. Forradalom meg a másik oldalon.
Az autópályák meg továbbra is torlaszolva. Már nem is tudom kinek az érdeke, hogy így maradjon!

panelburzsuj 2013.03.15. 21:55:51

@kkkchris:

"Ha egy kamionosnak nem mondják meg hogy álljál félre akkor nem áll meg hanem inkább kockáztat?"

"erre nem azt a választ kapja hogy jól van akkor hétfőtől nem kell jönnöd ha van hó ha nincs hanem okés rendben, inkább ne essen baja az úton"

Nincs miért védenem a kamionosokat. De próbáld meg legalább a saját mondataidat összefésülni.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.15. 21:59:36

@lobster thermidor: Jelentem, az összes ismerősöm kikerült a hóból, az állam helyett megoldotta az osztrák Vöröskereszt, a polgárőrök és a traktorosok, meg persze a saját hólapát, akinél volt.

Torkosborz 2013.03.15. 22:16:38

@Étteremkritikus:
Az állam én vagyok! Kimaradt a mondat végén.

Mákosi Rátyás 2013.03.15. 22:43:31

@kkkchris:

"Ha egy kamionosnak nem mondják meg hogy álljál félre akkor nem áll meg hanem inkább kockáztat?"

Tekintve, hogy neki az a dolga, hogy menjen, el fog indulni, ha úgy ítéli meg, hogy az előtte levő szakasz járható. Persze hallgathatja a magyar nyelvű rádiók valamelyikét, de mit ér vele, ha mondjuk nem ért magyarul? Vagy ha érti ugyan, és megáll, a társa meg továbbmegy és eléri a célállomást, vagy legalább közelebb jut hozzá. Gondolom, a főnökeitől nem dícséretet kapna, hogy milyen előrelátó volt és a inkább a jármű és a rakomány biztonságát tartotta szem előtt, minthogy belemenjen egy kétes kimenetelű helyzetbe... A hatóság feladata felmérni és látni a helyzetet és megtenni a szükséges intézkedéseket. És egy hivatalos kamionstoppal már a kamionos, meg a főnöke se tud mit kezdeni. Ezért kell(ett volna) elrendelni.

Istvan Csizi 2013.03.16. 03:26:07

Ugyan már emberek. Lehet itt magyarázni meg mellé beszélni, de itt a sok birka magyar ember hibája az egész. Mi a fenének indul útnak mikor tudta, lattá mi volt nyugatra. Tipikus gondolkodás, velünk nem történhet meg.PEDIG DE!!! Fejlettebb országokban ez nem történik meg mert tudjak, hogy ha baj lesz nem megy sehova. Legyen az barmi (lefoglalt szállás, síelés merthogy utolsó esély, stb)nem megyek sehova. Igen a sok kamion is hibás, de ettől még ugyan úgy hibás az aki útnak indul mikor tudja mi következik. Utána meg dobálódzik,hogy így a kormány meg úgy a másik a hibás. Lófaxt. Szálljatok magatokba baromarcúak!!!!

röhögő 2013.03.16. 05:50:08

Gyurcsány és Bajnai a hibás, ők terelték el a média figyelmét.

röhögő 2013.03.16. 05:52:01

@Istvan Csizi: Nyilván aki melóztak Ausztriában a héten, azok ne jöjjenek haza a háromnapos ünnepre a családjaikhoz. Nyilván. Te meg anyádba szálljál!

röhögő 2013.03.16. 05:53:47

@Mákosi Rátyás: Pontosan. De a hülye Csizi szerint a "baromarcú" kamionosnak magába kellene szállnia.

röhögő 2013.03.16. 05:58:33

Viktor gyere haza! Az országra rátámadt a tél, mint az IMF! Ments meg minket!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.03.16. 09:20:11

@dean23:
"Csóró lengyeleket sajnálom akik idejöttek tüntetni a fantasztikus kormány mellé, "

Ezek a tapló lengyelek fizetett trollok, akik magasról lesz.rják, hogy volt-e Észak-Korea módra kormány melletti tüntetés vagy sem.
Ők kaptak pénzt azért, hogy lejöjjenek, ha elmaradt a tüntetésük, annak csak örülnek, több idejük volt ingyen, magyar állami pénzből várost nézniük.

A post meg szidja a médiát. Én se kedvelem, de ELŐRE leírták, hogy maradjatok otthon. Most ezek után kinek van pofája még sírni? Leírták jó előre, hogy maradj otthon, mert a hóba fogsz maradni, erre terhesen nekivágnak.. Ehhez nincs mit hozzátenni, nem a média a hibás. Ezeket felesleges segíteni is...
Ismerőseim a hosszú hétvégére mentek volna Prágába, hajnali indulással, hát nem indultak...

Ez olyan, mint a viharos tűzijáték (bár ott legalább nem mondták azt, hogy maradjatok otthon) de azért arról szólt az egész média, hogy mekkora szemetek a szervezők és mennyien bajba jutottak. Én egy társasággal voltam és órákkal előtte kinéztünk az ablakon és azt mondtuk, hogy ok, köszi, nem megyünk ki megázni. Mert ez minimum benne volt a felhőkben. Szóval mikor hallgattam a kisbabás meg ilyen-olyan panaszokat és mindenki egyetértett velük, azért én csóváltam a fejemet, hogy ezek csak birkák, minimális józan paraszti eszük sincs.
Nekik mindegy, hogy ilyen esetben hogyan segíted, vagy tiltod meg...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.03.16. 09:24:14

@röhögő: "Nyilván aki melóztak Ausztriában a héten, azok ne jöjjenek haza a háromnapos ünnepre a családjaikhoz. Nyilván. Te meg anyádba szálljál!"
Igen, pedig van, mikor ezt kell tenni.
Erdélyi munkatársam nem tudott Karácsonykor hazamenni a családhoz a hó miatt. Van ilyen. De nem is tudom, hogy mi a francot képzelsz, most emberekről vagy barmokról beszélünk?! Azért, mert jó lenne családhoz menni 3 napos ünnepen, fel vagy jogosítva, hogy minden körülmények közt elindulj?? Nevetséges...

Reggie 2013.03.16. 14:39:23

@sanche: videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/14/12/Idojaras_jelentes_2013_marcius_14_12_15.aspx

videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/14/20/Idojaras_jelentes_2013_marcius_14_20_15.aspx

Kerlek mond meg nekem, hol mondtak, hogy ne uljenek autoba?

panelburzsuj 2013.03.16. 15:20:20

@Reggie:

Érdekes megfigyelni a bámulatás aktivitást kifejtő Fejesrob kommenttársunk ideológiai fejlődését: ma már ott tart, hogy "és ki merte volna azt mondani félmillió embernek, hogy maradjon veszteg?" (Értsd: ne menj haza munkából, ne menj be munkába, ne menj haza a családhoz hosszú hétvégére, ne indulj neki a várt (és befizetett) pihenésnek...)

nyünyüge 2013.03.16. 15:47:54

@panelburzsuj:
Nekem azért leginkább a belügyminiszter "agresszív kismalac: én így szállok le a bicikliről" stílusú kommunikációja tetszik.
Hát kríziskommunikációt biztosan nem tanult a lelkem.
Nem lett volna okosabb (ha már így "alakult") tegnap, az első felelősséget és vizsgálatot firtató kérdésre azt mondani, hogy jelen helyzetben nem a felelősség firtatására, hanem a mentésre koncentrálunk, és továbbra is számítunk a lakosság, a civilek, .... türelmére, együttműködésére, .....

Aztán erről a pontról ma, holnap, holnapután az események alakulásának függvényében továbbléphetett volna arra, hogy az időjárás, az autósok, ..., az autópálya üzemeltető, ezek együttműködési problémái, az öreg ördög, vagy feltéve, de nem megengedve a katasztrófavédelmi szervezet irányítási gyengeségei okozták.

Bartos Emma 2013.03.16. 16:30:42

@panelburzsuj: nekem ezt mondták a szüleim :)

Reggie 2013.03.16. 16:57:28

@panelburzsuj: Johat, biztos jott a kozpontbol az utasitas, hogy ez az uj pozicio, amit fel kell venni:)

Tiráppá 2013.03.16. 19:40:53

Szabolcsban pl csütörtök este óta nincs áram, ergo számos helyen fűtés sem. Ez azért nevezhető annak. A 15 órás Bp-Nyíregyháza vonat útról nem is beszélve...

BarcaVi 2013.03.16. 21:17:43

Kár, hogy a győri helyi rádiókat (Ozone Fm, Győr+) nem említi a cikk. A frekvenciájukat összekapcsolva 47 órán keresztül reklámmentesen 3 (románnal együtt 4) nyelven ontották az információkat, közvetítették az autóban rekedtek kéréseit az önkéntesek felé és vissza. Büszkék vagyunk rájuk, gratula, szerintem több segítséget nyújtottak, mint a Facebook!

colymbus 2013.03.16. 22:11:02

Barátom tegnap az amszterdami éjszakában kapott SMS-T Sándortól, hogy üljön át egy másik autóba...

nzk 2013.03.17. 09:51:58

@uarempty: nem az 5-10 centis hó volt a baj, ember, hanem a hozzá társuló 100 km/órás viharos szél.. tényleg olyan nehéz összerakni???

Nap Pali 2013.03.17. 09:52:55

@nzk:

így van a SZÉLL a hibás! követelem visszakeresztelni Moszkva térre !

Nap Pali 2013.03.17. 09:53:28

@colymbus: én még nem kaptam meg...

de amugy akik nem kaptak második sms t azok még mindig a kocsiban ülnek?

nyünyüge 2013.03.17. 10:02:20

@Nap Pali:
egy sms-volt összesen a BELÜGYM-től, abban volt hogy mindenképpen maradj - vagy szállj át.

nzk 2013.03.17. 11:10:59

@Nap Pali: hát, ez nagyon vicces volt, csak így tovább!

klippan 2013.03.17. 15:39:08

@Istvan Csizi: Ha le lettek volna zárva az autópálya-feljárók, nem hajtottak volna fel a járhatatlan útra. Netán, akinek le kellett volna zárnia, nem hallgatott időjárás-jelentést? Vagy nem tudta értelmezni az elhangzottakat? Talán inkább az ő felelőtlenségükről kellene beszélni.

nyünyüge 2013.03.17. 15:57:59

@klippan:
hát erről van szó!

az állam, a felelős gazdasági szervezet felelőssége mindig nagyobb, mint a civilé.

magyarul rendőrség, katasztrófavédelem, autópályaüzemeltetés, ...., sok-sok szemeteskocsi (stílszerűen inkább hókotró), és utána jön az a felelőtlen civil,

akinek nincs joga az elcsesződött négynapos hétvégéjét számonkérni az előzőeken, de a testi épségének veszélyeztetését bizony igen.

az egyén felelőssége mindig kisebb, mint az ter

Nap Pali 2013.03.17. 15:58:24

míg több tízezer ember kínlódott a hó fogságában...
addig akatasztrófavédelem székházában:

www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_keptar_mutat&galeria_id=1205

gondolom 16h kor erről lesz beszámoló, hoyg mijen volt a pezsgő és a kaviár...
vagy esetleg sírva lemondanak dr.P.Sándor és dr.B.György bűnözők?

nyünyüge 2013.03.17. 15:59:28

@nyünyüge:
jav: mindig kisebb, mint a professzionális szereplőké.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.17. 16:22:22

"Ha le lettek volna zárva az autópálya-feljárók,"

- Ellenben Bp-n le volt zárva a kivezető ott is, ahol lehetett rajta közlekedni.

Nap Pali 2013.03.17. 16:26:29

Bécsből hókotrókat küldtek
Budapestről meg TEK-es páncélosokat...

enyni a különbség a demokrácia és a diktatúra között..
ki mi ellen készült fel...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.17. 16:31:00

@Nap Pali:

"míg több tízezer ember kínlódott a hó fogságában...
addig akatasztrófavédelem székházában:"

Ez már ok a lemondása. Mindenkiére, aki ott volt.
süti beállítások módosítása