„Ha úgy néznék ki, mint te, inkább megölném magam!” – olvasható a kegyetlen mondat egy Facebook-profilkép alatt. Ehhez hasonló meggondolatlan megjegyzések mára elszaporodtak, egyre több fiatalt kergetnek a halálba. A cyberbullying, vagyis az online bántalmazás egy új keletű, brutális probléma. Veszélyes öngeneráló folyamat, zaklatással, molesztálással, tabuk nélkül.  Vajon az internet képes átalakítani a szociális érzékenységet?

 Az internet és a közösségi oldalak hatalmas előnye, hogy bárkinek elérhetővé válik a világ. Találhatunk elkóborolt kedvenceket, állást, vesedonort vagy barátot és szerelmet. A sikertörténetek folytatása időnként tragédiába csap át, azonban az árnyoldalakat ritkábban látjuk. A kiegyensúlyozott élethez hozzátartozik a társas lét, de mi történik akkor, ha kitaszítanak és elfordulnak az emberek tőlünk?

A 15 éves Amanda Todd drámai esete bejárta a világot. A személyiségfejlődés kritikus korszakába érő lány megismerkedett egy férfival az interneten, aki pillanatok alatt elérte, hogy bizalmas viszonyba kerüljenek. Rávette, hogy meztelen fotót küldjön magáról, ez pedig eljutott a lány barátaihoz. Ezek után Amandát környezete megbélyegezte, folyamatosan szekírozta, nem törődve szavaik következményeivel.

Ismerősei az általuk narcisztikusnak vélt tettet online kommentárokkal, majd a teljes kirekesztéssel büntették. Eközben a tinédzser tudatába beleégtek a szavak, és önértékelése szélsőséges módon átalakult. Eltorzítva gondolt magára, hiába próbált kitörni a skatulyából, úgy érezte, nem maradt más lehetőség. Öngyilkos lett. A bántalmazottak helyzete speciális: nem a gyenge jellemük, hanem a folyamatos atrocitások miatt. Eljön az a döntő pillanat, amikor már nem próbálnak küzdeni az offenzív és gyötrő szavak ellen, hanem elhiszik.

Hol vannak ilyenkor a szülők és tanárok? A cyberbullying jelensége előbb okoz az áldozatoknál lelki sérüléseket,
 ezek fizikai megnyilvánulásai később jelentkeznek, így nehezebb észrevenni. Magyarországon a szülők tájékozatlanok az internet szocializációs hatásait illetően, derül ki a 2010-es EU Kids Online kutatási eredményéből. Szerencsés helyzet az, ha a szülők felismerik, hogy a gyermeküknek megváltozott a viselkedése, mivel valahogyan csillapítani akarja a depressziós állapotot. Mivel az elkeseredésnek ezer variációja van, így korán sem olyan egyértelmű feladat a szülőnek feltárni az okokat. Kinek lenne az az első gondolata, hogy gyermeke szomorúságát internetes zaklatás okozza?

Az, hogy elborzadó tekintettel olvassuk a cyberbullying prédáinak történetét, még nem elég. Elszörnyedő arcunkat, nyitott szemekre és fülekre kell cserélni, hogy időben közbe léphessünk. A szűk közegen túl, a probléma megelőzésese és orvoslása nemzetközi összefogás kérdése, de kompetens szakérők bevonása a magyarországi prevencióba szintén elengedhetetlen. Éppen ezért a társadalmi felelősségvállalást és tudatos médiafogyasztást tevékenységében mindvégig hangsúlyozó KommON BME Kommunikációs Szakkollégium április 23-án ’Van képed hozzá?! – Konferencia az online bántalmazásról’ címmel egyedülálló programot szervez, ahol párbeszédre szólítja fel a média és civilszervezetek munkatársait, valamint szülőket és pedagógusokat, hogy közösen elinduljunk a megoldás útján. Meghívott előadóink között jelen lesz Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője; dr. Baracsi Katalin, a Safer Internet Program képviselője; Christopher R. Martin, kommunikációkutató; Schmidt Andrea, az MTA Szociológiai Intézetének kutatója és dr. Dojcsák Dalma, jogász.

A bejegyzés szerzője a KOMMON kommmunikációs szakkollégium tagja.

2013. április 23. 14:00

Van képed hozzá?! – Konferencia az online bántalmazásról

Magyar Telekom Székház (1013 Budapest, Krisztina körút 55.)

Részvételi szándékát, kérjük, a cyberbullying.kommon@gmail.com-on jelezze!

facebook.com/vankepedhozza

kommon.bme.hu/kozosseg/konferencia

Megszületett a Z-generáció – derül ki az Ipsos F&F legfrissebb, fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. Egyoldalú, határozott, mégis kiszolgáltatott és kétes jövő előtt álló társaság az övék: 67 százalékuk csupán a televízióból értesül a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrás az internet számukra, ahol átlagosan tízből hatan tájékozódnak a hírekről, kilenc százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket.  A nyomtatott sajtót temetők körül megjelentek a virágárusok: a ismeretszerzés tekintetében még a rádióhallgatás is megelőzi a papíralapú médiát. A legmegdöbbentőbb adat, hogy a fiatalok közel 13 százalékát egyáltalán nem érdeklik a világban történtek: úgy érzik, nincs beleszólásuk a környezetük alakításába. Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos – és gyakran jóval objektív – hírforrásokat, s saját kapcsolati hálójukból, informális utakon, a közösségi oldalak nehezen ellenőrizhető tartalmaiból tájékozódnak. Jól látszik, hogy az elmúlt évek drámai sebességű technológiai változásának társadalmi hatása felbecsülhetetlen: az újmédia információs forradalma nemcsak átformálta viselkedésünket, de ténylegesen áthuzalozza a következő generáció szürkeállományát.

„Ha az elmúlt tíz évben az autógyártás annyit fejlődött volna, mint a számítástechnika, akkor egy Rolls-Royce öt centiméter hosszú lenne, és három fontot kérnének érte” – hangzik a tengerentúlról a szemléletes mondás. A repülőgépek már okostelefonnal is eltéríthetőek, s lassan el se tudjuk képzelni, hogy milyen Google és Wikipédia nélkül házi feladatot írni, ráadásul egy átlagos felnőtt jóval több, mint egy hónapja nem fogott a kezébe tollat és papírt. Divatjamúlttá váltak az emberi kapcsolatok: udvarlás helyett poke-olunk, becsöngetés és szőnyegen toporgás helyett üzenetet küldünk, társasjátékozás helyett Farmvillen küldjük a patkókat mázsaszám. A kimutatások szerint egy átlagos tizenéves napi 8 órát ül valami képernyő előtt, ahelyett, hogy felhorzsolná térdét a grundon, a másik nemet hajkurászná vagy szolfézsra járjon. Marshall McLuhan korát meghazudtoló víziója beigazolódni látszik: az ember olyan kétéltű lett, aki páncélját befelé fordítja, s puha belső szerveit közszemlére teszi a „globális falu” minden lakója számára. A technológiai determinizmus szerint a tömegkommunikációs forradalom nem pusztán a tudományok módszertanának változásával, de az emberi gondolkodásmód és érdekérvényesítés alakulásával is összefügg. 

Vizuális hipnózis

Széthulló párkapcsolatainkban a televízió nem a legjobb gyerekcsősz: visszavonhatatlan hatással van gyermekeink személyiségére, hiszen nemcsak a tökéletes külső képét, hanem egyfajta ideális viselkedés- és magatartásformát is rájuk erőltet. Hibás nemi szerepeket, érték-és normarendszert tár a fiatalok elé, mely kapitalista és profitorientált alapokra helyezi a klasszikus nemi- vagy családmodellt. A józan ítélőképesség korlátainak fellazításával a kereskedelmi csatornák szerepe az agresszió kialakulásában megkérdőjelezhetetlen, de a műsorszolgáltatás módszeresen torzítja a világképünket és önbecsülésünket is. A fontos információk összegyűjtéséért és terjesztéséért felelős közszolgálatban gyakran túlságosan megbízunk, s az objektivitásdoktrínába nem kalkuláljuk bele a politikai kommunikáció nemtelen mechanizmusait. Ezt a pártok spindoktorai és PR-tanácsadói annak rendje-módja szerint ki is használják: teljes érték- és ideológiacsomagokat kínálnak a képernyőről.  Tematizációs stratégiáik bevetésével nemcsak azt határozzák meg, hogy mely közéleti kérdésekről gondolkodjunk, de azt is, hogy mit. Álesemények írják mindennapjaink valóságait.

A médiaimperializmus tézise szerint a globalizálódás hatására egész nemzetek veszítik el korábbi kulturális identitásukat, és válnak a médiával szövetséges politikai erők játékszerévé. A tartalmi kínálat koncentrálódik, s a kevésbé tudatos fogyasztók gyenge azonosságtudatát kihasználva a geopolitikai központok vezető körei a saját értékrendjüket tükröző műsorokat nyomnak le a torkunkon. A társadalom egyre kiszolgáltatottabbá válik a befolyásolási kísérletekkel szemben: a bulvárvilág fémízű toposzai reflektorfényen kívülre helyezik az érdemi közéleti kérdéseket. A fogyasztói életformát eszményként feltüntető reklámok mosolygós családanyái, cuki szőrgolyói és háztömbnyi sportautói az életminőség és boldogság fokmérőjeként a „több, jobb, drágább” megvalósíthatatlan értékrendszerét tolják a Z-generáció arcába, miközben a kulturális tartalmak csendesen homogenizálódnak. A sztereotípiákra épülő, kommersz és sematikus műsorgyártás elindította a dallasszizálódás lavináját, amely lassan maga alá temeti a vallásos és kulturális rétegműsorok elkeseredett hagyományőrző próbálkozásait.

A tények pirulákba fogalmazódnak: a problémákat feldarabolja a látvány, s a mediatív közlés igazságtartama már nem jut el a fiatalokhoz. A világ különböző tájairól sugárzott anyagokat szerkesztők szűrik, s csak azt adják tovább, ami a legpiacképesebb, így  mentális térképeink ritkán fedik a valóságot. (Különböző svéd vizsgálatok kimutatták például, hogy a szórakoztató műsorok kitalált világa miatt a sokat tévéző tinédzsereknél Kelet-Európa teljesen hiányzik erről a mentális világképről, Észak-Amerika pedig sokkal nagyobb, mint a világ többi része együttvéve.) Az oligopolisztikus irányítás végül a kommunikációs csatornák eldugulásához vezetett: a korlátozott számban hozzáférhető frekvenciákon csak mainstream témák jelennek meg, kiszorítva a kánonból az oknyomozó-elemző politikai műsorokat. A közszolgálatot az állam vonja ellenőrzés alá, s a pártosodás a politikai elitet beintegrálja az aktuális véleményhatalmak szócsövei mögé. A piac szempontjából csekély súlyú kisebbségek nézetei és értékei hiányoznak a csatornák profiljából, így alternatív nézőpontok és kritikus vélemények nélkül a közbeszéd is unalmassá és dogmatikussá válik. Új iparág van felemelkedőben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál.

Avatár a bitek közt

Miközben a média nem tölti be ellenőrző funkcióját, a tájékozódás második forrásának számító internet a társadalmi normáink és alapvető illemszabályaink felől támadja az ezredforduló fiait: a vasárnapi ebéd közben frissítjük állapotunkat, egy butik próbafülkéjéből csücsörítve posztoljuk legújabb ruhánkat, azonnal és kérés nélkül jegyezzük az időjárás legkisebb változásait is. A közösségi oldalak függősége ez: a mindannyiunkban lakózó információkényszerhez szól. Egyre kevesebb ráfordítással ápoljuk emberi kapcsolatainkat, könnyen kielégíthetjük „kukkolás” iránti vágyainkat, de a Facebook biztosítja az egónk számára nélkülözhetetlen megnyilvánulás lehetőségét is. A barátságokat számszerűsíti, az unalmat enyhíti és a magány illúzióját végleg elűzi. Méregként kúszik be szervezetünkbe: a kiterjedt, izgalmas világból senki nem akar kimaradni, általa úgy érezzük, hogy megértenek minket, de kitűnő alapot is ad a másokkal való összehasonlításhoz.

Az interaktivitás „látszatdemokráciája” azonban csalóka és veszélyes: a virtuális környezet szabályozása gyerekcipőben jár, a hamis kirakatprofilok személyiségzavarokat és pszichológiai problémákat szülnek. Ma már képtelenek vagyunk állandó web-csatlakozás nélkül élni: Nagy-Britanniában a céges levelezőrendszerek adatai alapján a vállalati e-mailek 85 százalékára két percen belül válaszolnak a címzettek, a munkatársak átlagosan 15 percenként ellenőrzik telefonjukat. Orvosilag is kimutatható, hogy az „unplugged” életmódban eltöltött idővel arányosan növekszik a felhasználók idegessége, feszültsége. Az internetezés kényszerbetegsége átprogramozza agyunkat, ami elektronikus kábítószerként jutalmaz minket minden egyes klikkelése. A „multitasking” rontja koncentrációnkat,a munka hatásfokát és a nemzetközi oktatás színvonalát: átlagosan 3-5 percenként elkalandozunk tényleges tevékenységünktől.

A véget nem érő hírfolyamok elemei egyszerűsödnek, olvasási készségünk és memóriánk mégis romlik. Az Ipsos kutatásából az is kiderül, hogy bár viszonylag sokan tájékozódnak hírportálokon keresztül, csak a magyar oldalak népszerűek: idegen nyelvű hírportált a fiatal lakosság alig három százaléka olvas. A közösségi oldalak hírfogyasztásban betöltött szerepe is kiemelkedő: tízből négy fiatal a világ eseményeit is a Facebookon olvassa. Az online hírolvasók körében a passzív tájékozódás aránya is magas: egyharmaduk a barátaik által belinkelt, lájkolt cikkeket olvassa csak el. Az iSzindróma érdeklődési körünk beszűkülését hozza magával, a harsogó vizuális kényszer esélyt sem ad az analitikus gondolkodásra. Hírolvasásra minden második fiatal a világhálón töltött idejének mindössze tíz százalékát szánja, s a magyar lakosság jelentős hányadának nem a Google vagy az Origo, hanem a Facebook a kezdőoldala. Hogy hova vezet mindez? A médiakonvergencia disztribúciós láncának átalakulásával kezdve az interperszonális kommunikáción át a tájékoztatás és hírérték fogalmainak felülírásáig jutva az életünk minden területén érezhető értékvesztésig. Zsebünkben a világ, de nálunk van-e a kulcs, hogy visszazárjuk?

Origo, Index, Hír24, Facebook, Twitter, Google News, Digg, Reddit és még sorolhatnánk. Az internet világában egyszerű dolga van annak, aki tájékozódni szeretne, ráadásul egyre kifinomultabb eszközök segítik a hatalmas hírözön szűrését. Mégsem mondhatjuk, hogy könnyű minőségi tartalmakba és értelmes párbeszédekbe botlani. A Newsana nevű új felület viszont trollkodóktól mentes hírfogyasztást ígér, egyelőre még beta.

 Az interneten fellelhető, folyamatosan frissülő és bővülő hírfolyam egyre emészthetetlenebbé válik, segítség nélkül rengeteg keresgélést és időt igényel az érdekes tartalmak kiszűrése. Ezért vált az emberek hírfogyasztásában központi szereplővé az email, a Facebook, a Twitter, a közösségi hírmegosztó oldalak és a webes hírolvasó szolgáltatások. Úgy tűnik azonban, hogy még ezeknél is többre, vagy jobbra lenne szükség.

A közösségbe vetett hit

Néhány napja elindult egy új közösségi alapú hírmegosztó felület: a Newsana nevű portál – a „news” és a „nirvana” szavak összetételéből − a szakmai közösségi hálózatot kombinálja a hírmegosztással. Az alapítók a különféle algoritmusok és a legtöbb klikket összegyűjtő oldalakra lecsapó robotok helyett a tagok közreműködésében, kollektív tudásában,értékítéletében bíznak.

Jelenleg a két legismertebb közösségi hírmegosztó portál az aranykort rég elhagyó Digg, és a felfelé ívelő Reddit. Mindegyiken vannak kategóriák, de egyik sem specializálódik igazán. Még egy szereplőt érdemes megemlíteni: a Quibb kizárólag az üzleti világ eseményeivel foglalkozik. Itt komoly szűrők határozzák meg, hogy ki válhat a hangsúlyozottan szakmai online közösség tagjává.

Még mindig az email a csúcstartó

Sokan a Facebook megjelenésétől számítják a közösségi hírmegosztás kezdetét, megfeledkezve az emailben és egyéb üzenetküldő rendszerekben terjedő hírekről és linkekről. Ezeknek a mai napig fontosabb szerepük van, mint gondolnánk – írta néhány hónapja az Atlantic.

A hírportálok statisztikái mutatják, hogy egy látogató melyik linken, illetve melyik oldalról érkezett a felületre. Az adatok szerint az esetek 69 százalékában nincs előzmény. Ez arra utal, hogy az olvasó egy üzenetben kapott linkre kattintva jutott az oldalra. Úgy tűnik, hogy az emberek jelentős része még mindig köremailekből és továbbított üzenetekből értesül a világ eseményeiről. Mivel a Facebookon és a Twitteren könnyű információkat elszalasztani, a fontos dolgokat az emberek inkább elküldik egymásnak. Speciális eszközök ide vagy oda, még mindig az a legbiztosabb, ha egy minket jól ismerő rokon vagy barát továbbítja nekünk a híreket.

Trollok harca

Ben Peterson és Jonathan Wong korábban az Újságírók az Emberi Jogokért (Journalists for Human Rights - JHR)  nevű szervezetnél dolgoztak. Miután munkájuk során szembesültek azzal, hogy mekkora kihívás az egy adott témára vonatkozó legfontosabb híreket és gondolatokat összegyűjteni, nekiláttak a Newsana megtervezésének.

Peterson kritizálja a Redditet, mert alacsony színvonalúnak és gyakran sértőnek találja az oldal tartalmait. Csalódottan tapasztalta, hogy a hírportálok többségén még a legintelligensebb gondolatokhoz fűzött kommentek is hemzsegnek a felesleges sértegetésektől, így szükségesnek érzi egy trollmentes környezet létrehozását.

Peterson szerint a Newsana esetében is a színvonal megtartása lesz a legnagyobb kihívás, bár pont ezt a célt szolgálja a meghívós rendszer. Akik valamilyen területen otthonosan mozognak, jelentkezhetnek tagnak, az elfogadott tagok pedig hetente tíz főt hívhatnak meg. A tervek szerint így fog bővülni a közösség. A tagokat rangsorolni is fogják építő jellegű hozzájárulásuk alapján. A rangsorban elöl állók tevékenysége nagyobb hangsúlyt fog kapni az oldalon. Az alapítók azt remélik, hogy ez a játékmechanizmus (gamification) motiválóan hat majd a közösség tagjaira.

A Newsana mint történelmi kalauz

A Newsana-tagok megoszthatnak híreket, hozzászólhatnak egymás posztjaihoz, és szavazhatnak a nap hírére. A szavazatok alapján minden nap kiderül, hogy az egyes kategóriákon belül melyik volt az öt legjelentősebb poszt. A felületet bárki olvashatja, de szavazni, posztolni és hozzászólni csak a bejelentkezett tagok tudnak.

Egyelőre az elsődleges cél a közösség méretének növelése. Peterson és Wong még nem tudják meghatározni, hogy mi lenne az ideális létszám. Végső céljuk, hogy szakértők milliói vegyenek részt több ezer téma megvitatásában, és az oldal idővel egy történelmi kalauzzá váljon, amin az elmúlt két hónap vagy akár az elmúlt ötven év legfontosabb gondolatai és történései mind megtalálhatók – írta a Newsana jövőbeli terveiről a Toronto Star.

A szolgáltatás egyelőre beta, csak meghívás után érhető el. A tervekhez illeszkedve már a meghívóigénylésnél nagyon sok adatot kell megadnunk magunkról, a rendszer Twitter-, Facebook és Linkedin-fiókot kér, valamint egy rövid bemutatkozást is, amiben meg kell jelölnünk a minket legjobban érdeklő témát. Ez tényleg jó lehet a felhasználók szűrésére, de azt sem érdemes elfelejteni, hogy így nagyon értékes adatbázishoz jutnak a Newsana kitalálói.

Fotók: Empowernetwork, Techcrounch

A Viasat  április 11-én elindította a nagy dobásnak szánt Észbontók című műsort, amelyben buta nőkben és férfiakban megtestesülő hülyeséggel kell megküzdeniük a csapatoknak. Az egész koncepció nem túl bonyolult: van két, a lehető legjobban sztereotipizálható csapat, az első adásban a rúdtáncos lányok (akik mégis okosnak tűnnek) és a dzsudzsucus izmos fiúk (akiknek mégis van agyuk is). Mindkét csapathoz társítanak egy másik csapatot, akikkel nem kommunikálhatnak, csak a képernyőn látják őket. A társaknak feltesznek egy, általában nem túl bonyolult kérdést, amire válaszolniuk kell. A rúdtáncos lányoknak és küzdősportos fiúknak pedig azt kell kitalálni, hogy a képernyő mögé rejtett párosok, hármasok tudják-e a helyes választ.

A címből talán kitalálható, senkit nem ér meglepetésként, hogy szerencsétlen kamera elé dobott alanyok orbitális baromságokat képesek összehordani. A csatorna a vetélkedő indulása előtt elkezdte szivárogtatni a legkínosabb anyagokat, kiderült például, hogy van, aki nem tudja, hol a vénuszdomb (mellesleg nem szakkifejezésről van szó).

A kérdés, amit azóta sem tudok eldönteni: tényleg vannak ennyire tájékozatlan emberek, vagy az egész egy jól megrendezett, de nézők millióit csábító szappanopera? Valamennyire nyilván minden vetélkedő előre megírt, de vajon a Viasat túlment egy határon? Folyamatosan azt kommunikálják, hogy nem színészkedést látunk, ez tényleg megtörténik. Ez az egyik, ami gyanús.

A másik, hogy ami miatt nem tudok dönteni, hogy nem látom a válaszolók arcán, viselkedésükben azokat a jeleket, amelyeket hasonló esetben észrevehetünk: zavar, röhögcsélés, elfordulás, leblokkolás. Érdemes megnézni az alábbi videót, pont ilyeneket látunk: 

Ez persze lehet annak a következménye is, hogy egy-egy jelenetet többször fel kellett venni (talán mert annyira értelmetlen zagyvaság lett a vége, hogy még nevetni sem lehetett rajta). Viszont, ami még nagyon feltűnő, hogy milyen élesen változnak az érvelések, mindig van egy irányító, aki bedob egy gondolatot, akár egyáltalán nem kapcsolódót, és akkor azt viszik tovább, hozzáadva a korábbiakhoz, vagy teljesen elfeledkezve az előzményektől, épp ahogy a humorfaktor megkívánja.

Ami pedig végleg abba az irányba visz, hogy az egész egy pr-dobás, az a Faludy Györgyről szóló kérdés volt. Az emberi agy az információkat, de még a szavakat is összefüggéseiben tárolja el: számomra nem hihető az, amikor valakinek beugrik hogy Faludy György (az, hogy a többiek rákontráznak már sokkal valósabb emberi tulajdonság), de azt nem tudja, hogy költő. Egyszerűen ezt az összefüggést így egyben tudjuk. Valaki vagy ismeri Faludy Györgyöt, a költőt vagy nem is hallotta a nevét. 

De lehet az is, hogy csak én az én képzeletem túl korlátolt a hülyeség határtalanságához képest. Igazán nem tudok dönteni. Szerintetek kamu vagy nem? Miért?

A héten kiderült, hogy nyáron indulhat az Apple online rádiója. A sokak által halálra ítélt médiaformához persze nem hagyománytiszteletből nyúl az cég: megreformálnák a rádiózást egy olyan, személyre szabott csatornával, melyben a hallgató léptetheti a zenéket, sőt, a hirdetések testreszabásához hasonlóan, idővel a zenei ízlésünket is ismerné a program.

Ha egy zene annyira megtetszik, hogy szeretnénk azt a CD-tárunkban a telefonunk memóriájában tudni, azonnal meg is vásárolhatjuk. Persze nekem nincsenek illúzióim, a magyar mentalitástól oly messze áll ez a fajta szemlélet, mint Ukrajna az Európai Uniós csatlakozástól.

A szolgáltatás természetesen elsőként az amerikai piacon debütál majd, később pedig a brit, a japán, az ausztrál, a francia és a német területeken lesz elérhető. Az Index újságírója szarkasztikusan megjegyzi cikkében, "hogy Magyarországra mikor jut el, egyelőre rejtély, de az, hogy maga az iTunes zenebolt is csak évekkel az indulása után nyitott meg itthon, nem sok jót sejtet."

Egy azonban biztos: a rádiózás is átalakult. Ma már nem (csak) nagyapáink rádióival fogjuk az adást, hanem a számítógépünkön és telefonunkon is. Évek óta kaphatók wifi-rádiók is, amelyek hagyományos rádióadáson túl a  netrádiók befogására is képes. Ezek a készülékek nem hozták el a rádió fellendülését, arra még várni kell, talán a rádió digitális átállásáig, amikor is nemcsak öt országos frekvencia lesz Magyarországon, így lehetőség nyílik majd arra, hogy több rétegrádió szóljon az egész Kárpát-medencében országban.

Beköltözött az internet a rádióba (Forrás: hackedgadgets.com)

Azt azonban ne gondolja senki, hogy az emberek nem hallgatnak rádiót a XXI. században. A 2012 decemberi felmérések alapján a lakosság 73 százaléka - azaz 6,2 millió ember - naponta hallgat rádiót hazánkban. Ha ez az arány stimmel az USA-ban, akkor bőven nem halott piacot bővíthet tovább, nyitva az új generációkra, akik már tényleg nem nyúlnak a porosodó készülékekhez.

Lehet, hogy a netes rádiózásnak pont egy kihívóra van szüksége: a piacot évek óta uralja a Winamp által kifejlesztett Shoutcast-technológia. Nagyon sokféle kliens csatlakoztatható hozzá, ebből adódóan nincs egységes felület, reklámmodell, egyszerű, megszokható kezelhetőség. Az eddigiek alapján pont ezt várhatjuk az Apple-től.