[18+] Pornót forgattak az ELTE gólyatáboráról

2014. november 16. 20:08 - Pintér Dániel Gergő

Botrányos kiadványra bukkant egy vidéki üzletben a Kisalföld olvasója, mely az egyetem rendezvényén történt erőszakot amatőr szereplőkkel forgatott felnőttfilmként adja el. Bár a pornográf fantáziákban mindig is kiemelt szerep jutott a tanár-diák kapcsolatnak, az iskolapadnak vagy a túlfűtött sulibuliknak, a forgalmazó húzása azonban messze túllő a célon.

„Megjelent a E.L.T.E. Gólyatábor amatőr film csak felnőtteknek. A film csak DVD-n kapható felnőtteknek szóló magazinokban" - olvasható az interneten több oldalon. Bár a lemez az intézmény nevét pontokkal elválasztva használja, a borítón olvasható felirat nem akárhogy oldja fel a rövidítést: Elit Lányok Táboroznak Együtt.

2_2.jpg

A cím és a néhány kattintással elérhető trailer (a bejegyzés megírásának pillanatában már több mint ötszázan látták) gyomorforgató példája annak, hogy az egyetem rendezvényén történt erőszakból már a pornóipar is igyekszik hasznot húzni. A film a Relay üzleteiben kapható, a trailer alapján a színészek külföldiek. A korábban több, kereskedelmi televízióban látható műsor újrafeldolgozásáról ismert készítőket az sem menti fel, hogy külföldi nem magyar szereplőkkel forgattak és a címmel feltehetően csak a hazai eladási mutatókon akartak némiképpen javítani. A filmet egyébként a Hot24 és az Xnews.hu támogatta.

Várjuk az iskola sajtóközleményét

Bár az ELTE a nyár végén, a fonyódligeti táborban történtek kommunikációját és kivizsgálását többször elszúrta, ez egy újabb lehetőség arra, hogy határozottan felszólaljon a visszaélések és szexuális bűnözők ellen és javítson csorbult hírnevén. Az ELTE két HÖK-vezetőt viszonylag gyorsan kirúgott a második nem erőszakkal összefüggésben.

Annak idején lassú vizsgálatok és a felelősség elhárítása jellemezte az intézmény válságmenedzsmentjét, míg a vezetőség a saját bőrén nem tapasztalta meg: a pletyka terjedése ilyen esetekben gyakorlatilag megállíthatatlan. Pár hétre rá újabb nemi erőszakkal kapcsolatos botrány során merült föl az iskola neve, melyből kiderült: az előzmények ellenére még mindig nem készülnek tudatosan a gyors, összehangolt és proaktív krízisreakcióra. Reméljük, erre a DVD-re már van valamilyen forgatókönyvük; egyelőre nem reagáltak, de ennyi idő alatt nem is elvárható.

Korábbi cikkeink válságkommunikáció témában

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr46907453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz11 2014.11.16. 21:27:12

Basszus, mi mehet ott az ELTE-n..
Hol lehet megrendelni? :D

alex4 2014.11.16. 21:54:35

„mi mehet ott az ELTE-n.."
.
- Hát, ezt ebből a DVD-ből nem lehet megtudni, u.i. a videók nem ott készültek- Ahogy a cikk is mondja: „...a trailer alapján a színészek külföldiek...

dont be such a jew 2014.11.16. 22:37:28

@alex4: jas,a pornós kurvák müvésznevéből aztán meg lehet állapítani hogy honnan valók..:DDD

hehe

alex4 2014.11.17. 00:33:59

@dont be such a jew:
.
De ők nem is lesznek elsőéves egyetemisták, hogy „alanyi jogon" gólyatáborba menjenek...

lutria 2014.11.17. 03:45:50

A címválasztástól eltekintve ez csak az amerikai kollégista lányok és japán diáklány alázós filmek koppintása/ki tudja milyen régi pornójelenetek újrafeldolgozása ezzel a figyelemfelhívó címmel...Ez a kiadó ebből hogy újravág 10+éves jelenteket és olyan címen adja el hogy Kéjes élet,Sztárban sztár van,Szex- faktor stb.

Netuddki. 2014.11.17. 08:10:16

@lutria: Ha még nem perelték szarrá a kiadót akár azt is jelentheti, hogy csengetnek az "eredeti" tulajdonosainak.

IKDFA 2014.11.17. 09:00:31

Amennyiben az E.L.T.E jogilag védett rövidítés (ezt erősen kétlem)perelhetne.
Egyébként meg bebaszna ha egy egyetemnek minden iskolás pornó után közleményt kellene kiadnia... ezt remélhetőleg a blogíró sem gondolta komolyan, bár amilyen szinten az indexes blogírók léteznek...

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.17. 10:28:35

Nincs ezzel semmi baj. A japanoknal meg nepszeru a katonas megeroszakolos porno. A Kinaban elkovetett remtetteik utan picit gusztustalan, de szerintem meg ez is belefer.

Emmanuel Goldstein 2014.11.17. 10:47:08

kisalföldön ez már botrányosnak számít? hogy kibukna a tisztes templombajáró jónép ha megtudná, a neten van még ennél is meredekebb poresz, ingyér is akár :)

LallR 2014.11.17. 10:51:36

számos amatör pornó található egyetemista kollégiumi bulikról a neten.. csak néha erőszakba fullad a drogos elitlányok fiúk bulija..a romlás virágai. nem is csodálkoztam a botrnyon

Emmanuel Goldstein 2014.11.17. 10:53:39

az botrányos, h egy ilyen kurvapecér társaság diplomákat is osztogathat!

lifelike 2014.11.17. 11:05:26

cikkíró kicsit túlreagált, nem?
biztos az elte kiad majd nyilatkozatot… emiatt… ja.

dr. mesterséges színezék 2014.11.17. 11:32:36

@lifelike: "biztos az elte kiad majd nyilatkozatot… emiatt… ja."

Miért ne? Mindig jól jön egy kis szakmai kritika: itt egy kicsit több fényt kellett volna, ott túl kevés a nyögés, hiányzik (?) egy ass-to-mouth jelenet, és különben is illett volna háttérzenének a "... mi bátran nyomjuk/szopjuk a faszt", bölcsészindulót betenni.

S=klogW 2014.11.17. 13:17:42

@alex4: óhátpersze :)

csak épp pl. a jogi kar fele úgy néz ki mint a luxuskurvák

megjegyzem, a kurva nem attól kurva, hogy pénzt keres az adottságaival: mindenki az adottságaival keresi a pénzét

S=klogW 2014.11.17. 13:47:06

@S=klogW: meg a TÓFK

de akad kikent-kifent hobbikurva bőséggel a különböző, főleg pesti kommunikáció és gazdasági szakokon is ( BGF, BKF, Közgáz / Corvinus )

2014.11.17. 15:11:19

Mi a faszom ez az álszent jujdebotrányos duma?
A hókefélke és a hét törpe nem háborított fel? mennyémá....

ymel 2014.11.17. 15:52:06

Nagyon képmutató az újságíró, ha "várja" az egyetem reagálását.
Ugyanis ezt pontosan csupán lesz@rni kell. Ennyi.

Kedves médiamunkás, ez így nagyon dörgölőző, simulékony magatartás. Ne menj rá erre az ösvényre.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.17. 16:56:17

@ymel:
Milyen újságíró?
Ez csak egy nyomorult blogger, aki maximum szeretne újságíró lenni.

bu9 2014.11.17. 18:22:58

jajj ez csak egy korabban leforgatott video arusitasa uj cimmel
nyilvan nem az ELTE-s hirek utan forgattak uj videot ameriaban...
gondolom ez a Haze Her vagy valami masik hasonlo sorozat egyik epizodja, vagy azokbol lett osszevalogatva