A kormány újabb speciális képzettséget kínáló szak megszüntetését tervezi: az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) a napokban értesítette az ELTE Természettudományi Karát arról, hogy a Tudománykommunikáció a természettudományban MSc-t többé nem indíthatják. Az ügyet jól ismerő, de nevét nem vállaló forrás a Média 2.0 blognak megerősítette a kormány tervét. Bár a szak létezését nemcsak munkaerőpiaci igény, de a felvételiző hallgatók évről évre növekvő száma egyértelműen indokolná, a legfelső vezetés mégis úgy látja, hogy ez a szak is csak egy újabb út a gyorséttermek pultja mögé.
Az előkészítési munkákat, hatástanulmányokat és felméréseket látszólag teljesen nélkülöző döntés-előkészítési eljárás egyértelmű tévedéseit egy névtelenséget kérő ELTE-s hallgató ma délelőtt már elmagyarázta a szakpolitikusoknak a 444.hu-n, mi csak néhány gondolattal szeretnénk kiegészíteni és támogatni a tiltakozását. A hallgató levelében írtakat a képzést ismerő névtelen forrásunk is megerősítette.
Rentábilis, de mégis megszüntetik
"Az elmúlt években mindig 50 főnél több jelentkező volt a szakra. Az az érv nem állja meg tehát a helyét, hogy kevés az érdeklődő. Ráadásul ez a szám nem kevesebb, mint az alapszakkal nem rendelkező mesterszakok nagy részéé. A legtöbb hallgató végzett biológus, geográfus vagy környezettanos, de akad itt fizikus, kémikus és állatorvos is, akik szeretnék szakmájukat a nagyközönség felé érthetően bemutatni. A szakra felvettek mintegy kétharmada befejezte vagy az idén befejezi tanulmányait. A szak tehát nem mondható kevéssé rentábilisnak, ráadásul posztgraduális tanfolyamon ez az egyéni konzultáción és korrektúrán alapuló, gyakorlat-igényes képzés nem működhet hatékonyan. A tanfolyam propagálása és szervezése egyetemi keretek között nagyon nehezen megoldható."- nyilatkozta a Média 2.0-nak egy az ügyet ismerő, de névtelenséget kérő forrás, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi diákoknak és a most felvételizőknek nem kell aggódniuk. Az ő képzésüket akkor is befejezik, ha „bekövetkezik a legrosszabb”.
Mivel a Magyar Közlönyben még nem hirdették ki az új felsőoktatási szakjegyzéket, a szak vezetői most megpróbálnak küzdeni azért, amit alig 4 évvel ezelőtt elindítottak. Bíznak a nyilvánosság erejében, ráadásul több neves kutató is kiállt a képzés mellett. A Magyar Mérnökakadémia szerdai közgyűlésén például arról döntöttek a tagok, hogy levelet írnak az EMMI-nek az ügyben, de, az sem kizárt, hogy törvénymódosítást nyújtanak be a szak megmentése érdekében. Egy azonban biztos: megdöbbentő, ahogy a szakot az érintettek megkérdezése és előkészítő felmérések nélkül, szakmai szempontokat mellőző indokokkal, egyetlen tollvonással akarja megszüntetni a minisztérium.
Ami Oxfordban népszerű, az Budapestre nem kell!
A természettudományos eredmények terjesztésének a leghatékonyabb módja, ha olyanok sajátítják el a média működését és a kommunikáció legcélravezetőbb formáit, akiknek alapképzettsége is garantálja a hozzáértést. Az elmúlt években éppen ezért alakultak jelentős nemzetközi kutató egyetemeken - például Oxfordban - Science Communication, Public Understanding of Science szakok, főként a természettudományi karokon. Számos neves külföldi intézmény, így a londoni Imperial College, a sheffieldi egyetem, az amerikai Boston University, és az új-zélandi Otago University is képez hasonló végzettségű embereket, felismerve, hogy a tudósok ma már nem burkolózhatnak laborköpenyük, katedrájuk mögé és mindenkinek érdekében áll, hogy a tudomány legfrissebb eredményeit érdekes és közérthető formában tolmácsolják a nagyközönség felé. Az Msc. és PhD. képzések célja, olyan - az egyes tudományterületekhez értő, de a média műfajokban is jártas - újságírók, PR- és múzeumi szakemberek kinevelése, akik képesek a laikus nyilvánosság számára hitelesen, objektíven és korszerűen közvetíteni a legújabb ipari innovációkat.
Arról, hogy ez a fajta tudománynépszerűsítés nemcsak társadalmi igény, de a kutatók számára is kézzelfogható segítség már mi is írtunk korábban, de a tudományos kommunikáció szükségessége mellett Anarki is érvel. Szakkommentárjában kifejti, hogy a tudósok finanszírozása és munkájának társadalmi támogatottságának növelése érdekében nem elég a lehető legnagyobb impaktfaktorú folyóiratok számára futószalagon gyártani a pályatársak által átnézett cikkeket. (Főleg úgy, hogy ugyan a tudományos életben a teljesítmény legfontosabb mutatója továbbra is a lektorált folyóiratokban való publikáció, de hogy ezeket elolvassa-e egyáltalán valaki, az még mindig másodlagos.) Az elmúlt évtizedben a kommunikációtechnológiák fejlődése -és az áltudományokt erjedése miatt új szempontok épültek be a kutatómunkába és a tudománytermelésbe is, így a tudósoknak abban a közegben is igazolniuk kell tevékenységük relevanciáját, amely egyre inkább monopolizálja a döntéshozók tájékozódását – tehát a tömegkommunikációban.
A diákok sikerei és az oktatók eredményei nem számítanak
Néhány doktori képzést leszámítva, Magyarországon - és az egész Közép-Kelet európai térségben - először az ELTE Természettudományi Karán 2011-ben, Msc-ként akkreditálták az egyetlen olyan képzést, ami a fogyasztói igények minőségi kiszolgálása mellett a természettudományos és marketingszemlélet összeegyeztetéséért dolgozik. Az UNESCO Multimédiapedagógiai Központban működő iskola alapszak nélkül műszaki-, természettudományos, informatikai, agrár, orvosi alapképzettséget kíván előfeltételként a jelentkező hallgatóktól. A szak tehát aligha lehet "büfészak" (-más kérdés, hogy az erre való hivatkozás is nagyban téves-), ráadásul a leendő tudománykommunikáció szakos hallgatóknak a 2 év alatt 20 kreditnyi természettudományos tárgyat is el kell végezniük, így az űrcsillagászattól kezdve a matematikán át akár a kvantumfizikába is bepillantást nyerhetnek. Ez az összes tantárgy 13%-át jelenti.
A felvételt nyertek ismeretterjesztő és múzeumi szakirány közül választhatnak és a gyakorlatorientált képzési struktúra anyagát és kutatásmenedzsment kompetenciákat elsajátítva készülhetnek fel az egyetemeken, kutatóintézetekben, K+F tevékenységet végző vállalatoknál, vagy egyéb szervezeteknél folyó kommunikációs munkára; a médiában tudományos újságíróként, műszaki- és természettudományos múzeumokban, vagy science centerekben végzett szakavatott tevékenységre.
A szak keretében eddig két egyedülálló tankönyv született, így a Múzeumpedagógia és a magyar nyelven először - nemzetközi együttműködéssel született - Tudományos újságírás kötet, valamint egy e-tananyag a Tudománykommunikáció nem hagyományos módszereiről. A képzés részt vett egy EU programban is a Berlini Freie Universität és a Dortmundi Egyetem, a Londoni Természettudományi Múzeum, valamint a Nyitrai Egyetem részvételével. A hallgatók nemcsak díjakat söpörnek be, de Erasmus és más nemzetközi programok révén tanultak München, Trento és Szingapúr Egyetemén, rész vesznek egy Ericei nyári tudományos kommunikációs kurzuson.
A végzettek közül dolgoznak az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban, az Origo tudományos rovatánál, a Magyar Természettudományi Múzeumban, az Országgyűléshez tartozó Nemzeti Fenntartható Fejlődési Titkárságon. Az oktatók között évtizedes tapasztalatokkal rendelkező, neves gyakorló szakemberek vannak: a Magyar Természettudományi Múzeum egyik főmunkatársa, a Népszabadság tudományos rovatának szerkesztője, a Kossuth Rádió Szonda című műsorának egykori szerkesztője, valamint az Origo volt-tudományos rovatvezetője; a vendégelőadók pedig a Dublin City University-től kezdve, a trieszti SISSA-n át és a Magyar Tudományos Akadémiáig jutva számos helyről érkeztek. A Természettudományi kommunikáció mesterszak tehát nemcsak nemzetközileg elismert és beágyazott, de a tudományos közélet maximális támogatását is élvezi.
Kis szak, növekvő szerep
Bármennyire is kis létszámú ez a szak, a szerepe egyre fontosabb. A 21. század egyik legnagyobb ellentmondása, hogy egyre nagyobb a szakadék a társadalom nagy részének tudása és a mind bonyolultabbá váló műszaki- és természettudományi ismeretek között, miközben a korszerű tudásalapú társadalmak sikere a műszaki- és természettudományok társadalmi alkalmazhatóságától függ. Az ez irányú műveltség nemcsak hétköznapi problémák megoldásához elengedhetetlen, de ahhoz is, hogy felelős állampolgárként tudománypolitikai döntésekben is érdemben vehessünk részt. Nyilvánvaló, hogy azok az országok tudnak a gazdasági kihívásokra is könnyebben reagálni, amelyek hangsúlyosan foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A szak megszüntetése tehát egy éppen csak megindult fontos folyamatot akasztana meg, ami nemcsak jelentős kárt okozna a hazai műszaki-tudományos kultúrának, de az egész ország hosszú távú gazdasági fejlődésének is, így nyilvánvalóan senkinek sem állhat érdekében.
