Semmivel sem törődik a Z-generáció

2013. április 18. 14:35 - Pintér Dániel Gergő

Megszületett a Z-generáció – derül ki az Ipsos F&F legfrissebb, fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. Egyoldalú, határozott, mégis kiszolgáltatott és kétes jövő előtt álló társaság az övék: 67 százalékuk csupán a televízióból értesül a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrás az internet számukra, ahol átlagosan tízből hatan tájékozódnak a hírekről, kilenc százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket.  A nyomtatott sajtót temetők körül megjelentek a virágárusok: a ismeretszerzés tekintetében még a rádióhallgatás is megelőzi a papíralapú médiát. A legmegdöbbentőbb adat, hogy a fiatalok közel 13 százalékát egyáltalán nem érdeklik a világban történtek: úgy érzik, nincs beleszólásuk a környezetük alakításába. Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat, s saját kapcsolati hálójukból, informális utakon, a közösségi oldalak nehezen ellenőrizhető tartalmaiból tájékozódnak. Jól látszik, hogy az elmúlt évek drámai sebességű technológiai változásának társadalmi hatása felbecsülhetetlen: az újmédia információs forradalma nemcsak átformálta viselkedésünket, de ténylegesen áthuzalozza a következő generáció szürkeállományát.

„Ha az elmúlt tíz évben az autógyártás annyit fejlődött volna, mint a számítástechnika, akkor egy Rolls-Royce öt centiméter hosszú lenne, és három fontot kérnének érte” – hangzik a tengerentúlról a szemléletes mondás. A repülőgépek már okostelefonnal is eltéríthetőek, s lassan el se tudjuk képzelni, hogy milyen Google és Wikipédia nélkül házi feladatot írni, ráadásul egy átlagos felnőtt jóval több, mint egy hónapja nem fogott a kezébe tollat és papírt. Divatjamúlttá váltak az emberi kapcsolatok: udvarlás helyett poke-olunk, becsöngetés és szőnyegen toporgás helyett üzenetet küldünk, társasjátékozás helyett Farmvillen küldjük a patkókat mázsaszám. A kimutatások szerint egy átlagos tizenéves napi 8 órát ül valami képernyő előtt, ahelyett, hogy felhorzsolná térdét a grundon, a másik nemet hajkurászná vagy szolfézsra járjon. Marshall McLuhan korát meghazudtoló víziója beigazolódni látszik: az ember olyan kétéltű lett, aki páncélját befelé fordítja, s puha belső szerveit közszemlére teszi a „globális falu” minden lakója számára. A technológiai determinizmus szerint a tömegkommunikációs forradalom nem pusztán a tudományok módszertanának változásával, de az emberi gondolkodásmód és érdekérvényesítés alakulásával is összefügg. 

Nagy_GheN_mcluhan.jpg

Vizuális hipnózis

Széthulló párkapcsolatainkban a televízió nem a legjobb gyerekcsősz: visszavonhatatlan hatással van gyermekeink személyiségére, hiszen nemcsak a tökéletes külső képét, hanem egyfajta ideális viselkedés- és magatartásformát is rájuk erőltet. Hibás nemi szerepeket, érték-és normarendszert tár a fiatalok elé, mely kapitalista és profitorientált alapokra helyezi a klasszikus nemi- vagy családmodellt. A józan ítélőképesség korlátainak fellazításával a kereskedelmi csatornák szerepe az agresszió kialakulásában megkérdőjelezhetetlen, de a műsorszolgáltatás módszeresen torzítja a világképünket és önbecsülésünket is. A fontos információk összegyűjtéséért és terjesztéséért felelős közszolgálatban gyakran túlságosan megbízunk, s az objektivitásdoktrínába nem kalkuláljuk bele a politikai kommunikáció nemtelen mechanizmusait. Ezt a pártok spindoktorai és PR-tanácsadói annak rendje-módja szerint ki is használják: teljes érték- és ideológiacsomagokat kínálnak a képernyőről.  Tematizációs stratégiáik bevetésével nemcsak azt határozzák meg, hogy mely közéleti kérdésekről gondolkodjunk, de azt is, hogy mit. Álesemények írják mindennapjaink valóságait.

tv gyerek.jpg

A médiaimperializmus tézise szerint a globalizálódás hatására egész nemzetek veszítik el korábbi kulturális identitásukat, és válnak a médiával szövetséges politikai erők játékszerévé. A tartalmi kínálat koncentrálódik, s a kevésbé tudatos fogyasztók gyenge azonosságtudatát kihasználva a geopolitikai központok vezető körei a saját értékrendjüket tükröző műsorokat nyomnak le a torkunkon. A társadalom egyre kiszolgáltatottabbá válik a befolyásolási kísérletekkel szemben: a bulvárvilág fémízű toposzai reflektorfényen kívülre helyezik az érdemi közéleti kérdéseket. A fogyasztói életformát eszményként feltüntető reklámok mosolygós családanyái, cuki szőrgolyói és háztömbnyi sportautói az életminőség és boldogság fokmérőjeként a „több, jobb, drágább” megvalósíthatatlan értékrendszerét tolják a Z-generáció arcába, miközben a kulturális tartalmak csendesen homogenizálódnak. A sztereotípiákra épülő, kommersz és sematikus műsorgyártás elindította a dallasszizálódás lavináját, amely lassan maga alá temeti a vallásos és kulturális rétegműsorok elkeseredett hagyományőrző próbálkozásait.

A tények pirulákba fogalmazódnak: a problémákat feldarabolja a látvány, s a mediatív közlés igazságtartama már nem jut el a fiatalokhoz. A világ különböző tájairól sugárzott anyagokat szerkesztők szűrik, s csak azt adják tovább, ami a legpiacképesebb, így  mentális térképeink ritkán fedik a valóságot. (Különböző svéd vizsgálatok kimutatták például, hogy a szórakoztató műsorok kitalált világa miatt a sokat tévéző tinédzsereknél Kelet-Európa teljesen hiányzik erről a mentális világképről, Észak-Amerika pedig sokkal nagyobb, mint a világ többi része együttvéve.) Az oligopolisztikus irányítás végül a kommunikációs csatornák eldugulásához vezetett: a korlátozott számban hozzáférhető frekvenciákon csak mainstream témák jelennek meg, kiszorítva a kánonból az oknyomozó-elemző politikai műsorokat. A közszolgálatot az állam vonja ellenőrzés alá, s a pártosodás a politikai elitet beintegrálja az aktuális véleményhatalmak szócsövei mögé. A piac szempontjából csekély súlyú kisebbségek nézetei és értékei hiányoznak a csatornák profiljából, így alternatív nézőpontok és kritikus vélemények nélkül a közbeszéd is unalmassá és dogmatikussá válik. Új iparág van felemelkedőben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál.

Avatár a bitek közt

facebook_addict.jpgMiközben a média nem tölti be ellenőrző funkcióját, a tájékozódás második forrásának számító internet a társadalmi normáink és alapvető illemszabályaink felől támadja az ezredforduló fiait: a vasárnapi ebéd közben frissítjük állapotunkat, egy butik próbafülkéjéből csücsörítve posztoljuk legújabb ruhánkat, azonnal és kérés nélkül jegyezzük az időjárás legkisebb változásait is. A közösségi oldalak függősége ez: a mindannyiunkban lakózó információkényszerhez szól. Egyre kevesebb ráfordítással ápoljuk emberi kapcsolatainkat, könnyen kielégíthetjük „kukkolás” iránti vágyainkat, de a Facebook biztosítja az egónk számára nélkülözhetetlen megnyilvánulás lehetőségét is. A barátságokat számszerűsíti, az unalmat enyhíti és a magány illúzióját végleg elűzi. Méregként kúszik be szervezetünkbe: a kiterjedt, izgalmas világból senki nem akar kimaradni, általa úgy érezzük, hogy megértenek minket, de kitűnő alapot is ad a másokkal való összehasonlításhoz.

Az interaktivitás „látszatdemokráciája” azonban csalóka és veszélyes: a virtuális környezet szabályozása gyerekcipőben jár, a hamis kirakatprofilok személyiségzavarokat és pszichológiai problémákat szülnek. Ma már képtelenek vagyunk állandó web-csatlakozás nélkül élni: Nagy-Britanniában a céges levelezőrendszerek adatai alapján a vállalati e-mailek 85 százalékára két percen belül válaszolnak a címzettek, a munkatársak átlagosan 15 percenként ellenőrzik telefonjukat. Orvosilag is kimutatható, hogy az „unplugged” életmódban eltöltött idővel arányosan növekszik a felhasználók idegessége, feszültsége. Az internetezés kényszerbetegsége átprogramozza agyunkat, ami elektronikus kábítószerként jutalmaz minket minden egyes klikkelése. A „multitasking” rontja koncentrációnkat,a munka hatásfokát és a nemzetközi oktatás színvonalát: átlagosan 3-5 percenként elkalandozunk tényleges tevékenységünktől.

A véget nem érő hírfolyamok elemei egyszerűsödnek, olvasási készségünk és memóriánk mégis romlik. Az Ipsos kutatásából az is kiderül, hogy bár viszonylag sokan tájékozódnak hírportálokon keresztül, csak a magyar oldalak népszerűek: idegen nyelvű hírportált a fiatal lakosság alig három százaléka olvas. A közösségi oldalak hírfogyasztásban betöltött szerepe is kiemelkedő: tízből négy fiatal a világ eseményeit is a Facebookon olvassa. Az online hírolvasók körében a passzív tájékozódás aránya is magas: egyharmaduk a barátaik által belinkelt, lájkolt cikkeket olvassa csak el. Az iSzindróma érdeklődési körünk beszűkülését hozza magával, a harsogó vizuális kényszer esélyt sem ad az analitikus gondolkodásra. Hírolvasásra minden második fiatal a világhálón töltött idejének mindössze tíz százalékát szánja, s a magyar lakosság jelentős hányadának nem a Google vagy az Origo, hanem a Facebook a kezdőoldala. Hogy hova vezet mindez? A médiakonvergencia disztribúciós láncának átalakulásával kezdve az interperszonális kommunikáción át a tájékoztatás és hírérték fogalmainak felülírásáig jutva az életünk minden területén érezhető értékvesztésig. Zsebünkben a világ, de nálunk van-e a kulcs, hogy visszazárjuk?

96 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr475232824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2013.04.18. 15:39:08

Jó írás! És köszi a referenciát.

Egy apró észrevétel:

"Orvosilag is kimutatható, hogy az „unplugged” életmódban eltöltött idővel arányosan növekszik a felhasználók idegessége, feszültsége. "

Itt ez fordítva van, az online módban eltöltött idővel arányos a dolog. Az unplugged éppen az offline létnek felel meg.

Ezzel is egyetértek:
"Álesemények írják mindennapjaink valóságait."

Kicsit bővebben kifejtve:
wisconsin.blog.hu/2013/01/13/176_az_alternativ_valosagok_vilaga

bonafide 2013.04.18. 23:32:01

@_Maverick: Jól írta, Te olvastad rosszul. A megvonásról van szó ugyanis.

Nem leszünk gyarmat ! 2013.04.18. 23:41:55

Ez a cikk abszolút igaz, de már túl késő ..........

Patrick Bateman 2013.04.19. 00:20:20

Nem volt még olyan generáció, amelyik ne rémüldözött volna a leszármazottaik degenerálódásán, Hésziódosztól Platónig...

answers.google.com/answers/threadview?id=398104

Aztán mégiscsak vittük valamire.

tintamin 2013.04.19. 01:36:05

@Patrick Bateman: Ja, de korábban mindig élőszóval és egymással beszélgettek az emberek.
Ma már ez nem járja, ez benne az új.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.04.19. 03:37:23

Minden médiaváltás feszültséggel járt. Nemrég még a könyvektől és regényektől óvták az ifjakat, aztán a filmtől, majd a videótól, majd a nettől.

Ezt minden átmeneti generáció megszenvedi. Ami változott, hogy most egy generáción belül is több ilyen váltás van. Én pl. anno töltőtollal kezdtem írni, két csatona jött a fekete fehér tévénken, és nem volt semmilyen telefonunk, levél volt, távirat, meg busz. Aztán lett írógép, aztán számítógép, aztán nyomtató, aztán modem, aztán felhő, aztán okostelefon, aztán tablet, aztán...

A kulcs a tudatos eszközhasználat. Akár csak a közelmúlt is bebizonyította (gondoljunk pl. a márciusi hóra), hogy a net döbbenetesen hatékony, gyors és praktikus kommunikációs eszköz. Van veszélye? Naná. Jobbá lehet tenni? Mi az hogy! Én alapvetően könyves ember létemre is technofil vagyok.

gxzozo 2013.04.19. 04:22:18

"az objektivitásdoktrínába nem kalkuláljuk bele a politikai kommunikáció nemtelen mechanizmusait."

vs

"Az interaktivitás »látszatdemokráciája« azonban csalóka és veszélyes: a virtuális környezet szabályozása gyerekcipőben jár.."

Most akkor melyik a jó, ha a politika beleszól és szabályoz, vagy ha a politika nem szól bele és nem szabályoz. Senkinek ne legyenek illúziói, ha a szabályozás majd nem jár gyerekcipőben, akkor az emlegetett nemtelen mechanizmusok is hangsúlyosabbak lesznek a virtuális környezetben. Egyelőre a politika - és főleg a magyar politika - esetlenül bánik az új technológiák nyújtotta lehetőséggel, mert egész egyszerűen sokszor nem is érti miről van szól, de idővel majd ez is, sajnos, válozik.

Sok érdekes gondolat van az írásban, de alapvetően nem magyarázza meg, hogy ha valakit nem érdekel a társadalmi közélet, az miért baj. Nem kötelező, és nagyon sokszor valóban unalmas is. Például engem sem érdekel.

A szerző saját preferenciája a világ dolgainak megítélésében egy kicsit hangsúlyosabb a kelleténél egy elemző íráshoz képest, van némi vádlás és/vagy sajnálkozás a leírt helyzet miatt, csak épp tényleg nem derül ki, hogy mitől volt régebben jobb. Az új helyzet egész egyszerűen más, mint a régi, nem jobb és nem rosszabb. Ettől persze még érdekes az írás.

rágógumó 2013.04.19. 05:48:12

@Patrick Bateman: így van, úgy tűnik, hogy mindig vannak olyan szerencsétlen, áltudós emberek, akik késztetést éreznek arra, hogy az épp aktuális kort sátáninak, legrosszabbnak, az eddigi legrosszabnak stb. titulálják, hogy a sok hüledező, begyepesedett, képmutató embert kielégítség. Kezdve a "Bezzeg a mi időnkben" színvonalú nyafogóktól a kocsmában órák hosszat hőbörgőkig.

Mert ugye: Bezzeg a mi időnkben milyen jók és tájékozottak voltak az emberek! Amikor Napóleont, Lenint,Sztálint, Hitlert, Ráksoit, Kádárt hatalomra juttatták, vagy amikor kirobbantottak két világháborút, vagy egyéb módokon mészárolta le egymást a sok mérhetetlenül tájékozott régi generáció, ahogy tönkretették a bolygót folyamatosan és folytathatnánk órákon keresztül... Ez a mai Z generáció biztos sokkal tájékozatlanabb... csak az a rohadt facebookos agymosás... már oda sem figyelnek a politikára!!!! Mi lesz így belőlük??????? :DDDD

pocaklakó minimanó 2013.04.19. 06:09:16

Csak én fanyalgok, amikor megjegyzem, hogy az új típusú információszerzés káros hatásait taglaló összefoglaló olyan fórumon jelenik meg, amely pont önmaga szerint káros? :)

pocaklakó minimanó 2013.04.19. 06:35:20

Ja, amúgy LÁJKOLOM a cikket. :)

theus 2013.04.19. 06:43:14

Z generáció mi!?
Valami agyas azt hitte, hogy az X egy olyan betűjelzés amitől visszafelé kell haladni? Tisztára mint mikor egy másik agyas levonta a következtetést, hogy az mp3 és mp4 után az mp5 következik.

silverwol 2013.04.19. 06:49:10

Nagyon jó írás, szerintem. Kicsit dogmatikus, de mivel egyébként épp az ellenkezője szerepel mindenhol, ez abszolút nem baj.

Ajánlom nektek Herbert W Frank: Orchideák bolygója című könyvét egyébként. Csak úgy, jövőkép gyanánt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.19. 07:04:56

"a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat"

Magyarországon az a szomorú helyzet, hogy nem igazán van objektív hírforrás, mindent áthat a politika.

Engem érdekelne egy összehasonlítás a 25-35 és 35-45 éves generációval, mert én mostanában újság helyett iPad-et látok az utóbbiak kezében is.

Tapmancs 2013.04.19. 07:08:27

" A legmegdöbbentőbb adat, hogy a fiatalok közel 13 százalékát egyáltalán nem érdeklik a világban történtek"

Tehát 87 százalákukat érdeklik. Ez nem rossz szerintem, számomra inkább ez a megdöbbentő hogy ennyit érdekel, és csak 13-at nem.

pelekas 2013.04.19. 07:46:06

@Tapmancs: Nekem ebből az adatból nem az jön le, hogy 87%-ot meg érdekli. Az egyáltalán nem érdekelnek nem az a diszjunkt halmaza, hogy érdekli. Ha csak parciális részek érdeklik, pld csak a foci, csak a forma1, csak a nemzetközi celebek, akkor az még nagyon gáz...

pelekas 2013.04.19. 07:49:22

Az írás egyébként vitaindítónak jó, bár hangulatában eléggé elfogult. Ez lehet kára is, mert átjön az embereknek ez a szubjektivitás, és akkor már nem tekinti valóságosnak, de lehet hasznos is, mert a száraz tényekkel nem lehet vitázni, ezzel pedig igen. A vita meg akár jó dolgokhoz is vezethet. Alapvetően egyetértek a cikkíróval, és az emberi kapcsolatokra, a személyiség kialakulására alapvetően károsnak tartom a kialakuló gyakorlatot... és ezen az sem segít, hogy működik a hóhelyzet idején a közösségi kommunikáció...

KisGenyo 2013.04.19. 07:49:55

Szerintem nem olyan rossz a helyzet, mint úgy 100 éve. Amikor is a fiatal lakosság nagyobb arányban nem tudott olvasni, mint amennyit most nem érdekelnek a világ dolgai. Az meg, hogy úgy érzi nincs hatással a dolgokra az teljesen igaz. Van 4évenként választás, ahol sz@rszag, fosszag és kakiszag közül kell/lehet választani de rózsaillat vagy rozmaring nem szerepel a szavazólapon. Vagyis választhatsz, hogy melyik politikai szereplő rabolja ki szüleimet(ennél a generációnál jó eséllyel aktívak még) és engem a következő 4 évben. Ez a qrvanagy demokrácia! Csoda hogy ettől okádnia kell a legtöbb 20 éves körülinek.
Namost ebből a "vágyott" és "tökéletes" rendszerbőr legalább gondolatilag ki lehet menekülni a fészbúk bugyraiba. Ott le lehet szarni, miket okádnak politikusaink a pofánk elé, a saját "megmentésünk" címén lehúzva a 44.-ik bőrt is rólunk.

Diopapa_sok 2013.04.19. 07:53:56

@theus: mivel mp3 előtt volt mp2 és mpg is, nem csodálom, hogy várják az mp5-öt :D Egyébként olyan is van, csak a H&K gyártja és kicsit másra való... :)

NIL7 2013.04.19. 08:00:07

Nem egészen jön át, hogy miért baj (ha ugyan baj?) a bloggernek, hogy a fiatalok úgy viselkednek ahogyan? Vagy miért lenne nekem az baj? Ha ez számukra előnyös magatartás, akkor ugye nincs miről beszélni. Ha hátrányos, akkor azoknak előnyös, aki a versenyben _nem_ követik ezt a magatartást, hanem a folyamat azon másik végére állnak akik hasznot húznak ebből - a Z generációból. Na ide célszerű állni és nem a bégető birkák közé.

2013.04.19. 08:01:50

Nincs itt semmi lényeges változás.
Az emberiség nagyobbik része mindig is szerényen volt ellátva szellemi képességekkel, csak most ez jobban észrevehető, hiszen mindenki kiírhatja magából az igénytelenségét a fészbukon.

AskmeLater30 2013.04.19. 08:04:59

Engem is temettek a nagyszülők, mert nem akartam kapálni meg nem mentem szakmunkásképzőbe. Aztán most meg fizetem a kertészt, ha kapálni kell.

AskmeLater30 2013.04.19. 08:06:52

Még annyi, hogy nem azt tartom megoldásnak, hogy szorítsuk rá a fiatalokat, hogy vegyenek népszabadságot. Költözzön a politika, a politikus a facebookra és szólítsa meg őket olyan dologgal, ami érdekes számukra.

lavór 2013.04.19. 08:24:21

Miért is az aggódás? Most sem hoz senki "felelős politikai döntéseket". Ebben az országban szerintem 65 éve senki nem tett ilyet. Hiú ábránd, vízió a blog szerzőjétől. De nyugodtan lehet úgy gondolni rá, hogy saját nevelés. Mi neveltük már a ma regnálókat is, meg is érdemeljük.

blacklord 2013.04.19. 08:30:43

LOL. 33 éves vagyok, de az én füleimnek egyértelműen analóg ez a gyerekkoromban az - akkor még nem így hívott - nyugger-lamentálással, hogy "régen minden mennyivel jobb volt!". Lófaszt, Mama.
Most őszintén, a kommunizmus alatt mennyien követtük a világ eseményeit, a politika lépéseit? Vagy melyik ország az, ahol az igazán értelmiségi szerepet betöltő lakosság nem 10% alatt van? A többiekre panem et circenses, béke poraikra. Jó, ott van Skandinávia és Svájc, de ott sincs kolbászból a kerítés, és ott sem 90-10% ugyanez az arány. De ahogy oly sok más szempontból is, azért korai szerintem még az emberiséget temetni. Gyorsabb a mai életforma? Igen. Az előnyei gazdasági (és szerintem szociális is amúgy) szempontból felülírják a hátrányait a múlthoz viszonyítva? Igen. Tough luck, ez van.
Az ehhez hasonló parttalan lamentálás helyett figyelő szemeidet vethenéd olyan kezdeményezésekre, amik "good practice"-megoldásokkal szolgálnak a mai világban való hasznos és kellemes élethez! (pl. tomato-kezdeményezés, stb)

burakefendi 2013.04.19. 08:37:29

Szerintem az ember minél több időt tölt mesterséges, virtuális környezetben, annál jobban el van szakadva a valóságtól, értékítéletei is bizonytalanok.

mizie 2013.04.19. 08:42:04

Én maximálisan pozitívan értékelem, hogy 60% netről tájékozódik és ahogy elnézem a budapestiek politikai-kulturális médiafogyasztását a tanulmány alapján igen megnyugtató az érdeklődés.

Kár, hogy nincs 30-40 és 40-60-as korosztály, mert sztem ott egyre nő a tv- és csökken a net szerepe.

Az egyetlen aggasztó adat, hogy csak 3% olvas külföldi portálokat. És itt megint csak szubjektíven - sztem nem az érdeklődés, hanem sokkal inkább a nyelvtudás hiánya a probléma.

Mrs.Columbo 2013.04.19. 08:46:41

@Patrick Bateman: na ja, de én személy szerint inkább éltem volna pl. a felvilágosodás korában, mint elődjeiknél a sötét középkorban.

különvélemény 2013.04.19. 08:51:31

Video Killed The Radio Star...

alma11 2013.04.19. 08:53:00

"Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat, [...]"

Mivan?! Inkább menj te is a Facebookra lájkolni, az írás nem neked való tudomány!

Bicepsz Elek77 2013.04.19. 08:56:39

Nincs itt semmi baj cdak helyukre kerulnek a dogok!!! A sz.r tv bevezetese az 1960-as evekben sokkal nagyobb mentalis (es anyagi pl. kabarek, kocsma/presszo forgalom visszaesese stb.)kart okozott, mint barmi mas. Es meg most is a TV a fo agymoso. A szamitogep egy intelligensebb, aktivabb eszkoz. A prolinepek boldogok az agymosott allapotukban ez az o sorsuk nem kell nekik olvasni. Erre Nyugaton mar regebb ota rajottek(a kozoktatasba/muvelodesbe fektetett penz kidobott penz!!!

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2013.04.19. 08:57:42

Túl sötéten festette le a cikkíró a jövőt. Inkább az ami némileg rémisztő, hogy a kitágult információáramlással hatványozottan érhetünk el bármilyen hírt, eseményt. Tehát pont a korlátok eldobásával sikerült egy olyan világot létrehozni, ahol jóval több adattal találkozik egy ember, és ezáltal már jobban tudna dönteni. De ez már sok az átlagembernek, és amúgy is az ismerősök véleményére szokott adni, amit a Facebook teljesen lefed. Ott push információkat kapok: egyből megtudom mi van a másikkal, miket szeret, miket olvas és még így is elég tudnivaló kerül a szemem elé, minthogy még ezen kívül is nézelődjek. Persze ha van időm, vagy érdeklődésem, ettől függetlenül megteszem, tehát nem korlátozódom csak a Facebookra. A legtöbb ember is hasonlóan teszi szerintem. Bár ha házhoz hozzák neki az ingerküszöbének megfelelő információkat, akkor elsorvadhat az érdeklődése.
A mai világ jelszava: mindent, azonnal, gyorsan és most! Ezért van a gyorsaság, ezért van a függőség, mert egyszerűen olyan mókuskerékbe ültetnek, ami azt sugallja: ha nem vagy ott, lemaradsz valamiről. Korábban tudtuk, hogy vannak napilapok, az ember reggel megvette, abban össze volt foglalva minden előző napi esemény. Ha mégis több infóra vágyott, meghallgatta a híreket vagy a déli összefoglalót és az esti híradót. Mert ennyi volt az ingerküszöb. Ez nem is változott és annak idején ez az arány tényleg jól be volt lőve az embereknek. Most viszont minden percben hírek jönnek, bármelyik pillanatban olyan információ birtokába juthatunk, amit sokaknak kell tudni, és mire való az internet? Ezért sokallunk be, mert az ingerküszöböt régen elértük, de mint a kábítószerről, az információ hiányáról is nehéz leszokni, még ha sok is. Ezért vannak netes elvonási tünetek, mert úgy érezzük: kimaradunk valamiből, lemaradunk a "versenyben", a tudás versenyében. Abban, hogy okosabbak, informáltabbak lehetünk másoknál. Mert az emberi ösztön mindig ilyen volt: mindig jobb és jobb. A kapitalizmus meg főleg a versenyt hirdeti, tehát ne csodálkozzunk. Eszközt is kaptunk a kezünkbe és bármikor megfordíthatjuk a sorsunkat. Persze, hogy senki nem akar lemaradni.

flamer 2013.04.19. 08:58:56

Ha valaki már egy cikk második és harmadik mondatában súlyos önellentmondásba keveredik (ha egyszer 67%-uk csak a TV-ből tájékozódik, akkor hogy tud 60%-uk az internetről is? Összesen 127% van, vagy mi?), annak nem mások miatt kell aggódnia.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2013.04.19. 09:01:39

Még annyit, hogy nem megyünk el látogatni az ismerősöket: mivel látom a Facebookon a legtöbbjüket, bármikor rá tudok írni és ez levelezésnek is megfelel, csak nem tollal és papírral, hanem billentyűvel. Most már nem a pull, hanem a push információáramlás került előtérbe. Tehát nem az van, hogy hívogat az ismerős vagy besértődik, hogy nem megyek fel hozzá és miért nem, hanem egyszerűen kiírja magáról a dolgokat és én máris tudom, ha kíváncsi vagyok rá. Ha meg nem, nem olvasom el és átugrom. Érdekes, de néha így többet tudok meg másokról, mintha csak ellátogatok és bájos mosoly mellett diszkréten és távolságtartón elcsevegünk.

Bicepsz Elek77 2013.04.19. 09:03:39

Azert nem olvasnak idegennyelvu honlapokat mert irrelevans az informaciojuk. Kit erdekel ha valaki meg.ta a kutyajat Iowaban vagy lelotte a feleseget Ukrajnaban stb stb. ??? Magyar hirek kellenek meghozza objektiven!!!

G_Norton 2013.04.19. 09:11:50

"Új iparág van felemelkedőben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál."

Mert neeeem, 1989 előtt, a kommunizmusban ilyen neeem volt pölö, csak most van agymosás. Nem kéne mindent a mai generáció nyakába varrni, és nehogy az higgyük már, hogy ők leülnek, bekapcsolják a tévét, ráállnak a Dunára, és nézik a Kívánságkosarat. Vagy valamelyik politikai hírműsort, aminek minden egyes szavát elhiszik, hiszen a jelenlegi generáció degenerált, ééértem?

Nevetséges.

A Z-generáció sem teljesen ostoba, senki sem szereti, ha valamit sulykolnak az agyukba (pl nem kék az ég, hanem zöld!), és ha kinéznek az ablakon, akkor elég tisztán látszik, hogy az nem úgy van.

Kb az egész poszt arról szól, hogy a mai generáció semmivel sem törődik (ugyanakkor 87%-a figyeli a híreket), túlontúl agresszívek (miközben beismeri a posztoló is, hogy a kertévék nagyon sok ilyen tartalmat vetítenek). A multitaskingos rész meg érzésem szerint a legnagyobb hülyeség, amit olvastam. Ha nincs semmiféle zavaró tényező, akkor én pl csak az aktuális feladatomra tudok koncentrálni. De a teljes világot csak nem zárhatom ki, mert akkor az lenne a baj, hogy a pincében élek.

Void Bunkoid 2013.04.19. 09:22:57

@Diopapa_sok: megelőztél az MP5-tel :))))

Attila1234 2013.04.19. 09:28:28

Ezek a mai fiatalok! Csak a bulizáson, a szexen meg a szipuzáson jár az eszük. Bezzeg a mi időnkben...

Anyám Borogass (törölt) 2013.04.19. 09:33:35

@Bicepsz Elek77: Nem egészen értek egyet. Az interneten sem fog az ember teszemazt kuruc.info-t olvasni (és komolyan venni), ha keményvonalas LMP-s, vagy pl. a kvantumfizikusok sem fogják wmiki blogját bújni, ha nem muszáj.
Agymosás-megközelítésben: az internet olyan, mint egy végtelen számú csatornával rendelkező TV. A különbség az, hogy ténylegesen is arra az agymosó-csatornára kapcsolhatsz, amelyikre szeretnél, nem pedig abból a 10-20-50-100-ból választasz, amelyiket kapod kábelen, tehát tulajdonképp te magad mosod ki az agyadat, önmagadat kondicionálod :) De a végeredmény kb. ugyanaz, csak a megideologizált csoportok lesznek darabszámra többen, az egyes csoportok pedig létszámra kevesebben. Divide et impera!

"A szamitogep egy intelligensebb, aktivabb eszkoz."

Egyáltalán nem intelligens. Messze van még a technológia attól, hogy egy számítógépet "intelligensnek" lehessen nevezni. A számítógép egy egyszerű automata: parancsot kap, végrehajtja (benne is van a nevében: olyan gép, ami kiszámít dolgokat). Más kérdés, hogy pl. a TV-hez képest exponenciálisan nagyobb a kiadható parancsok száma, de attól még csak egy egyszerű automata marad mindkettő, amik utasításokat hajtanak végre.

Rick Carton 2013.04.19. 09:36:11

Én 24 éves vagyok, és nem sértődtem be az íráson, hogy leszólnának minket, mai fiatalokat. Viszont az nagyon zavaró, hogy a fészbúk dicsekvésre, villantásra késztet mindenkit, és több ismerősöm is jelezte, hogy felmegy, és egyszerűen rosszkedve lesz az üzenőfaltól, mert mindenki sikeresebbnek tűnik nála. Rohadt unalmas az állandó kajafényképezés és önmagunk bejelölgetése drága helyeken, nem is beszélve arról, hogy ezzel elvész az a maradék misztikum, ami régen megvolt (tehát ha elment valaki valahová, nem jelentkezett 4 perccel az indulás után, hanem találgattunk, hogy vajon milyen sztorikkal tér haza).

Nincs ellenemre, hogy egyszerre sok és sokféle médiatartalom érhető el, viszont a viselkedést tényleg rossz irányba befolyásolta. Én azt látom, hogy minden eddiginél anyagiasabbak az emberek, és hogy a csajokhoz nem lehet hozzászólni, kivéve, ha zenekarban játszol, vagy van valami eszement kortárs galériád.

Void Bunkoid 2013.04.19. 09:36:31

@G_Norton: a különbség az úttörőversenyes-pirosnyakkendős-építőtáboros-közben-agitprop agymosás és a jelenlegi között az, hogy az egy külső erő által elkövetett népbutítás, szervilissé nevelés volt, a zégen viszont önként és dalolva mossa a saját agyát, még igazából befektetni sem kell senkinek ahhoz, hogy hülyék és manipulálhatóak legyenek.

Ld. a minap történt robbantás utáni ezermillió ember által megosztott meg sajnált "áldozat 8 éves kislány" fotója, aki ugye igazából egy tök máshol szaladgáló hosszú hajú kisfiú volt :P

Persze az önként és dalolva önagymosás ment régebben is, lásd a csak-pöttyös-lányregény-olvasók, a csak-winnettout-olvasok-tábor, a megszállott lepkegyűjtők, akik szartak a világra csak lepkét gyűjthessenek, etc.

Az ijesztő az, hogy ők akkor különc csodabogarak voltak.

Ma az a különc csodabogár, aki nem egybites.

blacklord 2013.04.19. 09:40:33

@Bicepsz Elek77: mert nem egészen irreleváns a csöpp magyar buksid számára sem, hogy pl. kitör-e egy háború Oroszország és az EU között, hogy milyen technológiai fejlesztések várhatóak a következő 5 évben, vagy hogy fenyeget-e olyan pénzügyi válság, aminek a hatásai miatt bedől teszem azt pár magyar bank. Úgy visszkézből. Gondolkozz, ember, gondolkozz.

Void Bunkoid 2013.04.19. 09:41:19

@Rick Carton: "a csajokhoz nem lehet hozzászólni, kivéve, ha zenekarban játszol, vagy van valami eszement kortárs galériád" -> ez mekkora :) amúgy tényleg így van, mondjuk a hangszert meg a galériát fel fogja váltani 25-30 éves kor között a céges autó meg a saját tulajdonú, belvárosi lakás :)

random guy 2013.04.19. 09:45:32

Még ha ez ilyen egyszerű lenne is, persze nem az, egy felszínes felmérésből nem lehet megmondani, milyen lesz egy 12 éves 10 év múlva, akkor sem a "Z generáció" végtelenül kreatív fantázianevű csoport tehet erről, hanem a szüleik generációja. Senki sem születik úgy, hogy 10 évesen mérlegel, számára most akkor mi is a jobb, a szülők, és sajnos a média dolga nevelni.

blacklord 2013.04.19. 09:46:59

@Rick Carton: ez alapvetően a különbség a magyar és az amerikai kultúra között. Amerikában a kapitalizmus olyan erősen kihat a társadalom minden szintjére, hogy folyamatos a verseny, még a személyes szférában is. Folyamatosan szebb, okosabb, jobb akarsz lenni másoknál, és így születnek az ilyen bejegyzések.
Ami amúgy önmagában nem baj, inkább a magyar "dögöljön-meg-a-szomszéd-tehene" mentalitással kombinálva jön elő az általad említett probléma, hiszen ahelyett, hogy örülnének az emberek, hogy a barátjuk-ismerősük ilyen jó élményt él át, inkább átadja magát az irigységnek és rosszul érzi magát. Az se normális azért, ami a mai magyar társadalom alapvetése, hogy ha van valamid v. sikeres vagy, azt rejtsd el jó mélyen, mert sanszos, hogy valami stikli révén érted el...

Atrox 2013.04.19. 09:50:59

@KisGenyo: "an 4évenként választás, ahol sz@rszag, fosszag és kakiszag közül kell/lehet választani de rózsaillat..."
Ebben igazad van, azonban az ettől való teljes elhatárolódás lényegében azt jelenti, hogy a következő generációnak ezen esélye sem lesz változtatni, nem érdekli, és nem gondolja azt, hogy ő maga is elméletben lehet bárki, tehet majd valamiképp az ügy ellen, mert azért előbb-utóbb belőlük fognak kikerülni a következő nemzedékek vezetői, így ez a helyezt bebetonozva marad.

Rick Carton 2013.04.19. 09:51:11

@blacklord:

Igaz, elfogadom az érvelésed. Viszont egy amerikai ember számomra nem visszataszító módon adja elő, ha elért valamit, vagy történt vele valami jó. Nálunk ellenben van az egészben egy bicskanyitogató, kelet európai fennhéjázás. Gondolj csak arra, ahogyan állukat vakargatva szoktak ülni az újgazdag fazonok egy-egy kiülős étteremben. Mennyire más.

@Void Bunkoid:

Az a szomorú, hogy van, aki igazat ad, tehát létezik a jelenség.. :D

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.04.19. 09:52:30

Azért a felmérésben található jelenségek nem igazán lepnének meg senkit akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ezen generáció szülei, tanárai stb., azaz az idősebb generáció pontosan mit is tett az ügy érdekében. Röviden és tömören: ha gerontokráciát építesz, ne csodálkozz, hogy a fiataloknak ez nem tetszik, és megadják rá a saját válaszukat. A teljesség igénye nélkül néhány eredmény magyarázata:
- "Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat" - most aki szerint a hivatalos források tényszerűek, az vagy hívő, vagy ostoba. Lehet a világháló kaotikusságán szomorkodni, de ez a könnyebb ellenőrizhetőséget segíti. Amúgy a magyar nyomtatott sajtóban felülreprezentáltak a régi rendszerben nevelkedettek (ez mindegyik politikai lapnál így van), aminek következtében mind a stílus, mind a tartalom avitt lesz.
- "... úgy érzik, nincs beleszólásuk a környezetük alakításába." Ha ezt tényleg csak 13%-ra vonatkozik, akkor ez egy pozitív eredmény. Ha megnéznénk a politikai döntéseket mondjuk az elmúlt 10 évben, és csoportosítanánk aszerint, hogy inkább a fiataloknak, vagy inkább az idősebbeknek volt hátrányos, akkor nem lennék meglepve, ha a fiatal generáció jelentős hátrányban lenne.
- "több, mint egy hónapja nem fogott a kezébe tollat és papírt" És régen meg kőtáblába véstük a leírandókat, valahogy a jelenben mégis megvagyunk nélküle.
- "Divatjamúlttá váltak az emberi kapcsolatok" Nem, csak átalakultak. Régen attól függetlenül voltál a közvetlen környezeteddel kapcsolatban, hogy milyen véleménnyel voltál róluk. Most, ha nem találsz ott számodra szimpatikus embert, akkor kereshetsz a neten. Ezen kívül a net pont, hogy közelebb hozhat embereket, hiszen nincs úgy időponthoz kötve a kapcsolattartás, mint a személyes kapcsolatokon keresztül. Az idősebb generáció tagjai közül ezt csak kevés látja.
- "udvarlás helyett poke-olunk, becsöngetés és szőnyegen toporgás helyett üzenetet küldünk, társasjátékozás helyett Farmvillen küldjük a patkókat mázsaszám. " Ez - és még tele van az ehhez hasonló megnyilvánulásokkal az írás - kiválóan mutatja a gerontokrata gondolkodást: nekem valami jobb volt, tehát ez neked is jó lesz. Tessék végre felfogni, hogy ez nem szükségszerű.
- "Széthulló párkapcsolatainkban a televízió nem a legjobb gyerekcsősz" Aki úgy gondolja, hogy a televízió önmagában alkalmas bármilyen nevelésre, az meg is érdemli, hogy a gyereke a televízió által felnevelt zombi legyen.

Void Bunkoid 2013.04.19. 09:54:04

@blacklord: ez amúgy szintén történelmi okokból van.

Az USA alapvetően egy bazi nagy földterület volt, amit birtokba vettek mindenféle telepesek, oszt' aki ügyes volt az növekedett, jó termése volt, satöbbi, és a többiek tapsoltak neki, örültek a sikerének, meg hát végülis egymást támogatták ezzel.

Magyarország már igen régóta egy jól definiált és zárt területen, a Kárpát-medencébe zárva ücsörög. Hülyén hangzik, de itt már jó ideje, ha valaki sikert ér el, meg látványosan gyarapszik-növekszik, azt már évszázadokkal ezelőtt is szinte kizárólag valaki másnak a kárára tudta megtenni. Ezért utálkozik a magyar a másik sikerére, mert valamilyen szinten pofátlannak-becstelennek kell lenni ehhez, valamint azért irigykedik, mert őneki nincs annyi vér a pucájában, hogy másokat megkárosítson :P

pelekas 2013.04.19. 09:54:19

Azért az emberi kapcsolatokban nem mindegy, ha valakit megsimogatsz, átölelsz, szemébe nézel esetleg lájkolod a depressziós gondolatait. És az sem feltétlen jó, hogy átugorhatom a számomra kellemetlen kommenteket. Sok esetben formált már engem jó irányba egy-egy kellemetlen beszélgetés... Azért ne legyünk már annyira elájulva az online világtól....

Kalle 2013.04.19. 09:54:40

Az írás alapvetően nem rossz, és az aggodalmak jogosak. Ám a szerző elfelejti - vagy talán tisztában sincs vele- hogy viselkedése korántsem vívta ki az őt ismerők jóindulatát, elismerését. Sokunk számára a nevelés legnagyobb kudarca éppen egy olyan gyermek lenne, aki őrá hasonlít(ott?). Nem célom a személyeskedés, de az y-generáció prominens tagjaként, Dani, te sem lehetsz túl büszke magadra. Remélem, hogy az ilyen írásaid mögött pozitív erkölcsi fordulat húzódik.

pelekas 2013.04.19. 09:58:36

@stoic79: A gyerekcsőszségre. A szülő nem nevelni akarja a tv-vel, hanem elvégezni a feladatait, és addig a gyereket fizikai biztonságban tudni. Régen kiengedte az udvarra, ma bekapcsolja a tv-t. Nagy kísértés ez, mert működik. A gyerek odaragad a tv-hez a szülő pedig a főzés után még fészbukozni is tud...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.19. 10:01:41

@post: nem kell aggodni, a vilag menni fog tovabb. csak aozk nelkul, akik nem tudnak alkalmazkodni a megvaltozott helyzethez:-)

amiota iras letezik, azota vannak feljegyzesek arrol a nyuszogesrol amit levagnak egyesek, hogy "o tempera, o mores", meg a "sick transit gloria mundi":-)

aztan valahogy megis lesz.. az teny, hogy az alkalmazkodasra keptelen, vagy nehezen alkalmazkodo egyedek nagyon fognak szopni. sajat hibajukbol:-)

Rick Carton 2013.04.19. 10:05:05

Egyébként a nagymértékű szingliséget is összefüggésbe lehetne hozni ezzel, hogy minden azonnal elérhető virtuálisan. Persze ez bővebb magyarázatra szorul, de felmerült a gondolat többekben már.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.19. 10:15:20

@Rick Carton: egy tulnepesedett bolygon 150 ev alatt kozel ketszeresere nott varhato legmagasabb eletkorral mit kell csodalkozni a hosszutavu szinglisegen?:-)

ezen kivul most, hogy a sok felesleges, leleknyomorito erkolcsi gatat sikerult vegre felszamolni, lehet am dugni hazasag nelkul is legalisan, sot, akar tartos parkapcsolat nelkul is. ertem en, hogy anno aki szexelni akart azt vagy kupiba, vagy hazassagba kenyszeritettek, de szerencsere ez mar nem igy van;-)

pelekas 2013.04.19. 10:21:24

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Sajnállak, ha neked a házasság csak a szexuális vágyaid kiéléséről szól, és kényszernek tekinted. Tényleg sajnállak, mert a párkapcsolat lényegét nem tudod felfogni.

burakefendi 2013.04.19. 10:23:23

@stoic79: "Ha megnéznénk a politikai döntéseket mondjuk az elmúlt 10 évben, és csoportosítanánk aszerint, hogy inkább a fiataloknak, vagy inkább az idősebbeknek volt hátrányos, akkor nem lennék meglepve, ha a fiatal generáció jelentős hátrányban lenne."

így működik a demokrácia. a társadalom elöregedik, az idős korosztály elmegy szavazni, a fiatalok nem. természetes, hogy a legnagyobb és politikailag legaktívabb csoportnak udvarolnak a párok.

blacklord 2013.04.19. 10:35:29

@Void Bunkoid: dehát épp ez a félfeudális értékrendszer a röhejes, és az egyik legnagyobb probléma Magyarországon! A mai gazdaságban együttműködni kell a leginkább tudni, minél hatékonyabban (nem az ma a jellemző profitforrás, hogy elkerítek egy új földdarabot és művelés alá veszem)! Ez igazából - hatékonyságnövelés révén - nagyon könnyen és sokrétűen vezet win-win helyzetekhez. Nézd meg Svájcot, semmivel se inkább veti fel őket a nyersanyag, mint minket (amit nyernek vízerőművön-turizmuson, azt mi is kihozhatnánk a jobb agrikultúrális adottságainkból), és mégis összességében sokkal többre jutnak vele.
Az más kérdés, hogy itthon az archetípus vagy a közpénzeket lenyúló politikus, vagy a közmegrendelésekből élő, amúgy piacképtelen vállalkozást vivő, vagy a beosztottainak a belét is kitaposó menedzser van leginkább szem előtt. Ezekre tényleg áll is, hogy a társadalmi értékrend szerint nem feltétlenül példaképek ők, és más rovására zajlik tevékenységük. Ugyanakkor ismerek több olyan vállalkozót, aki értéket teremt rengeteg módon, és mégis vegytisztán csak ezzel a hozzáállással szembesül (vesz pl. egy új autót, és látszik a szomszédokon, hogy eszi a májukat a rossebb).

Elijah_Baley 2013.04.19. 11:13:20

ez alapvetően nem gáz, úgy hívják, fejlődés, évezredek óta ugyanaz a verkli.
de mindezzel együtt, nem téveszthető szem elől egy apokaliptikus árny, ami ennek az onlájn életmódnak a szülötte:
a tizenéves lányok, még ha vékonyak is, a sok üldögéléstől úszógumis a derekuk, förtelmes látvány a csípőnaciból kibuggyanó háj látványa.
:)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.04.19. 11:23:57

@Pintér Dániel Gergő: látok némi ellentmondást a posztod meta-logikájában (nagy léptékben)

1, arról írsz, hosszasan, hogy a Z generáció faccéról tájékozódik, amely informális/szubjektív/nem objektív hírforrásként tekinthető.

2, arról írsz, hosszasan, hogy pl, "A tartalmi kínálat koncentrálódik, s a kevésbé tudatos fogyasztók gyenge azonosságtudatát kihasználva a geopolitikai központok vezető körei a saját értékrendjüket tükröző műsorokat nyomnak le a torkunkon. A társadalom egyre kiszolgáltatottabbá válik a befolyásolási kísérletekkel szemben"

"A piac szempontjából csekély súlyú kisebbségek nézetei és értékei hiányoznak a csatornák profiljából, így alternatív nézőpontok és kritikus vélemények nélkül a közbeszéd is unalmassá és dogmatikussá válik. Új iparág van felemelkedőben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál."

igen, ez mind igaz a tv-kre, de azokra is csak addig, amíg relatív kicsi a választék (10 csat alatt), DE... DE, ahogy elterjedt a net, ez az
egész rész (a posztod ezen szerkezeti egysége)
irrelevánssá vált.

kb '95-'00-tól kezdve, azaz az X és az Y generáció idejében ez már megtörtént.

magyarul MEGTEHETI pl egy Z generációs fiatal, hogy kiiktatja, (nagy mértékben), életéből/környezetéből az agymosást, a hülye spin-doktorok és politikusok és hr-os/reklámmenedzser-ek manipulációit

s 2013.04.19. 11:32:03

Nem kell fosni. A fiatalok fogják ezt az egészet megváltoztatni, amikor rájönnek, hogy mekkora szar. Minden generáció temette az utána jövőket, és a történelem tanúsága szerint erre nem volt igazán komoly alapja. Élünk, hiába is mondták, hogy nem fogunk. Nagyapáink sok rosszat mondtak rólunk, de ők baszták szét a világot maguk körül teljesen hülye fejjel (I. és II. világháború). Ne kövessük el mi is ezt a hibát. Ez a világ, ha rossz, azért rossz, mert mi azzá tettük. A fiatalok kijavíthatják a hibát, és remélem meg is teszik. Nem temetem őket. Hiszek bennük.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.19. 11:33:06

" A nyomtatott sajtót temetők körül megjelentek a virágárusok"

Ezen besírtam. :):)

Void Bunkoid 2013.04.19. 12:35:51

@blacklord: bizony, egyetértek veled. Amúgy a win-win szituációkra törekvést már általános iskolákban kellene tanítani, akkor lehetne valami változás, addig sajnos ez az irigykedős lópikula marad csak.

Az agráriumból profitálást meg már évek óta ugatom amúgy mindenféle fórumon (a termőföldet mint az egyetlen olyan "nyersanyagot" emlegetve, amiből lehetne itt és most hasznot húzni), de eddig sem a mindenkori országvezetés nem akar arra ráfeküdni, valamint a Z generáció sem akar agrárpályán elhelyezkedni - sajnos nagy részük egyszerű sztereotípiából, pedig a mezőgazdaság nemcsak disznószarlapátolásból és traktorvezetésből áll, van annak is igen komoly gazdasági ága (mert a traktorokat meg köll venni, üzemeltetni, fejleszteni, etc, valamint kitalálni hogy mit érdemes termelni és azt el is kell ám jól adni, neszeneked marketingoldal pl :P). De a legtöbb mai fiatal sajnos nem egy hatvanhektáros földterület szélén levő légkondis szép telephelyet-irodát képzel el jövőbeli munkahelyének, hanem valami belvárosi üvegcsodát, ahol kétpercenként leesik a vizespohara az asztalról az elhaladó villamos miatt.

Maxen1 · http://maxen.blog.hu 2013.04.19. 12:56:16

Jajj, ez elég pesszimista és disztópikus, remélem a jövő megcáfilja ezeket az elméleteket :)

gombosg 2013.04.19. 13:12:16

@s: Ennyi.

A média eltorzíthatja a gondolkodást, de szerintem az alapoknál kell körülnézni. Egy gyerek elsősorban a példaképeitől tanul: milyen példaképeket lát? Mit lát a szüleitől?

Önmagában a tévé és a Facebook kevés ahhoz, hogy gyökereket neveljen. Ezeket használni (médiát fogyasztani) intelligensen, megfontoltan is lehet. Naponta, hetente egyszer is lehet Facebookot nézni, ha valaki úgy akarja.
Az, hogy a Facebook bizonyos emberek, bizonyos fiatalok életében túlzottan fontossá vált nem ok, hanem következmény, valami másnak a következménye.

Amit egyébként magamon is tapasztalok, hogy nincs meg bennem a türelem a szépirodalomhoz és a nyomtatott médiához. Igénylem a pörgést, a "multitaszkingot", a sokszínű feladatokat és kihívásokat, és - sajnos vagy szerencsére - megriadok a monotonitástól.
Jó vagy rossz - most, huszonévesen ez van. Szerintem idővel ez is megváltozik.

Bicepsz Elek77 2013.04.19. 13:27:44

@blacklord: Ez a valaszom okoska, hogy egy "klasszikust idezzek":

www.felsofokon.hu/szemelyisegepites/2012/10/14/ebredes

"A világ tökéletes. Minden egyes dolognak megvan a maga helye. Olyan „műalkotás”, amelynek minden apró részlete a legnagyobb precizitással van megalkotva. Végeláthatatlan gazdagság, bőség, számtalan csoda és lehetőség tárháza. Semmi sem felesleges, minden tökéletesen illeszkedik a nagy egészbe. Ugye Te is így gondolod? Nem? Akkor bizony homokszem került a gépezetbe. Beleestél egy emberi csapdába.

Válaszolj nekem? Ha valami nem jó, akkor miért csinálja mégis az emberek 70%-80%-90% -a? Ha valami kellemetlen érzéseket okoz, rossz gondolatokra vezet, s ezáltal borús cselekedetekhez, akkor miért?
Például mi a csodának bámulják, hallgatják, vagy olvassák az emberek a híreket?
Azok a tények? Ragadozó módjára összevadásszák azokat az eseményeket, amelyek a legmegdöbbentőbbek, legborzasztóbbak, legijesztőbbek és belenyomják a képükbe ezerrel. S a szerencsétlen emberke meg van rémülve, összehúzza magát, „ha ilyen borzalmas a világ, jobb ha nem merünk nagyot álmodni”. A különböző híradók hatalmas gonoszságot követnek el az emberekkel szemben, a negatív mentalitásukkal. Úgy gondolják, a jó, vagy kellemes dolgok nem elég figyelemfelkeltőek. Tulajdonképpen engem nem is érdekelne, mert nem figyelek rájuk, de amikor látom, hogy az emberek milyen gyengévé, pesszimistává, borúlátóvá, elkeseredetté válnak, kifejezetten zavar.
Ha normális életet akarsz élni, ne nézz híradót, ne hallgass, vagy olvass híreket, vagy ha igen, akkor ezt!: Pozitív hírek"

"Érdemes megnézned az alábbi linken található filmet, különösen a 42:30 perctől ajánlom, onnantól kezdődik ami idevág és fontos, de ha kevés az időd, a 1:09:15 – 1:20 közötti tíz percet mindenképpen nézd végig!
Zeitgeist: Moving forward"
www.youtube.com/watch?v=WTSGC7CeUgo
(....) A negatívnak látszó események valójában arra szolgálnak, hogy befejeződjön valami, aminek már lejárt az ideje. Helyet csinálnak egy új „termésnek”, aminek most jött el az ideje. Amikor túllépsz a látszatproblémákon és egy magasabb szinten nyivánítod meg magad, egy olyan virágzó és gyümölcsöt hozó fához leszel hasonlatos, amely ezernyi magvat ad, amelyekből új és csodás fák kelnek ki, gyümölcsöt (tudást) adva az éhezőnek, virágot (boldogságot) a szenvedőknek és életpéldát (bölcsességet) a keresőknek."

Bicepsz Elek77 2013.04.19. 13:37:29

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Ez inkabb koszonheto a fogamzasgatlasnak,az ovszernekmeg a szocialis segelyeknek. Az emberek visszatertek a "boldog" Oskorba, amikor torzsekben eltek, a ferfiak vadasztak, meghagtak a noket, vedtek a torzset mas ferfiaktol, a nok meg gyereket neveltek, gyujtogettek de alapvetoen mindenkinek egyenloen jutott kaja, pia. A gyerekek 4-5 eves koruktol elszakadtak azanyjuktol is es bandakban nottek fel, aztan beleptek a felnottek vilagaba kb. 15 evesen.
Most a szocialis segely teszi lehetove a hazassag kikeruleset (NyEu-ban),Kelet-Europaban viszont a vagyonvedelem (a jogilag konnyu valasok es a kommunista torvenyek miatt felezodhet a vagyon (ami nem jo a gazdagabb felnek), masreszt a szegenyebbek meg tobbnyire nem koltenek eskuvore). A varosiasodas is belejatszik. Persze a hazassag lenyege mindig is a vagyonvedelem volt, masreszt a csaladalapitase pedig a kozosseghez tartozas az olyan korszakokban, amikor az egyen nagyon is sebezheto volt(hamarosan most is az lesz,amikor majd megszunik a nyugdij es elterjed az "oregezes" a "tinik" koreben).

s 2013.04.19. 13:51:14

@gombosg: Persze, megváltozik idővel minden.
"Amit egyébként magamon is tapasztalok, hogy nincs meg bennem a türelem a szépirodalomhoz és a nyomtatott médiához."
Egy régi srác, egy bizonyos Lenin azt mondta: Szépirodalom nélkül kiszárad az agy. Igaza volt. Ilyesmit olvasni kell, erre szükséges egy kis időt félretenni. Egyébként a könyvnyomtatás elterjedésekor sokan tartottak attól, hogy azok, akik sokat olvasnak előbb-utóbb meg fognak bolondulni. Amennyire ezt ma meg lehet ítélni, nem volt igazuk.
A fiatalok nehezen tűrik a monotonitást. Ennek minden korszak sokat köszönhetett, mert az új elgondolások alapvetően ebből a hozzáállásból származnak. Másrészt szükséges bizonyos fajta fegyelmezettség a gondolkodásban ahhoz, hogy a bonyolult és nehezen megérthető dolgok magváig eljuthassunk. A legjobb e két ellentétes követlemény szerencsés elegyítése, amikor az ember hirtelen ötlettől vezérelve megpillantja a lényeget, és elég szívósság és kitartás is van benne ahhoz, hogy következetesen, lépésről lépésre haladva eljusson a megvalósítandó célig.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.04.20. 05:55:36

Tökéletes diagnózis. Annyit tudnék hozzátenni, hogy a 90-es években és a 2000-es évek elejéne elterjedt volt a hiedelem, hogy az internet és általában a digitális forradalom alapvetően fogja megváltoztatni a zemberek életét, mégpedig pozitív irányban és csak lassan kezd el leesni (már akinél), hogy azért ez nem teljesen így van, sőt sok esetben éppen az ellenkezője tapasztalható a várt pozitív hatásoknak - információs autonómia helyett feudális jellegű információs függés, nyíltság helyett elszigetelődés, növekvő szabadság helyett világszerte fasizálódó rendszerek és a polgárok totális megfigyelése / ellenőrzése, gzadasági fellendülés helyett hanyatlás, stb. Véleményem szerint egy nagy tanulsága van a történetnek, mégpedig az, hogy alapvetően emberi problémákat technológia segítségével nem lehet megoldani, felnagyítani viszont annál inkább. Sajnos ezt a leckét milliószor megkapta már az ember (Lucifer, Prométheusz, Ikarusz, a bábeli építkezők - mind ugyanaz a séma), de a technológia által kínált hatalom túl vonzó az ember számára, hogy a leckéből tanuljon a prométheuszok számára pedig mindig kapóra jön a kifogás, hogy dehát csak a zemberek életét akarom könnyebbé tenni.

billy reed 2013.04.20. 22:01:56

@gxzozo: "Sok érdekes gondolat van az írásban, de alapvetően nem magyarázza meg, hogy ha valakit nem érdekel a társadalmi közélet, az miért baj. Nem kötelező, és nagyon sokszor valóban unalmas is. Például engem sem érdekel."

Akkor segítek kicsit:

1. Akkor milyen alapon nyilvánít véleményt -akár nyilvánosan, mint most is-,olyan dolgokban, amelyekről - saját bevallása szerint- fogalma sincs? Sőt, nem is érdekli?
Miért kellene az ön véleményét komolyan venni, sőt egyenrangúnak tekinteni olyanokéval, akik értenek a "világ dolgaihoz"?
2. Az általános választójog alapján ön dönthet országos, sőt ennél magasabb szintű ügyekben /Európai Parlamenti választások/. Képzelje el, ha mindenki, akinek halvány gőze nincs a dolgokról - jogával élve - megjelenik és szavaz. Mi lehet ebből?
Vagy vezessük be a műveltségi cenzust? Na, az annyira nem tetszene, ugye?
3. A közélet nem egyenlő a politikával. A közéletbe beletartozik a politika, kultúra, sport, gazdaság, életmód, ésatöbbi, ésatöbbi.
Ha ezek közül semmi nem érdekli, mi marad? Az online-póker?
4. Minél kevésbé tájékozott, annál kiszolgáltatottabb.
Így pl. teljesen higgadtan aláírhat egy olyan kölcsönfelvételi szerződét, melynek végén 15 millió helyett 25-öt fizet vissza. Nem hiszi?

Na, nem ragozom. Kiindulásnak ennyi is elég.

gxzozo 2013.04.21. 03:05:02

@billy reed:
Az első pont jogos. Ugyanakkor a kommentem nem annyira a közéletről szólt, inkább az írásról.

2. Most is ez történik többnyire. Mivel a kínálat sem feltétlenül fedi a választók értékítéletét, ezért ebből inkább az sül ki, hogy az emberek vagy dacból szavaznak, vagy a legkisebb rossz elve alapján. Vicces, nem? :) Fizikusként annyira nem zavarna egy műveltségi cenzus. Mondjuk nem biztos hogy eljárnék szavazni, ahogy most se nagyon szoktam.

3. Az írás inkább médiáról és politikáról szólt. Ebben a kontextusban a közélet igenis szűkített értelmű, a részemről bizonyosan. Hogy a kényes ízléseknek is megfeleljek: a politika és a napi politika nem érdekel személy szerint engem, mert unalmasnak és érdektelennek tartom - így megértem, ha mások is ekként vélekednek. Ezer értékesebb elfoglaltságom van nap mint nap.

4. Ennek viszont már semmi köze ahhoz, amit én írtam. Ez egy rossz példa, főleg, mert túlzó is (lásd: slippery slope).

thewrek 2013.04.21. 09:45:09

Vág Bernadett cikkét olvastam nemrégiben, picit hasonlóan írja le a dolgokat, azt hiszem, hogy érdemes elolvasni. Sajnos sok rokonomnál figyeltem meg azokat a dolgokat, amelyekre Ő is rátapint írásában...

www.rd.hu/B%C3%BCd%C3%B6s_k%C3%B6lyk%C3%B6k

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.04.22. 09:05:46

Nagyon érdekes poszt, és hiánypótló is. :)

A végkövetkeztetéssel nem értek egyet: szerintem nem visszazárni kell, hanem megtanítani a Z-generációt megfelelően használni. Sajnos ebben az elavult oktatási rendszernek és annak az X- és Y-generációnak lenne főszerepe, ami maga sem tudja, hogyan is kéne ezt jól használni. Bariközt-Reality-Facebook-Youtube-Tehetségkutató-Szappanopera - nagyjából ez a menü az ötvenöt éves háziasszonytól annak gimnazista gyerekéig, csak esetleg az arányok és a konkrét műsorok/tartalmak változnak.

De nem hiszem, hogy a visszalépés lenne a megoldás - mivel, ahová visszalépnénk, azért az sem volt a mennyország...

Jómagam az Y-generációhoz tartozom. Tévét gyakorlatilag nem nézek már évek óta, rádiót ritkán hallgatok, munkám során és szabadidőmben egyaránt sokat ülök a gép előtt. A híreket és a szórakoztató tartalmakat a netről szerzem be. Aktívan Facebookozom, blogokat bújok, és már van saját is.

Azonban tudatosan szűröm és válogatom az információkat, minden megdöbbentő, felkavaró vagy szenzációs hírt leellenőrzök (pl. így az afrikai fekete muszlimok által állítólag lemészárolt 500 keresztényről hamar kiderül, hogy egy tankhajó-szerencsétlenség áldozatai), és ha hoaxra bukkantam, azonnal szólok a megosztónak, és továbbosztom az ismerőseimnek.

Én kamasz voltam a magyar internet hőskorában (freemail, hősemberképző, meg az a kék chat, aminek már nem is ugrik be a neve...). Kialakult a kritikai érzékem, az olvasottságom, az analitikus gondolkodási készségem, mire elkezdhettem netes tartalmakat nézegetni - ezért automatikusan értelmezem és értékelem a hallott és látott dolgokat, tudva azt, hogy nagyon sok embernek nagyon sok érdeke fűződik ahhoz, hogy engem megvezessen - politikustól mosóporgyártóig.

És emellett hetente kétszer elmegyek élő embereket hallgatni, amint élőben élő problémákról beszélgetnek. Akikkel utána lehet élőben vitázni. Élőben szoktam hétvégente sörözni is az ismerősökkel, és most, hogy itt a tavasz, alig várom a hétvégéket, hogy újra mehessek fotózni a szabadba vagy a városba.

Tehát a probléma sajnos nagyon is valós. Csak arra kéne szerintem vigyázni, hogy ne essünk át majd a ló túloldalára. Nem a dinamit tehet a robbantásos merényletekről - az igazából a bányászok életét volt hivatott megkönnyíteni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 10:17:02

Nekem kicsit úgy tűnik, mintha az elején említett arc gondolatai lennének átvéve. Kicsit olyan, mintha a cikket írónak nem sok fogalma lenne a fészbúkról. Pl. az ellenkező neműek hajkurászása -> na az pont ott zajlik. Aztán este valami partiban meg jól megdöngetik egymást. Az eszköz változott.

Most mi a baj? A világ változik.
Hogy a generáció hibája-e? Miért, az 1992 után születettek alakítják a médiát? Nem, a sokkal korábban születettek.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.04.22. 10:22:56

@Önkéntes Véradó: Más volt a szellemi légköre az akkori internetnek, mint ma, aminek sokféle oka van. Egyrészt új dolog volt így mindenki csak próbálgatta, mire lehet használni, másrészt a használata igényelt bizonyos fokú technikai érdeklődést, ezek miatt aztán leginkánn a kísérletező kedvű, érdeklődő embereket vonzotta. Azt is érdemes megnézni, hogy hol volt akkoriban és hol van ma a pénz az internetben. Eleinte, a dotkom-összeomlásig az e-commerce volt a húzóágazat, sokan remélték, hogy konkrét pénzt kaphatnak majd a szolgáltatásukért, mára viszont kevés sikeres üzleti modell maradt, ezek közül egyetlen, a propaganda (ideológiai és üzleti) adja az internetes gazdaság túlnyomó részét. Ez aztán rányomta a bélyegét gyakorlatilag minden jelentős fejlesztésre, ami az utóbbi tíz évben történt és a technológia pedig kinevelte azt a felhasználót, akiről a poszt szól.

@gxzozo: Erről az jut eszembe, hogy nem régen egy politikai vitában került elő a téma, miszerint aki nem szavaz, annak ne sírjon a szája, ha valami olyan történik, ami nem tetszik neki. A másik vitázó felháborodottan írt vissza, hogy túrót, annak ne sírjon a szája, aki elmegy szavazni és ezzel szélhámosokat, tolvajokat és gyilkosokat juttat hatalomra... - mit mondjak, lehet benne valami.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 10:28:30

@Csiken Disztroly: Illetve, nézd meg, hány kormány tartotta be eddig, amit ígért a kampányban.
Mindegy, szavazol-e, aki nyert, az azt csinál, amit akar, már ha az ellenzék hagyja. Utóbbi esetben meg marad az egy helyben járás.

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.04.22. 12:10:46

@Csiken Disztroly: Egyetértek. Egy generáció, aki már "belenőtt" az internetbe, aki már nem látta a születését, épp ezért nem ismeri, csak használja. És már nem a könyv, újság, rádió és tévé mellett, hanem minden más HELYETT.

És pont mindezekben látom a veszélyt. Az emberek még a tévés manipuláció ellen is védtelenek, akkor hogyan lehetnének védettek a netes manipuláció ellen?
Valahogyan fel kell fejlesztenünk a "mentális immunrendszerünket" az új kihívásokhoz.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.04.22. 13:50:53

@ColT: Ennél már csak az lenne a rosszabb, ha betartanák, amit ígérnek - közhely, de igaz - már a kampányok problémafelvetése is propagandisztikus hazugság rendszerint. Adja is magát a magyarázat, hogy akkor a gonosz politikusok manipulálják a jóembereket, viszont az a durva az egészben, hogy a média-demokráciában a politikusok azokra az ideálokra dolgoznak rá, amit a választóknál mérnek, az viszont, hogy milyen ideálok vannak a választók fejében az a médiából jön. Most akkor gondoljunk bele, mi tartja fent az egészet :o

@Önkéntes Véradó: Nem vagyok benne biztos, hogy van ilyen mentális immunrendszer, az is lehet, hogy a túlzott információbevitel megsüti az agyat, az orvosság pedig, hogy kevesebbet kell fogyasztani azt a keveset viszont elmélyültebben. Például érdemes elgondolkodni, hogy milyen előnyökkel jár, ha az ember naprakész és cserébe milyen energiába kerül a a sok információ átszűrése.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.04.22. 15:01:39

@tintamin: "korábban mindig élőszóval és egymással beszélgettek az emberek."

aztán feltalálták az írást. szörnyű következményei lettek.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.22. 17:55:54

@Csiken Disztroly: Ördögi kör, ja.

Ha legalább törekednének munkahelyteremtésre, stb., érted.

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 14:12:18

@Mrs.Columbo:

"...de én személy szerint inkább éltem volna pl. a felvilágosodás korában, mint elődjeiknél a sötét középkorban."

a) A sötét középkorra való hivatkozás mára - szerencsére - már okafogyottá vált a történészek körében és elfoglalta méltó helyét az ideológiai lózungok között.
b) A felvilágosodás eszmeiségének köszönhetjük a legtöbb modern totalitárius rezsim által elkövetett borzalmak eszmei alapjait.
c) Summa summarum: a középkor menőbb.

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 14:17:53

@Brendel Mátyás:

"szörnyű következményei lettek.:)"

Ja. Például a blogod. Szellemi környezetszennyezés.

Jerofejev 2013.04.25. 08:36:20

Hatásvadász, demagóg cikk ami nagyot markol, de keveset fog.

Növekszik az agresszió? Mihez képest? Az öregeim még a mai napig elmondják, hogy régen ha egy búcsúban nem volt késelés/tömegverekedés akkor megismételték az egészet.

Nem udvarlunk, hanem pókolunk? Úristen...ilyeneket a hatvanéves anyukám szokott a fejünkhöz vágni.

Félretájékoztattatok az emberek? Mi van? Most, amikor minden adatbázis, kutatás, téma rogyásig kutatható és az esetek többségében ingyen hozzáférhető? Beböfög valamit egy politikus, és fél órán belül leellenőrizhető, hogy úgy van e? Régen meg két újság három újságírója tematizálta az egész közbeszédet, és szó szerint emberek millióit lehetett úgy elpusztítani, hogy a többiek nem vették észre...hagyjuk már.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.04.30. 22:59:18

@Jerofejev: Oszt szűrő-bugyborékról hallottál-e már?

mezgaladar 2013.05.25. 05:54:39

@Önkéntes Véradó: Csak most olvastam a cikket és a kommenteket. Sajnos én már az X-be sem férek bele, de mégis úgy gondolom, hogy a mai fiatalok sem rosszabbak semmivel elődeiknél. Egyszerűen mások, más korban. Ezt mindenkinek el kell tudni fogadni. Heterogén társaság, mint minden generáció. "Nem a dinamit tehet a robbantásos merényletekről - az igazából a bányászok életét volt hivatott megkönnyíteni." Mindig lesznek olyanok, aki a legáldásosabb találmányt is rosszra, vagy rosszul fogja használni. Nevelés, tehát az előző generáció felelőssége is.

PabY 2013.11.13. 20:01:10

Hát ha a cikkíró szerint a tv objektív hírforrás akkor inkább ássa el magát a picsába...

SirTocy 2013.11.18. 09:31:16

Ez a cikk kifejezetten az a fajta, ami több kárt csinál, mint amennyi hasznot. Azt a magatartást reprezentálja, ami valójában a probléma a mai társadalommal és a felnövekvő fiatal generációval: látjuk a gondokat, felismerjük a problémák okait, csak rohadtul nem vagyunk hajlandóak beismerni a saját felelősségünket az események láncolatában. Felelősségvállalás helyett inkább keresünk valakit vagy valamit, akit vagy amit bűnbakként tarthatunk magunk előtt - esetünkben a trechnológiát.

Mert a technológia gonosz. Mert a technológia megmérgezi a gyerekeidet. A technológia veszélyes. A technológiával csal a feleséged. Állítod ezt úgy a bejegyzésedben, hogy felmászol ennek a technológiának a hátán a nyilvánosság elé, majd a nyakába szarsz egy ilyennel - de tulajdonképpen nem is csak a technológiának és az Internetnek, hanem rögtön saját magadnak is, mert ezek után miért tekintené bárki pont a TE blogodat hiteles és megbízható hírforrásnak?

Ha valaki látni szeretne valami érdekeset, Ctrl+F-el keressen rá a bejegyzésben a "szülő" és "nevel" kifejezésekre! Elárulom: sehol nem szerepelnek a cikkben. Kedves blogger! Tudod, miért folyik a szenny a médiából?

Azért, mert erre van igény.

Amikor a médiába nézel és egy szörnyeteget látsz, ajánlom, jusson eszedbe, hogy olyankor tükörbe nézel. Mert a média is biznisz: azt termeli, amire igény van. A Való Világ, a Jersey Shore és az összes valóságshow, az emberek megalázására épülő vetélkedők, idióta talkshow-k, és minden olyan médiatermék, ami csak ostoba szenny, nos, azért van ott, mert ezt valaki fogyasztja.

Fogyasztják a kritikus gondolkodásra képtelen felnőttek, akik szintén ilyen emberekké nevelik a saját gyerekeiket is, és ez NEM a technológia hibája: a YouTube és a Facebook előtt ugyanezt a birka-hajlamot aknázta ki például a katolikus egyház.

De ha ettől eltekintünk, még akkor is olyan vérlázító baromságoktól hemzseg a cikk, minthogy nem átallja a "hivatalos" hírforrásokat jóval objektívebbnek nevezni, mint az új médiumokat. Mintha nem tudná, hogy gyakorlatilag minden újság valamelyik politikai csoportosulás érdekeltségeinek befolyása alatt áll, sőt, néhány esetben nem kevesebbet vállalnak, minthogy pártok politikai szócsöveivé silányodnak, cserébe az anyagi támogatásért.

Igen. Felnőtt a Z-generáció. Felnőtt, mert felneveltük. Így, ilyenné, hogy ne érdekelje őket semmi. Ha nem a hálón lógnának, akkor találnának mást, amibe belefolythatják apatikus, szürke mindennapjaikat. Nem azért nem tisztelik a tanárokat, mert facebook, hanem azért, mert az apja nem ver le a gyerekének kettőt egy zsák naranccsal, mikor kiderül, hogy amaz megverte az osztályfőnökét.
A magam részéről én például nem nézek TV-t, és mindig figyelek rá, hogy a hírforrásaimat megválogassam, az elém rakott információkat megrágjam, és olvassak a sorok között - de ez nem azért van, mert barlangban nőttem fel technológia nélkül, hanem mert a szüleimnek valamelyest sikerült kritikus gondolkodásra nevelnie.

Kedves blogger! Eszméletlenül fordítva ülsz a lovon, és ha úgy gondolod, hogy az a hirdetendő, követendő magatartás, amit ezzel a posztoddal képviselsz, akkor te magad is szerves része vagy annak, hogy a média nagyrésze azzá a pöcegödörré vált, amelyről magad is írsz és panaszkodsz.

Ám ahelyett, hogy ezért a valódi felelőst, a társadalmat vonnád kérdőre, bűnbakként próbálod beállítani magát a technológiát, aki megrontja szegény, ártatlan gyermekeink elméjét és erkölcseit.

Ejnye.

Bejnye.

HighTroller 2013.11.22. 09:58:50

és mégis kik azok akik a z-generációt beültetik a tévé elé, mert addig is csöndben van és nincs vele gond?

c3as84 2013.11.22. 10:24:33

Azért vegyük észre, hogy ez az egész nem egy egzakt tudomány.
Ha anno nem kezdtek el volna hype-olni az X meg Y generációk dolgain, akkor most tök más kutatások születnének.

Nem értem, X évente valaki kitalálja, hogy húú mennyire megváltozott minden? Kicsit régebben az volt, hogy "baszod, mennyire gáz már a telefon, az emberek türelmetlenek és lusták, mert nem mennek át a szomszéd utcába meg nem küldenek már levelet. Meg fú, milyen már, hogy valaki vonattal el tud menni a városba, ha éppen nem akar disznókat tenyészteni apja udvarán... Mi lesz így az új generációból?!"

Ááá, ugyanmá'...

uarempty 2014.11.24. 13:02:55

@Patrick Bateman: hát igen, pont ezért nem degenerálódás objektív szempontból, csak az előző generáció szerint. én nem degenerálódásnak nevezném, hanem változásnak, mert, ha visszafejlődne, akkor platón' óta már újra a fán csimpaszkodnánk és az a generáció lett volna az evolúció és az emberiség csúcsa....de úgy, nem így van :D egy valami viszont nem változik, még mindig nehezen tudja az emberiség az ösztöneit kontrollálni, ami kipusztuláshoz vezet. kapzsiságban, hataloméhségben egyik generáció közt sincs szignifikáns különbség, ami szerintem sokkal nagyobb baj, mint a kommunikációs hírcsatorna és infó csatorna milyensége, éppen papír vagy elektronikus alapú....

uarempty 2014.11.24. 13:05:05

@uarempty: ja de, annyiban, hogy a papír alapú sokkal lassabb, korlátozottabb helyileg is (nem világméretű) és interaktivitásra is (nem úgy mint egy post) rgo primitívebb.

Asszem 2015.01.01. 10:37:34

Helló 2015-ből,vajon hányan Farmville-eznek ma még?

Amúgy szerintem a poszt tipikus hálistenkedés, és most megyek is vissza Facebookra lájkolni, mert lejárt az 1 perces figyelmi fókuszom, amit fenn tudok tartani.

german 2016.01.19. 19:58:08

Abszolúte korrekt írás. Sajnos.

* És eljöve a konzumidióták kora...
süti beállítások módosítása